Hiába kap valaki a kínai vagy az orosz vakcina után harmadiknak mondjuk Pfizert, az utazást így is megszívta

Nagy Donát 2021-08-14 15:30:47
Aki nem várta ki az európai engedéllyel rendelkező vakcinákat, továbbra is hátrányban van, ha nyugatra utazna.

Hiába kapnak a sinopharmosok és a szputnyikosok harmadik oltásként egy nyugati vakcinát, az uniós vakcinaigazolványra csak azok jogosultak, akik két adag, az EMA által elfogadott vakcinát kaptak – írja az Index

A lap szerint Európában elsőként Magyarország tette lehetővé a harmadik oltást, amelynek felvételére augusztus 1-je óta van lehetőség. Elsősorban a kínai sinopharmosok kérik az emlékeztető oltást, mivel egyes antitestvizsgálatok kétségbe vonták a távolkeleti oltóanyag hatékonyságát.

Fotó: MTI

A védelmen túl azonban van még egy fontos nézőpont: az utazás. A keleti vakcinával (Szputnyik V, Sinopharm) oltottak számára most ugyanis felcsillant a remény, hogy egy harmadik oltásként beadott nyugati vakcina birtokában számukra is könnyebbé válik az utazás, annak ellenére, hogy ezt a két oltóanyagot nem fogadja el az Európai Gyógyszerügynökség (EMA).

Uniós vakcinaigazolványt azonban csak az kaphat, aki kapott két olyan oltást, amely uniós szintű forgalombahozatali engedéllyel rendelkezik

– mondta az Indexnek Ujhelyi István, az Európai Unió Egészségügyi Szakbizottságának tagja.

Azaz a sinopharmosok és a szputnyikosok szemszögéből mindez azt jelenti, hogy hiába kapnak most egy dózis nyugati vakcinát, az utazás nem válik számukra könnyebbé.

A cikk szerint ettől függetlenül a harmadik oltásként beadott, EMA-engedéllyel rendelkező oltóanyag meg fog jelenni az uniós dokumentumban, csak ez a tény utazás szempontjából semmit sem jelent.

Az Index megjegyzi, hogy a a kínai vakcinával oltottaknak létezik egy kiskapu. Ők ugyanis kérhetnek harmadik oltásként Janssent, ami egydózisú vakcinaként egy oltás után is teljes védelmet nyújt, az uniós beutazási szabályok pedig ezzel összhangban készültek el. A szputnyikosok viszont nem kérhetnek Janssent, ami azt jelenti, hogy az utazás számukra továbbra is nehézkes marad.

Az emlékeztető oltásokat a következőképpen lehet kombinálni:

AstraZeneca (vektorvakcina): Pfizer, Moderna, Sinopharm, AstraZeneca
Janssen (vektorvakcina): Pfizer, Moderna, Sinopharm, Janssen
Moderna (mRNS): Sinopharm, Janssen, AstraZeneca, Moderna
Pfizer (mRNS): Sinopharm, Janssen, AstraZeneca, Pfizer
Sinopharm (inaktivált): Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Janssen, Sinopharm
Szputnyik V (vektorvakcina): Pfizer, Moderna, Sinopharm, Szputnyik

Szólj hozzá!

Terv szerint halad Győr egyik legforgalmasabb kereszteződésének rekonstrukciója a Vidéki Buszpályaudvarnál

Távhővezeték-csere és csőtörés is színesítette a Zrínyi-Hunyadi csomópont felújítását.

Básthy Béla: megnyugtató intézkedésekre van szükség Kőszegen is azbeszt-ügyben

A városban eddig 29 különböző helyen mutatták ki azbeszttel szennyezett kőzet jelenlétét, a történelmi kisváros idegenforgalma azóta jelentősen visszaesett, üresek a szálláshelyek, elmaradnak a vendégek.

Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész - Magyar Péter szerint ezzel az Orbán-rendszer újabb bábjától szabadult meg az ország 

A távozó vezető döntését, az ügyészség függetlenségének megőrzésével indokolta, megbízatása augusztus 25-én szűnhet meg.

Orbán Viktor hazatért, gyorsan kinevezte Bóka Jánost frakcióvezetőnek, és ma már az is biztos, hogy a Fidesz új slágerszava az „önkény” lett

A volt miniszterelnök szerint Magyarországon diktatúra épül, miközben amerikai útját azzal magyarázta, hogy ha itthon marad, akkor sem tudott volna többet tenni.

A mészkőből készült fedkövek előnyei

Milyen anyagból készüljön kerítésének oszlopfedköve? A választék óriási, de a mészkő mindig is népszerű volt, köszönhetően természetességének és esztétikai vonzerejének.

Három mentőhelikopter érkezett a sárvári halálos baleset helyszínére

Egy kisteherautó és egy kisbusz frontálisan ütközött a 84-es számú főúton.

Nemény András: Megegyezésre törekszünk az Oladi Plató ügyében

A polgármester reagált a kivitelezőknek megengedett sűrűbb behajtás miatt érkezett panaszokra.

Suszter maradjon a kaptafánál? - a Republikon Intézet szerint nem csak jogászokból lehet államfő, legalábbis ezt mutatják az európai példák 

Az elemzés szerint a jogi diploma előnyt jelenthet, de sem az Európai Unióban, sem a magyar tapasztalatok alapján nem garanciája a sikeres köztársasági elnöki munkának.

Korrupcióról és közbizalomról beszélget Pintér Bence az Agora Körök rendezvényén ma este 7 órától

A győri polgármester lesz a szervezet következő nyilvános közéleti estjének vendége, szerdán, a Lima Pub & Hostelben.

Bemutatták a 3550 milliárd forintból megvalósuló Baross Gábor vasútfejlesztési programot, aminek keretében megújul a győri vasútállomás is

A város több jelentős vasúti beruházásban is érintett: akadálymentesítik az állomást, felújítják a peronokat, és gyorsabbá válhat a Budapest-Győr vasútvonal is.

Orbán Viktor fellázadt az ellen a rendszer ellen, amit tizenhat éven át saját maga épített fel

A volt miniszterelnök önkényuralmat, felszámolt jogállamot és megszüntetett politikai versenyt emleget, miközben regnálása alatt rendeleti kormányzás, médiatúlsúly, intézményfoglalás és a belső kör példátlan gazdagodása vált a rendszer alapjává.

Graffitiseket csíptek el Szombathelyen

Mindig elkapnak, amikor a falra íro....

Néher András: Ne a tisztességes emberek fizessék meg az építési hulladék leadásának árát!

A TISZA Párt országgyűlési képviselője a lakossági díjfizetés megszüntetését kezdeményezte az illetékes minisztériumnál.

A bűnügyi felügyelet szerepe a magyar büntetőeljárásban

A bűnügyi felügyelet kifejezés talán nem mond sokat mindenkinek, mégis fontos eleme a magyar büntetőeljárásnak.

Ritka pillanat a magyar politikában: a miniszterelnök elnézést kért és elismerte, hogy hibázott

Magyar Péter szerint az általa elkövetett kommunikációs bakik is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Polgár Judit végül nem vállalta a köztársasági elnök-jelölést.

Lakossági fórumot tartanak Győrben, a Bisinger József sétány tervezett módosításáról

Július 23-án a Városházán ismertetik az övezeti paraméterek változtatására vonatkozó javaslatot.