Soha nem szabadulhat a börtönből az élettársát és annak gyermekét megölő férfi

Bazsó Bálint 2021-10-21 19:15:00
Életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla csütörtökön azt a férfit, aki 2018 őszén megölte élettársát és annak kétéves gyermekét - közölte a Győri Fellebbviteli Főügyészség.

A férfi feltételesen sem bocsátható szabadságra.

A közlemény szerint a vádlottat több ember, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt ítélték el; a táblabíróság a jogerős döntéssel helybenhagyta az első fokon eljáró Veszprémi Törvényszék határozatát.

A tényállás szerint 2018 szeptemberében a nő közölte az akkor 40 éves férfival, hogy szakítani akar vele és új életet szeretne kezdeni kisfia édesapjával.

A vádlott ezt nem tudta elfogadni és feldolgozni, üzeneteket írt a nőnek, aki azonban a közeledését határozottan elutasította, de abba beleegyezett, hogy a férfi személyesen búcsúzzon el tőlük.

Szeptember 27-én a férfi meglátogatta a sértetteket. A nő fejfájásra panaszkodott, ezért a vádlott mintegy negyedóráig masszírozta a fejét, majd hirtelen megragadta a nyakát és megfojtotta élettársát. A szobába akkor ment be a kétéves gyermek, akit a férfi két késszúrással megölt.

A táblabíróság határozatának indoklása szerint a kirívóan súlyos bűncselekmény elkövetése során tanúsított embertelenség és kegyetlenség miatt más büntetés a férfi ügyében szóba sem kerülhet.
    

Szólj hozzá!

Kismarosiné Fekete Andrea lett Szombathely idei hétköznapi hőse

Sokat köszönhetnek a családok a Fészkelődő Gyerekkuckó megálmodójának.

Görbicz Anita tegnap Orbán Balázs mellett tűnt fel az Audiban

Ez annak összefüggésében különösen érdekes, hogy Orbán Viktor bejelentette, lecserélik Győr parlamenti képviselőjét.

Orbán Viktor szerint az Audi Győrben számíthat a magyar kormányra

Az új Q3 gyártásának startján tartott beszédet a miniszterelnök.

Utcára szabadul a művészet Szombathelyen!

Július 19-én jön az URBAn pARTy – Belvárosi UtcaFeszt.

Apja megölte, feldarabolta a fiát, aztán elásta Szombathelyen

25 éves bűnügyi rejtély végére került pont Szombathelyen.

Mosonmagyaróváron fogott dealert a DELTA

Drogot és porciózásra alkalmas tárgyat rejtett egy 46 éves férfi autója. 

Startol a Kékszalag

57. alkalommal versenyeznek a balatoni tókerülők.

Győr-Győrzámoly ad otthont a jet-ski Európa-bajnokság idei harmadik állomásának

Július 31. és augusztus 3. között rendezik meg a futamot.

Kirúgta Christian Hornert a Red Bull

Olyan szárnyakat adott neki a cég, amilyenre valószínűleg nem vágyott.

Ügyetlen cigicsempészt kapcsoltak le a pénzügyőrök Ácsnál

Az ukrán balek egy fekete takaró mögé rejtette a szajrét.

Így vigyél izgalmat a hálószobába

Az intim együttlét erősíti a bizalmi köteléket és erősebbé kovácsolja a párokat.

Parkoló autón "szambázott" Kőszegen egy férfi

A motorháztetőt és a szélvédőt is megtaposta, illetve a járművön végigfutott.

Saját nyomtatott lappal szórja meg a kistelepüléseket a Tisza

Adományokat várnak a Tiszta Hang nyomtatási költségeihez.

Laza nyári programok a héten Győrben 

Az unatkozás esőben sem opció.