Korábbi körmendi kosárlabdázó lesz a Testnevelési Egyetem új rektora

Vágvölgyi Bálint 2021-08-28 19:15:06
Sterbenz Tamás váltja Mocsai Lajost .

Mocsai Lajost követően az eddigi általános rektorhelyettes, Sterbenz Tamás lesz a Testnevelési Egyetem (TE) új rektora.

A TE beszámolója szerint a szerdai szenátusi ülésen a jelöltek meghallgatása után a tagok javasolták a posztra az 53 éves szakembert, akinek jelölését a kuratórium csütörtökön egyhangúlag elfogadta, így őt terjeszti fel a köztársasági elnök számára az egyetem rektorának.

A soproni születésű Sterbenz Tamás matematika tanár, szakedző végzettségű, közgazdaságtudományi doktor, sportolóként pedig válogatott kosárlabdázó volt.

Pályafutása során Sopronban és Körmenden kosarazott.

Később a női válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedett, majd a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkáraként dolgozott 2007 és 2013 között. A Testnevelési Egyetemen 2014 óta tölt be vezetői pozíciót, eddig általános rektorhelyettesként és a Gazdasági és Társadalomtudományi Intézet igazgatójaként is tevékenykedett.

Szólj hozzá!

Magyar Péter: "Gazdája az állatoknak van"

Válaszolt a TISZA Párt elnöke a miniszterelnök megszólalására.

Szijjártó Péter állítja: a Tisza Párt ukrán kezekbe juttatta kétszázezer ember adatait 

A külügyminiszter súlyos vádakat fogalmazott meg, de bizonyítékot továbbra sem mutatott.

Idén 4 milliárd 400 ezer forintot fordít Győr útfelújításokra

Sáráson és Szentivánon mart aszfalttal és bitumenes bevonattal dolgozik az Útkezelő.

Két éven át tartó lopássorozat miatt álltak bíróság elé az elkövetők Győrben

A nyolc fős, munkanélküli banda áruházakban és benzinkutakon garázdálkodott. 

Tovább szárnyal az OTP - sikeres harmadik negyedévet zártak

Bencsik László szerint a bankcsoport idei menetelése folytatódhat, és 2026-ban is erős növekedés várható.

A Szovjetunió felbomlása címmel tartanak előadást az Esterházy-palotában

A  Múzeumi Találkozások sorozatának következő vendége Kolontári Attila történész lesz.

Focicsapatot vegyenek! Székesfehérvár önkormányzata kiírta a pályázatot a Videoton FC értékesítésére

Csak azok jelentkezzenek, akik 5 éven keresztül legalább egymilliárd forintot tesznek a csapatba.

Magyar–amerikai nukleáris megállapodás született Washingtonban

Szijjártó Péter és Marco Rubio új nukleáris együttműködést írtak alá – amerikai fűtőelemek érkezhetnek Paksra, és modern tárolási technológiát is vásárol Magyarország.

Korrupciós bűncselekmény elkövetése miatt letöltendő börtönbüntetésre ítélt a bíróság a Központi Nyomozó Főügyészség egykori ügyészét

Jogtalan előnyért cserébe egyes büntetőeljárásokról információkat szolgáltatott különböző személyek részére.

Bringalámpát, libát és jó zenét ígérnek a hétvégi győri programok

A Márton-nap közeledtével libás menük, koncertek, színházi előadások és még egy Halloween utódiszkó is várja az érdeklődőket.

Csalót fogtak el a rendőrök Vasban

Pénzt és ékszereket csalt ki egy idős nőtől.