Nem vizsgálják Tóth Csaba vagyonnyilatkozatát, tehát "feddhetetlen"

Bazsó Bálint 2021-09-22 18:53:00
Legalábbis a zuglói MSZP szerint.

Sajátos logikával verte meg a Jóisten a zuglói MSZP-t, akik szerint azzal, hogy az előválasztási bizottság nem vizsgálja Tóth Csaba vagyonnyilatkozatát, a politikus máris tisztázódott és jelöltjük "feddhetetlenné" vált.

A Telex tudósítása szerint ugyanakkor azt egyelőre nem tudni, az OEVB érdemben megvizsgálta-e mindazt, aminek gyanúját Hadházy Ákos megfogalmazta vetélytársával szemben.

„Az Országos Előválasztási Bizottság mai döntésével egyértelműen tisztázódott Tóth Csaba feddhetetlensége, ugyanis a testület elutasította Jakab Péter beadványát”

– közölte az MSZP.

Hozzátették: „bíznak abban, hogy a Tóth Csaba körüli találgatások és alaptalan vádaskodások ideje lejárt, és a jövőben a demokratikus ellenzék jelöltjei egymás kölcsönös tiszteletben tartásával dolgoznak tovább közös célunkért: a kormányváltásért és egy demokratikus ország megteremtéséért.”

Mint ismert, az üggyel összefüggésben a Jobbik elnöke, Jakab Péter etikai vizsgálatot kezdeményezett az Országos Előválasztási Bizottságnál Tóth Csabával szemben, miután Hadházy Ákos azt állította, bizonyítékokkal tudja alátámasztani, hogy választókerületi ellenfele vagyonnyilatkozatában eltitkol egy félmilliárd forint értékű gyártelepet, amelynek működése felett közvetlen hatást gyakorol.

Tóth Csaba: Nincs semmilyen eltitkolt vagyonom

„Vagyonnyilatkozatom minden tényt és adatot hiánytalanul tartalmaz, nincs semmilyen eltitkolt vagyonom, minden vizsgálat elé nyugodt szívvel állok, elszámolnivalója annak, azoknak van, akik nemtelen eszközökkel akarnak lejáratni" - írta egy közleményben Tóth Csaba szocialista képviselő, amelyben Hadházy Ákos vádjaira reagált.

A lap emlékeztetett: az előválasztáson indulóknak a jelentkezéshez korábban feddhetetlenségi nyilatkozatot kellett aláírnia, és és el kellett fogadniuk az ellenzéki pártok értéknyilatkozatát, valamint az előválasztás etikai kódexét is, amelyeknek szintén vannak korrupcióellenes feltételei és elvei.

A zuglói választókerület érdekes "színfoltja" az ellenzéki előválasztásnak, hiszen amióta a Momentum Mozgalom bejelentette, hogy a korábban otthonában, Tolnában induló Hadházy Ákost a szinte biztosan nyerhető és az MSZP-s Tóth Csaba birodalmának tekinthető fővárosi kerületben indítja el, ki is tört a háború. 

A sorozatos pártalkul révén végül Hadházy mögé - a Momentum mellett - csak a Mindenki Magyarországa Mozgalom állt be, Tóth mögé viszont a DK és a Jobbik is.

Múlt pénteken előválasztási vitát tartottak a Zugló Tv-ben, ahol Hadházy egy meglehetősen kusza és szövevényes ügy részleteit kezdte el feltárni a nézőknek. Később Facebook-oldalán és a Korrupcióinfó nevű oldalán dokumentumokkal együtt is megosztotta a részleteket, amelyek alapján megfogalmazta a vagyoneltitkolás és egyéb bűncselekmények gyanúját - írja a lap.

Erre reagálva Tóth Csaba azt közölte, „vagyonnyilatkozatom minden tényt és adatot hiánytalanul tartalmaz, nincs semmilyen eltitkolt vagyonom, minden vizsgálat elé nyugodt szívvel állok, elszámolnivalója annak, azoknak van, akik nemtelen eszközökkel akarnak lejáratni”.

 

Fotó: MTI/Kovács Attila

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.