A rendőrség ma reggel kiadott friss jelentése szerint, az egyenruhások Győr-Moson-Sopron megye útjain 380 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amelynek során pozitív eredményt nem mutatott az eszköz.
A rendőrség ma reggel kiadott friss jelentése szerint, az egyenruhások Győr-Moson-Sopron megye útjain 380 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amelynek során pozitív eredményt nem mutatott az eszköz.
Ez annak összefüggésében különösen érdekes, hogy Orbán Viktor bejelentette, lecserélik Győr parlamenti képviselőjét.
Az új Q3 gyártásának startján tartott beszédet a miniszterelnök.
25 éves bűnügyi rejtély végére került pont Szombathelyen.
Drogot és porciózásra alkalmas tárgyat rejtett egy 46 éves férfi autója.
A táska tulaja azonban erősebb volt.
Július 31. és augusztus 3. között rendezik meg a futamot.
Olyan szárnyakat adott neki a cég, amilyenre valószínűleg nem vágyott.
Az ukrán balek egy fekete takaró mögé rejtette a szajrét.
Neten és telefonon is van erre lehetőség.
Az intim együttlét erősíti a bizalmi köteléket és erősebbé kovácsolja a párokat.
A motorháztetőt és a szélvédőt is megtaposta, illetve a járművön végigfutott.
154 új köztéri kamerát szerelnek fel a városban.
Adományokat várnak a Tiszta Hang nyomtatási költségeihez.
Augusztus 9-én, és 10-én rendezik meg a szokásos városrészi kulturális-, és sportnapot.
A cél a régió kiemelt fejlesztési területté emelése.