Még februárban kaptam ajándékba egy 4 órás, alap vezetéstechnikai-tréninget tartalmazó kupont, ám az élet úgy hozta, hogy csak most, október végén tudtam ezt felhasználni. Bár az átlag sofőrnél azt hiszem többet vezetek, és azt gondolom jóval tudatosabban is teszem ezt mint sokan mások, egy ilyen gyakorlási lehetőségnek rendkívül megörültem.
8
Vasárnap reggel érkezem a Zsámbék mellett található Drivingcamp pályára, ahol - mivel online kitöltöttem minden szükséges nyilatkozatot - csak egy aláírással kell igazolnom a jelenlétemet. Először nyolcad magammal beterelnek egy tanterembe, ahol egy bő fél órában elmagyarázzák a helyes ülés- és kormánybeállítást, de szó esik a guminyomás fontosságáról is.
Sőt, azt tudtátok, hogy habár még ma is sok helyen azt tanítják, a kormányt 10 és 2 óránál kell fogni, erről már régen kiderült, hogy nem megfelelő; a régi, kormányszervó-rásegítés nélküli autóknál persze így lehetett jó nagy erőt kifejteni a kanyarodáshoz, ám a modernebb, például légszákos (és persze kormányszervós) autóknál már a 9 és 3 órás kormányfogást ajánlják.
Kis szünet után aztán az épületen kívül, a saját autóinkkal felsorakozunk a tréner kocsija mögött, akitől rádiókat is kapunk az egyutas kommunikáláshoz (ő utasít, mi végrehajtjuk a feladatot).
A képzésnek egyik alaptétele, hogy mindenki a saját, legtöbbet használt autójával érkezik, mert a kocsi itt megtapasztalt viselkedésére lesz/lehet majd szükség éles helyzetben is.
Az alap csomag négy pályát foglalt magába; az első helyszínen egy szlalomozással kezdünk, szépen egymás után. Először csak 30 km/h-s sebességgel haladunk el a bóják között, majd ezt növeljük 40-re és 50-re.
Már a 40 km/h-s tempónál kicsit megérintem a kocsi jobb hátuljával az egyik bóját, így én vagyok az első, aki bóját dönt.
Közben visszaemlékezem egykori autós oktatóm szavaira, aki a jogosítványra készített fel: "a rutinpályán a manőverezés elég nehéz, hiszen itt a bóják mindig a helyükön maradnak; de odakint a forgalomban már könnyebb lesz, mert az emberek legalább elugrálni majd előled."
A következő feladat, de még ezen a pályán a hirtelen irányváltás begyakorlása. Ezt úgy kell elképzelni, mintha előttünk hirtelen lesatuzna egy kamion, és már csak arra van időnk, hogy elrántsuk a kormányt jobbra vagy balra, de úgy, hogy további sávokba már nem sodródunk át, hanem visszahozzuk egyenesbe az autót. Na, itt persze satuzó kamion helyett ismét bójákkal van kirakva a pálya. A cél az, hogy fékezés nélkül, csak kormánymozdulattal kerüljük ki az akadályt az elsőre szűknek tűnő helyen. Ezt mind jobbra, mind balra megtehetjük egy felbójázott területen, később azzal nehezedik a feladat, hogy rádión mondja az instruktor már a döntési határon, hogy merre kerüljünk.
8
Áthajtunk a következő helyszínre, ahol a vészfékezést fogjuk gyakorolni. Ugyanis bár azt gondolnánk, hogy baj esetén (klasszikusan: elénk ugró oviscsoport) mindenki ösztönösen a fékre tapos, és megállásig nyomja a pedált, a valóság ezzel szemben az, hogy sokan még életükben nem taposták meg úgy igazán a féket; így vészhelyzetben sem lesznek felkészülve arra, ami ilyenkor történik.
Vészfékezésnél ugyanis dolgozik az ABS, minden hangos és zörög, meg még egy csomó másik hárombetűs kütyü is segít, amit azért tettek az autónkba, hogy minél rövidebb úton megálljunk. De ha mi nem nyomjuk teljes erőnkből a féket, akkor mindezek jóval kevesebbet érnek.
Még valami: hihetetlen mind a száraz, mind a felvizezett műgyanta pályán (ami a jeget szimulálja), micsoda különbség van a nyári és a téli gumik között.
Nekem a 10-12 fokos nappali hőmérséklet miatt még a nyári papucsok vannak fent az autón, de a rögtönzött csapat kétharmadának már téli gumival szereltek a kerekei.
A manőverezést itt is gyakoroljuk, egy kis elektromosan mozgó dobbantón áthajtva kibillentik az autót az egyensúlyából, így az ellenkormányzás szükségességét is megtapasztaljuk. Az is látszik ebben az esetben, hogy aki a fékre lép, az már csak csúszik tovább a semmibe, esetleg elkezd pörögni a a műgyantán; de ha továbbra is a gázon tartjuk a lábunkat a kormánymozdulat mellett, az kihúz minket az imbolygásból.
8
A harmadik pálya a csúszós kanyart szimulálja, ott egy kör alakú területen kell menni először úgy, hogy csak a jobb oldali kerekek vannak a műgyantán, később pedig az egész autóval kell megpróbálni a csúszós felületen maradni.
Először úgy érzem magam, mint malac a jégen.
Ahogyan csúszik az autó jobbra, én ösztönösen egyre jobban, végül koppanásig balra tekerem a kormányt. Pedig ezzel már semmit sem javítok "túlélési esélyeimen", a rádióban azonban hamar jön az emlékeztető: ilyen esetben tudatosan, de a csúszás irányába kell kormányozni az autót, hogy megpróbáljuk visszaadni a kerekeknek a forgását. Ha ez megvan, akkor óvatosan lehet próbálni ismét elfordulni. Ezek a mozgások persze a másodperc tört része alatt zajlanak, de az okítás bejön: így valóban hamarabb el tudok fordulni.
Végül a negyedik pálya egy műgyantás lejtő, amin a jégen legurulást gyakoroljuk. Az előzőekhez hasonlóan az első próbálkozások itt a kijelölt terület melletti aszfalton végződnek, aztán ahogy egyre-jobban megszokjuk a körülményeket, úgy sikerül már jobban bevenni a kanyart.
8
Ezek után a lejtő egy meredek dombbá változik, ugyanis visszafelé kell haladnunk. A csúszós felületen a nyári gumival éppen hogy fel tudok kapaszkodni, míg a téli gumis társaimnak ez meg sem kottyan.
Hamar el is telt az idő, a rengeteg tapasztalattal a hátunk mögött pedig visszagurulunk az épülethez, ahol rövid elköszönés következik.
Közben arra gondolok, hogy bárcsak minden jogosítványhoz "járna" egy ilyen alap, pár órás gyakorlási lehetőség. Persze, ehhez is megfelelő infrastruktúra kell, de azt is gondolom, hogy a sok feleslegesen kiszórt százmilliárdból talán ilyen pályák építésére érdemesebb lett volna költeni egy állami beruházóval. Mert hát milyen klassz lenne, ha nem a különböző megbetegedések vagy az adózási ráták listáját vezetné Magyarország, hanem a legbiztonságosabban közlekedőkét.
