Úgy tűnt, megússzák, de a Győri Ítélőtábla végül elkaszálta a számlagyárosokat

Papp László Tamás 2021-09-29 18:07:57
Az ügyészség szerint a vádlottak korábbi felmentése téves volt, ennek adott helyt a másodfokú bíróság.

A Győri Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság – abban az ügyben (mint arról korábban beszámoltunk) amelyben az elsőfokú bíróság a vádlottakat az ellenük emelt vád alól felmentette – a 2021. szeptember 28. napján kihirdetett ítéletében (az ügyészség fellebbezésének és a Győri Fellebbviteli Főügyészség indítványának megfelelően) a Szombathelyi Törvényszék ítéletét megváltoztatta akként, hogy a vádlottak bűnösök minősített költségvetési csalás bűntettében és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségében

I. és III. rendű vádlottak bűnsegédként, II. rendű vádlott tettesként

Ezért

I. rendű vádlottat 3 év börtönbüntetésre, 300 napi tétel, összesen 450 ezer forint pénzbüntetésre, mellékbüntetésül 3 év közügyektől eltiltásra;

II. rendű vádlottat 3 év börtönbüntetésre, 300 napi tétel, összesen 450 ezer forint pénzbüntetésre, 3 év gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselői foglalkozástól eltiltásra, mellékbüntetésül 3 év közügyektől eltiltásra;

III. rendű vádlottat 2 év – végrehajtásában 5 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre, 3 év gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselői foglalkozástól eltiltásra ítélte, míg az érintett kft.-vel szemben 30 millió forint pénzbírságot szabott ki

– írja közleményében a Győri Ítélőtábla.

Mint arról korábban portálunk is beszámolt:

a Szombathelyi Törvényszék a 2020. november 13. napján meghozott ítéletében a három vádlottat az ellenük különösen nagy vagyoni hátrányt okozó bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vád alól – bűncselekmény hiányában – felmentette, a jogi személlyel szembeni pénzbírság kiszabására irányuló indítványt elutasította.

Tipikus csalókat mentettek fel első körben Győrben, de végül minden a helyére került

A Győri Fellebbviteli Főügyészség, mint másodfokú ügyészség az elsőfokú ítélet megváltoztatását, a vádlottak bűnösségének kimondását és velük szemben súlyos büntetések kiszabását indítványozza abban az ügyben, amelyben az elsőfokú bíróság a vádlottakat az ellenük emelt vád alól felmentette. A Szombathelyi Törvényszék a 2020. november 13.

Az ügyészség szerint a vádlottak felmentése téves volt, tipikus adócsalási ügyben atipikus ítélet született, amelyhez a tényállás megalapozatlan megállapítása és a bizonyítékoknak a megszokottól eltérő, a logika szabályaival merőben ellentétes, életszerűtlen mérlegelése vezetett.

A két gazdasági társaság közül a gépjárművek eladójaként szereplő – semmilyen iratanyaggal nem rendelkező, alkalmazott nélküli, az elkövetési időszakban 200 euróért külföldi állampolgár nevére íratott, majd kényszertörlés alá került – gazdasági társaság III. rendű vádlott ügyvezetősége mellett csupán egy „számlagyár” volt 

– állította a vádhatóság.

A cég tényleges gazdasági tevékenységet nem végzett, a nevében kiállított számlák formailag és tartalmilag is hamisak, valótlanok voltak, azok alapján a gépjárművek vevőjeként szereplő gazdasági társaság II. rendű vádlott ügyvezetősége és I. rendű vádlott segítsége mellett áfalevonási jogot nem érvényesíthetett volna

– tették hozzá.

Az ügyészség fellebbezését és a másodfokú ügyészség indítványát a másodfokú bíróság – a fentiek szerint – alaposnak találta.

A Győri Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság ítélete nem jogerős, az ellen másodfellebbezéssel lehet élni a Kúriához.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség mindhárom vádlott büntetésének súlyosítása érdekében jogorvoslatot kért

– zárul a közlemény.

Szólj hozzá!

Közös kiáltványt adtak ki magyar polgármesterek

Nemény András, Szombathely első embere is az aláírók között van.

Meghalt Chuck Norris

Az akciósztár 86 éves volt.

E-mailben hívott meg Rákay Philip - hétfőn Budapesten gyűlnek össze a patrióták

Nagygyűlést és egész napos programsorozatot hirdettek a Millenáris Parkba, Orbán Viktor és európai szövetségesei is felszólalnak.

Ma végre beköszönt a csillagászati tavasz

Délután háromnegyed négykor köszönt be a nap-éj egyenlőség.

Íme a legjobb győri programok az előttünk álló hétvégére

Tavaszköszöntő, darts bajnokság, jóga szeánsz, rengeteg koncert és még számolatlan kiváló program vár mindenkit. 

A Republikon Intézet szerint a közmédia finoman szólva sem felel meg a kiegyensúlyozottság követelményeinek

Több mint 300 híradót elemeztek, és súlyos aránytalanságokat találtak az M1 műsoraiban.

Narancsos édes nedű, és visszafogott IPA a Dreher legújabb alkotása

Leteszteltük az egyik legnagyobb magyarországi nagyüzemi sörfőzde két új termékét. 

Kósa Roland: elkészültek a Napóleon-ház felújítási tervei Győrben

A kivitelezésre készen áll a város, de a teljes megújuláshoz még forrást kell találni.

A DK kecskeméti jelöltje visszalépett, erre a párt kizárta őt a soraiból

A Demokratikus Koalíció tiszás háttér zsarolásról beszél, szerintük Kopping Rita a pénzt és a pozíciót választotta a képviselőjelöltség helyett.

Ittasan állt az elektromos rollerre egy szombathelyi férfi

Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége és garázdaság vétsége miatt emeltek vádat vele szemben.

20 millió forintos pályázatot hirdet Győr a művészeti csoportoknak

Április 20-ig jelentkezhetnek az alkotóközösségek támogatásért.

Az ételcsomagolás szerepe a vendéglátásban

Gondoltál már arra, mennyire fontos a csomagolás minősége, amikor egy éttermet választasz? Lehet, hogy eddig nem tűnt fel, de egy jól megválasztott csomagolóanyag nagyban befolyásolhatja egy vendéglátóhely megítélését.

Kiváló programokat ajánlunk erre a hétvégére is a győri régióban

Lesz kutyasuli, Jóbarátok kvíz bajnokság, egy csomó koncert, és rengeteg minden más. 

Magyar Péter szerint Orbán Viktor belesodorhatja hazánkat az iráni háborúba

A Kormányinfón elhangzó Gulyás Gergely válaszból vonta le a következtetést.

434 millió forintos kiadással tervezi a Haladás a 2026/2027-es bajnoki szezonját

A következő idényben a bajnokság megnyerése, és az NB II-be való feljutás a cél.

Március 27-én nyit Szombathelyen a húsvéti vásár

Lesz kalandpark is, amit a a tavaszi szünet végéig látogathatnak majd a gyerekek.

Elkészült a szombathelyi vasútállomásépület felújítása

A felújítási-karbantartási munkákkal tizenkét hónap alatt végeztek. 250 millió forintot költöttek el.

Kölcsönadott szerszámok miatt önbíráskodott egy ivánci férfi

Csontozókéssel próbálta meg visszaszerezni a holmiját.