Dr. Bakonyi Bernadett az új győri aljegyző

Pintér Bence 2021-08-23 13:53:00
Házon belülről érkezett az új aljegyző Győrben.

Dr. Bakonyi Bernadett aljegyzői pályázatát fogadta el a győri városvezető, így mostantól ő lesz dr. Lipovics Szilárd legfőbb segítője – írja a GyőrPlusz. Dézsi Csaba András elmondta: több pályázó közül találták a legalkalmasabbnak a pozíció betöltésére, hisz 2008 óta több pozícióban is bizonyította már a rátermettségét. A polgármester a lap szerint kiemelte, Bakonyi Bernadett szociális ügyintézőként kezdte a pályáját és gyakorlatilag bejárta a hivatali struktúra minden lépcsőjét, amíg 2019-ben osztályvezető lett.

Bár Lipovits Szilárd jegyző a jelek szerint nem kapott szót a sajtótájékoztatón, maga az új aljegyző tárta fel, hogy lehettek személyével kapcsolatban fenntartások, amikor arról beszélt:

„Jegyző úrral is többször egyeztettünk, és tökéletesen igaza van abban, hogy egy szeletét ismerem ennek az egésznek. Nyilvánvalóan az az előnyöm, hogy a győri hivatal működését 2008 óta látom. A munkának nem minden részét és szegletét ismertem meg gyakorlati szinten, de igyekszem ezt minél előbb behozni, és minél gyorsabban tanulni.” 

A pályázat kiírására a Borkai-éra egyik kulcsszereplője, dr. Csörgits Lajos aljegyző lemondása miatt került sor. A Dézsi által is tovább foglalkoztatott Csörgits a jelek szerint azért távozott a posztról, mert érintett abban a nyomozásban, amelyben közokirat-hamisítás miatt a győri Helyi Választási Bizottság három, önkormányzat által delegált tagja ellen nyomoznak. Csörgits továbbra is Dézsi polgármesternek dolgozik, de hivatalosan tanácsadóként van bejelentve az egyik győri önkormányzati céghez.

Ez a cikk annak ellenére készült el, hogy a győri önkormányzat a független sajtó munkáját akadályozva nem küldi el nekünk azokat a tájékoztató leveleket és meghívókat, amelyeket azoknak a médiumoknak igen, ahonnan nem kell tartaniuk valódi újságírói kérdésektől.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.