„Valamit tenni kéne, George, segíts. Ott nagyon éheznek és a világ erről semmit sem tud" – mondta 1970 táján a híres indiai szitárművész, Ravi Shankar a barátjának, George Harrisonnak. Az éppen megszűnt Beatles nélkül élő zenész kétszeresen is jó döntést hozott, amikor azt válaszolta: „Jó, körül nézek, hogy mit tehetek".
Részint azért, mert a párbeszéd nem volt terméketlen, így emlékezhetünk most a bangladesi segélykoncert 50. évfordulójára. Másrészt pedig végre kitörhetett a háttér-ember szerepkörből, amit az együttesben viselt és önálló szólókarrierbe kezdhetett.
Amúgy a legjobb helyen kopogtatott Shankar. George ugyanis elmélyült a hindu kultúrában és zenében, mi több, életformájává is lett. Az indiai zenész tudta, hogy szociálisan nagyon érzékeny az akkor a húszas éveiben járó sztár, már addig is sok pénzt adott a rászorulóknak. Jóval többet, mint akkori ellenlábasa, a Rolling Stones frontembere, Mick Jagger.
De más támogatni egyéneket és megint más egy egész népet.
Ráadásul addig, vagyis 1971-ig semmiféle tapasztalat nem volt segélykoncert ügyekben. Ezért is járt nagy felelősséggel ennek megszervezése. Ugyanis ha nem jól sül el, akkor nem nagy jövője lett volna a hasonló szándékoknak. Ráadásul a segítségben reménykedők is csalódnak, hitük megtörhet a nyugati világban.
De miért éppen Banglades? Miért nem a bolygó egy másik, szegény szeglete? Shankar döntésének oka egyszerű volt: ebben az évben vívta ki függetlenségét véres harcok árán az ország, kiszakadva Pakisztánból.
Az előzményekhez tartozik, hogy 1970-ben súlyos ciklon pusztított Kelet-Pakisztánban, a központi kormány ennek ellenére hanyagolta őket. Ez felbőszítette a bengáli lakosságot. A pokol akkor szabadult el, amikor az őket képviselő Áojámi Liga győzött a választásokon, de nem léphetett hivatalba. A vezetőket bebörtönözték, a bengálok ellen háborút indítottak.
Mégpedig véreset: 300 ezer – 3 millió között volt a halottak száma, lemészárolták az értelmiségieket és 10 millió ember menekült a szomszédos Indába. A Liga azonban szembeszállt a kormánnyal, elindult a függetlenségi harc. India hathatós segítségével legyőzték Pakisztánt és kikiáltották a független Bangladest.
Egy ország vérben és nyomorban való fogantatását napi szinten élhette át Harrison, akit mélyen megráztak az események. Neki látott a szervezésnek és nem kellett sokat kilincselnie. Ringo Starr például csak annyit mondott: „Mikor menjek próbálni?"
Reális esélye volt annak, hogy újra összeáll a Beatles, mivel Lennon is igent mondott. Csakhogy George kikötötte, Yoko Ono nem léphet fel. Ezzel a dolog kútba esett.
Végül Harrison és barátai 1971. augusztus 1-jén előadhatták a világ első rock-segélykoncertjét a New York-i Madison Square Gardenben. Két előadást pörgettek le, s ahogy telt az idő, mind a zenészek, mind a közönség egyfajta eufóriába került. A végén Bob Dylan azt mondta: „Kár, hogy csak kettő volt".
Az esemény a kapcsolódó lemez és jogdíjak révén dollármilliókat hozott, de ennél is fontosabb volt a média érdeklődése. Ezáltal ugyanis milliók ismerték meg Bangladest, az ottani viszonyokat és más csatornákon is megindult a segítség. Harrison, a hallgatag beatle pedig önálló jogon világsztár lett, dalait tömegek dúdolták, lemezeit milliók vették.
Abban is úttörő volt ez a koncert, hogy a zenészek lemondtak a jogdíjakról és az karitatív szervezetekhez került. A bevételt az UNICEF a bangladesi menekültek megsegítésére fordította.
The Concert for Bangladesh, August 1, 1971
On this day in 1971, George Harrison and Ravi Shankar staged two concerts at New York's Madison Square Garden that brought together a star-studded cast of mu...
George Harrison mellett fellépett New Yorkban Ravi Shankar, Bob Dylan, Ringo Starr, Eric Clapton, Leon Russel és Billy Preston. Állítólag Mick Jagger is „bejelentkezett", de Harrison, úgymond, nem csípte az énekest, így nem is hívta meg.
Az 58 évesen elhunyt zenész a bangladesi segélykoncert után is sikeres maradt. Olyan dalokat jegyzett, mint a My Sweet Lord, vagy a Give Me Love.
Mégis, a rajongók emlékezetében és szívében leginkább az a fiatalember marad meg, aki a bangladesi segélykoncert általa írt nyitószámával könnyeket csalt a világ jobbik felének a szemébe. Megnyitva ezzel az utat a hasonló, rockzenei jótékonykodás előtt, amely aztán a Bob Geldof szervezte, 1985-ös monstre Live Aid-ban csúcsosodott ki.