Ausztria, Szlovénia után Olaszországba vitt az utunk, hogy a helyszínen győződjünk meg a turizmus covid-járvány utáni/közbeni helyzetéről. Már csak azért is, mert 2019-ben Olaszország vezette az uniós toplistát az idegenforgalomban, mind a beutazók számát, mind a bevételeket illetően. Még az a csoda is megesett, hogy a 60 milliós déli állam megelőzte a főbb mutatókban Franciaországot.
Araszolunk az osztrák A2-es autópályán és ez szó szerint igaz. Graznál a pálya fele zárva, teljes útcsere látszódik, ha meg bele húzhatnánk, ott a figyelmeztető „rém", az I-GL jelzés. Ez 100 kilométerben maximálja a sebességet és a túllépőkre a szokásos büntetés tizenötszöröse (!) vár.
A gyötrelmek később sem enyhülnek, egymás után jönnek a „zippzárak", vagyis a sávos elterelések. A több száz kilométeres szakasz legyűrése így több mint fárasztó. De hát aki utazik, az számoljon ilyesmikkel.
Arnoldstein után jön a határ, ellenőrzés nincs. Szerencsére az olasz oldalon nincsenek korlátozások, a forgalom sem nagy, így késő délután megérkezünk Monfalcone városába. A szállodában láthatóan örömmel fogadnak. A maszk elvileg kötelező, a liftben mindenki viseli, a folyosókon már senki sem.
Fotó: Ugytudjuk.hu
A foglaláskor megkérdezték, hogy oltottak vagyunk-e és mivel. Láthatóan a Pfizer az úr, a kínai és az orosz vakcinákkal nem lehet beutazni. Illetve lehet, teszteléssel, de az több mint macerás. Talán ennek is betudható, hogy a Szombathely-Monfalcone közötti, nagyjából 700 kilométeres szakaszon mindössze egy, azaz egy turistabuszt láttunk, az is lengyel volt.
Korábban a szeptember kelet-európai főszezonnak számított az olaszoknál. Ekkorra már valamit mérséklődtek az árak, a strandszezon pedig még javában tartott. Most más a kép: megszűntek a társasutak, minimális a forgalom, a magyarok pedig egyszerűen eltűntek.
Az olasz turizmuson – általában a gazdaságon – nagy réseket ütött a járvány. 2018-ban még 94 millió turistát fogadtak és 216 millió vendégéjszakát könyvelhettek el. Mindez 1,5 százalékkal dobta meg az ország GDP-jét. Igaz, az áradat fele hazai volt, de hát így is tízmilliókban mérhették a külföldi beutazókat.
Most viszont 90 százalékos a csökkenés. A szálloda vezetője, Gianfranco úr mindehhez annyit tesz hozzá: örülnek, hogy egyáltalán túlélték a „dolgot". Látható a takarékoskodás, itt-ott valamicskét lecsipegettek, de összességében jó az ellátás. Amúgy az olaszok válságállók, ragaszkodnak szokásaikhoz. Mondjuk a napi többszöri, kiülős kávézáshoz. És hát a kis pénz is pénz.
Fotó: Ugytudjuk.hu
A 200 ezer lakosú Triesztben ránézésre nincs válság. Valóságos embertömeg hömpölyög az utcákon, a tereken. A tömeghatást növeli, hogy a város mindössze 84 (!) négyzetkilométeren terül el, alapból igen magas a népsűrűség. Tele vannak az üzletek, vasárnap is nyitva tartanak az áruházak. Mintha egyszerre akarna bepótolni mindenki mindent, ami elmaradt. A látogatók szinte mind olaszok, egy-két német akad csak.
Ellenben sok szlovént látunk. A város fölött fut a határ – Doberdó mindössze 15 kilométerre húzódik – ők csak úgy átugrottak a városba. Cigiért és benzinért: ez jóval olcsóbb itt, mint náluk. Megtankolnak, vásárolnak és már nincsenek is. Mi kitartóbbak vagyunk, még a magyar tengeri kikötőt is megnézzük, de abban nincs köszönet. Gazos, kieső és pokolian sokba került. A városi tanács azonban örül neki, mert euró milliókat fialt és fial a helyi költségvetésnek.
Trieszt turbulenciája nem véletlen. Olaszországban eddig 51 millióan oltották be magukat, vagyis nagy a védettségi háló. Ráadásul e napokban rendelkeztek arról, hogy aki a munkahelyen nem oltakozik, az fizetést sem kap. 20 millióan már a második szurinál tartanak. Ehhez képest Magyarország, a mellveregetős (kínai) időszak után erősen hátul kullog.
Fotó: Ugytudjuk.hu
De nem árt résen lenni: az uniós oltás nem elég a beutazáshoz, kell egy külön regisztráció is, amit az olaszok írnak elő. Ha ez nincs és belefutunk egy közúti ellenőrzésbe, a rendőr akár több száz eurós büntetést is kiszabhat.
A járvány kétségkívül megrázta az országot. Nem felejtették el Bergamót, amikor naponta csaknem ezren haltak meg. Ez óvatossá tette az amúgy nagyon élénk, gesztikuláló olaszokat. Nem fognak már kezet, inkább meghajolnak. Nem ölelkeznek, tartják a távolságot. Sokan viselnek maszkot a köztereken, holott nem kötelező.
Sok élményben volt részünk, ezek egyike az óceánjáró beparkolása a trieszti, városközponti kikötőbe. Úgy került ide, hogy Velencébe már nem futhatott be környezetvédelmi okokból. Ahogy tapasztaltuk, a triesztiek sem örülnek a hirtelen jött látványosságnak. Pláne, hogy elvitte a tengerparti parkolóhelyeket, így a rendszer össze is omlott.
Fotó: Ugytudjuk.hu
A több ezer utas azonban mégis jól jön, javít a szomorú egyenlegen. Egy német család elszántan fotózza az óceánjáró védelmét szolgáló harci naszádot, ami megint csak kuriózum errefelé. Miután ellőttük a kötelező fotókat, elsétálunk a Canal Grande hídjához, ahol James Joyce szobra szemez a víztükörrel. Világhírű műve, a szombathelyi szálat is rejtő Ulysses nem messze innét, egy belvárosi szűk sikátor szállóban született...
A késői nyári útba még belefér egy grádói csobbanás. A tenger vize meglepően meleg, 25 fokos. Ki is használják sokan, itt már összefutunk lengyelekkel, litvánokkal, csehekkel. A buszparkolók viszont teljesen üresek, akár csak a több száz hotel, szálloda, apartman.
Fotó: Ugytudjuk.hu
Hazafelé az osztrák térfélen ellenőrzést kapunk. Mindenkit leterelnek a pályáról, katonák mustrálják a rengeteg járművet. Lassítunk, de intenek, tovább. Kettővel a hátunk mögött egy lengyelt kiállítanak a sorból. A tarvisiói bőrpiacról jöhetett, mert a kocsija dugig van bőrcuccal. Mármint olyan bőrcuccal, amin nem fog az öngyújtó...
Graznál meg sem lepődünk, hogy még egy sávot lezártak. Oberwart pedig már maga az otthon ígérete. Gyors bevásárlás - kenyér, tej, narancslé – legyen valami az otthoni landolásnál. Aztán ránk szól egy finom hölgy: „Uraim, az önök maszkja nem szabályos, csak az ffp-2-es elfogadott. Kérem, pótolják".
A covidos hétköznapok józansága hull ránk.
