Előválasztás: Dobrev, Karácsony, Márki-Zay, Jakab, Fekete-Győr a sorrend

Bazsó Bálint 2021-09-29 14:19:00
A szavazókörökből, illetve a pártok delegáltjaitól érkező információink szerint bár Dobrev Klára valóban tarol, nem valószínű, hogy meglesz az 50 százaléka.

Ez azt jelenti, hogy lesz második forduló, vagyis a kieső jelöltek miatt szorosabb eredmény várható az elsőnél.

Információink szerint Dobrev Klára a várakozásoknak megfelelően vezet, egyes körzetekben pedig egyenesen tarol. 

Budapesti, Pest, Heves és Békés megyei forrásaink szerint számos olyan szavazókör van, ahol a DK miniszterelnök-jelöltje magasan 50 százalék fölött vezet, igaz, még nagyon alacsony feldolgozottság mellett.

Ugyanakkor több forrásunk szerint Budapesten győzni tud Karácsony Gergely, ez pedig azt jelenti, hogy lesz második forduló.

A legtöbb szavazatszámláló ugyanarról a sorrendről számolt be (ez természetesen még bőven változhat). Eszerint:

  1. Dobrev Klára
  2. Karácsony Gergely
  3. Márki-Zay Péter
  4. Jakab Péter
  5. Fekete-Győr András

a jelenlegi állás.

A lista alapján meglepően jól szerepel Márki-Zay Péter, Jakab Péter viszont rendkívül visszaesett ahhoz képest, hogy a kampány elején még a legesélyesebb miniszterelnök-jelöltnek számított.

Van, ahol már tudjuk, kik lesznek a Fidesz ellenfelei tavasszal

Tucatnyi olyan választókerület van az országban, ahol különböző okok miatt - nem teljesítették az ajánlási feltételeket, visszaléptek vagy éppen annyira egyértelmű volt egy-egy politikus fölénye és beágyazottsága - csupán egyetlen jelölt közül lehetett választani. Cikkünknen összeszedtük, hogy melyek ezek a körzetek: A Tiszaújváros központú Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6.

Korábbi cikkünkben arról írtunk, hogy 12 olyan választókerület van, ahol nincs ok az izgalomra, hiszen egyetlen jelölt indult el csak el. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.