Többször elvették már a jogsiját ittas vezetésért - valamiért most sem veszik el tőle örökre

Bazsó Bálint 2021-08-26 16:50:00
Hiába tiltották el, hiába áll felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt, még mindig vezethet.

A Körmendi Járási Ügyészség ittas vezetés vétsége miatt emelt vádat azzal a férfivel szemben, aki enyhe fokban ittasan vezette a gépkocsiját 2021 januárjának egyik éjjelén.

A vádirat szerint a vádlott belépésre jelentkezett a rábafüzesi határátkelőn, amikor a rendőrök ellenőrzés alá vonták az utasaival együtt.

Két ittas vezetés, hét szabálysértés

A felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt álló vádlottat korábban már kétszer felelősségre vonták ittas játművezetés miatt, valamint az elkövetést megelőző két évben hét alkalommal bírságolták meg közlekedési szabálysértés miatt.

Itt az ideje tudomásul venni: az autóvezetés nem alapjog, és nem is való mindenkinek

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi szerkesztőségünk álláspontját. Vitáznál velünk? Küldd el az írásod nekünk! Lassan minden napra jut egy-egy olyan sokszor halálos kimenetelű közúti baleset, amely kikerül a baleseti hírek megszokott minuszos rovatából, vagyis eléri a széles társadalmi ingerküszöböt. Büntetőfékezők, zebrán gyalogost gázolók vagy segítségnyújtás elmulasztóival vannak tele a hírek.

A Körmendi Járási Ügyészség 80 nap elzárás és 1 év 6 hónap járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben abban az esetben, ha az
előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.

Címlapképünk illusztráció!

Szólj hozzá!

Ismert kockázatok, elmaradt döntések – így maradt energiafüggő Magyarország

Szakértő szerint a rövid távú előnyök felülírták a stratégiai gondolkodást, miközben a kitettség alig csökkent.

Ma már az egyéni igényeink szerint választhatunk kontaktlencsét

A kontaktlencsék az elmúlt évtizedekben jelentős fejlődésen mentek keresztül.

Hivatalosan is megerősítette a rendőrség, hogy büntetőeljárást folytat az Észak-Vasi képviselőjelöltek ügyében

Választás, népszavazás, népi kezdeményezés és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűntett gyanúja merült fel.

Fenntarthatósági hét a szombathelyi piacon

A tudatos vásárlás kerül a középpontba.

Szalagvágásra írt mulatós slágert Ágh Péter

E-L-K-É-S-Z-Ü-L-T A D-Ó-Z-S-A U-T-C-A!

Minden jelölt állva maradt a Vas02-es választókerületben

Senki sem jelezte, hogy visszalépne. A határidő ma délután 16 órakor járt le. 

Visszelépett Czeglédy Csaba!

Nem indul a vasárnapi választáson.

A nagy érdeklődés miatt előzetesen kell helyet foglalni a Tiszta Szívvel a Városért vasárnapi eredményvárójára Győrben

Zsíros kenyérrel és DJ-kkel várják a választási estét a Rómer Házban Pintér Bencéék.

Vegyes képet mutat a magyar gazdaság: nőtt a kiskereskedelem, lassult az ipar, közben tovább emelkedtek az árak

A KSH friss adatai szerint februárban a boltok forgalma bővült, az ipari termelés viszont visszaesett, márciusban pedig tovább drágult az élet.

Titkok a templompadláson – 400 év történelme kel életre a győri bencéseknél

Interaktív kiállítás nyílik a rendház és a templom tetőterében, ahol szó szerint új nézőpontból ismerhetjük meg a múltat.

Nem jelent meg a bíróságon Borsi Róbert a GYHG-ügy tegnapi tárgyalásán - állítólag háztartási balesetet szenvedett

A vádirat szerint több mint 758 millió forintos vagyoni hátrány érhette a győri önkormányzati céget.

Fél millió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a  Mi Hazánk - szerintük a Fidesz terjeszt róluk lejárató szórólapokat

A párt feljelentést tesz, és azt állítja, hogy országos kampány indult ellenük impresszum nélküli röplapokkal.

Hivatalos: a Dunakapu téren tartja csütörtök esti beszédét Magyar Péter Győrben

A TISZA Párt elnöke a kampány hajrájában érkezik a folyók városába, 3 nappal a választás előtt.

Medián: stabil kétharmados győzelem felé tart a TISZA Párt

A friss felmérés szerint jelentős előnnyel vezetnek a választások előtt 4 nappal.