Budafokon is nyert a Haladás

Farkas Bazsi 2021-09-26 18:55:00
Továbbra is hibátlan a szombathelyi csapat.

Budafoki MTE - Szombathelyi Haladés 0-2 (0-1)


Budafok, 500 néző. Vezeti: Lovas László (Csatári Tibor, Belicza Bence Péter)

Budafok: Bese B. – Szalai D., Jagodics M., Fótyik, Kalmár O. (Kotula M., 69.) – Soltész I. (Papp M., 76.), Filkor (Adorján, 60.) – László D. (Zuigeber, 60.), Kovács D., Ihrig-Farkas – Szabó L. (Szabó M., a szünetben). Vezetőedző: Boér Gábor

Haladás: Rózsa – Kállai K., Mocsi, Németh Milán, Devecseri (Guzmics, 81.) – Kiss B. (Tóth D., 81.), Szekér Á., Holdampf, Csilus T. – Tóth Milán (Horváth R., 69.), Tóth-Gábor (Délczeg, 58.). Vezetőedző: Németh Szabolcs
Gólszerző: Devecseri a 45., Szekér Á. 72. percben

A szombathelyi együttesből lázas betegsége miatt Bosnjak Predrag hiányzott, helyére Devecseri Szilárd került. A mérkőzés elején nem talált fogást egymáson a két csapat, nagy taktikai csatát láthattak a szurkolók. Aztán a budafokiak vették át az irányítást, veszélyesebben futballoztak ellenfelüknél. Lassan azonban ismét kiegyenlítődött a meccs, de komolyabb helyzetek a Haladás kapuja előtt adódtak, Rózsa Dániel azonban remekül védett. A védekezésre összpontosító vasiak ebben a periódusban elsősorban kontrákkal próbáltak veszélyeztetni. A hajrában előbb Szekér szép egyéni alakítás végén a kapufát találta telibe. Aztán pár perc múlva Devecseri okos találatával megszerezte a vezetést a Haladás.

Szünet után megduplázhatta volna előnyét a vasi együttes, de Tóth Milán ziccerben hibázott. A vendégek futballoztak fölényben, a hazaiak nem tudtak kibontakozni. Sőt, ha a játékvezető megítéli a jogos büntetőt, a Haladás két góllal vezethetett volna. Aztán egy kisszöglet után Szekér fejesgóljával hamarosan mégis meglett a kettő közte. A Haladás a folytatásban taktikusan, biztosan őrizte előnyét és gyűjtötte be az újabb három pontot. 

A zöld-fehérek zsinórban negyedik bajnokijukat nyerték meg kapott gól nélkül és továbbra is vezetik a bajnokságot - tájékoztatott a csapat hivatalos weblapja

Szólj hozzá!

Pintér Bence aláírta a belépési nyilatkozatot: Győr kezdeményezte csatlakozását a Magyar Önkormányzatok Szövetségéhez

A polgármester szerint új érdekképviseletre van szükség az önkormányzatok számára.

Mit érdemes tudni az argentin Petit Verdot kapcsán?

Ahogy az ősz megérkezik és a napok rövidülnek, mindannyian vágyunk egy kis melegségre és kényeztetésre.

Fogatok, családi programok és lovas hagyományok – szombaton Győrszentivánra várják az kikapcsolódni vágyókat

Egész napos fogathajtó verseny, gyermekprogramok és önkéntes lehetőség is várja a látogatókat július 25-én.

8 közterületen viselkedni nem tudó embert állítottak elő Szombathelyen

A vasútállomás környékén is szétnéztek a rendőrök.

Patkányt videóztak a szombathelyi kórházban

Valóban elborzasztó látvány, de ezer meg egy oka lehet, hogy egy rágcsáló beszökik egy épületbe.

Megkezdődtek a homlokzati munkák a Győri Nemzeti Színház épületén - az előadások zavartalanul folytatódnak

A közel ötvenéves burkolatok állapota miatt vált szükségessé a veszélyelhárítás, az új évad indulását nem érinti a felújítás.

Leállította a TISZA-kormány az M87-es, vagyis a Kőszeg-Szombathely közötti 2x2 sávos út megépítését

A Fidesz-kormány 50%-kal túlárazottan akarta, koncesszióban megépíteni.

Terv szerint halad Győr egyik legforgalmasabb kereszteződésének rekonstrukciója a Vidéki Buszpályaudvarnál

Távhővezeték-csere és csőtörés is színesítette a Zrínyi-Hunyadi csomópont felújítását.

Básthy Béla: megnyugtató intézkedésekre van szükség Kőszegen is azbeszt-ügyben

A városban eddig 29 különböző helyen mutatták ki azbeszttel szennyezett kőzet jelenlétét, a történelmi kisváros idegenforgalma azóta jelentősen visszaesett, üresek a szálláshelyek, elmaradnak a vendégek.

Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész - Magyar Péter szerint ezzel az Orbán-rendszer újabb bábjától szabadult meg az ország 

A távozó vezető döntését, az ügyészség függetlenségének megőrzésével indokolta, megbízatása augusztus 25-én szűnhet meg.

Orbán Viktor hazatért, gyorsan kinevezte Bóka Jánost frakcióvezetőnek, és ma már az is biztos, hogy a Fidesz új slágerszava az „önkény” lett

A volt miniszterelnök szerint Magyarországon diktatúra épül, miközben amerikai útját azzal magyarázta, hogy ha itthon marad, akkor sem tudott volna többet tenni.

A mészkőből készült fedkövek előnyei

Milyen anyagból készüljön kerítésének oszlopfedköve? A választék óriási, de a mészkő mindig is népszerű volt, köszönhetően természetességének és esztétikai vonzerejének.

Három mentőhelikopter érkezett a sárvári halálos baleset helyszínére

Egy kisteherautó és egy kisbusz frontálisan ütközött a 84-es számú főúton.

Nemény András: Megegyezésre törekszünk az Oladi Plató ügyében

A polgármester reagált a kivitelezőknek megengedett sűrűbb behajtás miatt érkezett panaszokra.

Suszter maradjon a kaptafánál? - a Republikon Intézet szerint nem csak jogászokból lehet államfő, legalábbis ezt mutatják az európai példák 

Az elemzés szerint a jogi diploma előnyt jelenthet, de sem az Európai Unióban, sem a magyar tapasztalatok alapján nem garanciája a sikeres köztársasági elnöki munkának.

Korrupcióról és közbizalomról beszélget Pintér Bence az Agora Körök rendezvényén ma este 7 órától

A győri polgármester lesz a szervezet következő nyilvános közéleti estjének vendége, szerdán, a Lima Pub & Hostelben.

Bemutatták a 3550 milliárd forintból megvalósuló Baross Gábor vasútfejlesztési programot, aminek keretében megújul a győri vasútállomás is

A város több jelentős vasúti beruházásban is érintett: akadálymentesítik az állomást, felújítják a peronokat, és gyorsabbá válhat a Budapest-Győr vasútvonal is.

Orbán Viktor fellázadt az ellen a rendszer ellen, amit tizenhat éven át saját maga épített fel

A volt miniszterelnök önkényuralmat, felszámolt jogállamot és megszüntetett politikai versenyt emleget, miközben regnálása alatt rendeleti kormányzás, médiatúlsúly, intézményfoglalás és a belső kör példátlan gazdagodása vált a rendszer alapjává.