Berobbant a járvány Japánban

Fehér Buda 2021-08-13 18:50:08
A paralimpiát már valószínűleg nézők nélkül rendezi az ország.

A japán egészségügyi szakértők azt mondják, katasztrófával néz szembe az ország a koronavírus miatt. A szakemberek szerint a helyi kormánynak azonnal lépnie kell valamit a járvány megállítására, mivel a számok a napokban ijesztő méreteket öltöttek. A japán média közben arról számolt be, hogy a paralimpiát, ami augusztus 24-én rajtol el, már nézők nélkül fogják tartani, hogy megállítsák a delta variáns terjedését.

Az olimpia rendezői ugyan még nem hozták meg a végleges döntésüket a paralimpia kapcsán, de a japán média úgy értesült, hogy Tokióban és Szaitama prefektúrában egyáltalán nem vehetnek részt a nézők a megmérettetésen, míg Sizuoka prefektúrában néhány nézőt azért beengednek az arénákba.

Az országban a napokban robbant be a járvány, amit főként az erősen fertőző delta variáns okoz. Csütörtökön több mint 18 ezer új fertőzöttet találtak az országban, amivel megdőlt az addigi rekord. Az előző rekorder szerda volt, akkor közel 16 ezer fertőzöttet találtak 24 óra alatt. Tokiót rendkívüli állapot alá helyezték, az ország fővárosában csütörtökön kishíján 5 ezer fertőzött mintája lett pozitív.

Fotó: Pixabay,

Japánban külön reigsztrálják azokat is, akiknél komolyabb tünetek jelentkeztek, a szakemberek aggódva figyelik, hogy csak Tokióban 200 súlyos beteget regisztráltak az elmúlt 24 órában. A város kórházaira egyre nagyobb nyomás nehezedik, a legtöbb ágyat a 40-es és 50-es éveikben járók töltik fel. Shigeru Omi, a japán kormány vírusszakértője már arról beszélt, hogy ha a számok nem kezdenek el csökkenni, akkor nem lesz elég a kórházak kapacitása, így olyan emberek is belehalhatnak majd a vírusba, akiket amúgy meg tudtak volna menteni, írja a Guardian.

Az ország miniszterelnöke, Yoshihide Suga közben folyamatosan arról nyilatkozik, hogy nincs kapcsolat a járvány berobbanása, és az olimpiai játékok kzötött, annak ellenére, hogy a fertőzöttek számának növekedése a játékokkal startjával szinte egy időbe kezdődött el. A szakértők ugyanis szigorú karanténban tartották a külföldről érkező nézőket és játékosokat, a miniszterelnök szerint azonban a japánok fesztiválként élték meg az olimpiát, sokan pedig elfelejtették betartani a biztonsági előírásokat.

Japánban közben felpörgött az oltakozás, most már naponta egymillió adagot is képesek beadni a helyiek számára. Nem volt ez mindig így, a nyugatibb országokhoz képest Japánban sokkal később indult meg az oltási hullám, jelenleg a teljes lakosság nagyjából 36 százaléka kapta meg valamelyik vakcina mindkét adagját, a szakértők szerint ez is hozzájárult a delta variáns gyors terjedéséhez.

Szólj hozzá!

Csak néma csönd jött válaszul a sárvári fideszes önkormányzati képviselőktől, amikor azt kérdezték tőlük: Kinek van még köze a bucsui Magyar Péter választási indulásához?

Nemrég Varga Károly fideszes önkormányzati képviselő lapunknak vallotta be, hogy ő is gyűjtött ajánlásokat a TISZA miniszterelnökével azonos nevű jelöltnek.

Konkrét lépéseket fogalmazott meg a kormány a Nyugat-Magyarországi azbeszt-üggyel kapcsolatban

Azonnali kockázatcsökkentő intézkedések, behozatal felfüggesztése, és a felelősök számonkérése.

Német testvérváros kórusa ad koncertet Győrben a Szentlélek-templomban

Ingyenes hangversennyel érkezik Sindelfingen nagy múltú együttese, a Cappella Nuova és a Stiftshoforchester.

Lakossági fórumot tartanak a győri zártkertekről a városházán

A városvezetés szerint fontos tisztázni, milyen szabályok és lehetőségek vonatkoznak a zártkerti ingatlanokra.

Újra tervezték a kőszegi történelmi belvárost övező Várárok és Várpark zöld területét

Az év junior tájépítésze pályázatra klímatudatos, fenntartható megoldásokat vártak, melyek érzékenyen viszonyulnak a műemléki környezethez, a meglévő zöldfelületi értékekhez és a terület közösségi használatához.

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.

Új fix traffipaxok jönnek Győrbe - védik a gyalogosokat és visszaszorítanák a gyorshajtást

Három új helyszínen telepítenek sebességmérő eszközöket, miközben óvodásoknak osztottak láthatósági mellényeket és megújul az Erzsébet ligeti KRESZ-park is.

Programdömping vár a hétvégén Győrben 

Szakmai eseményektől a családi programokon át a koncertekig és sporteseményekig számos ingyenesen látogatható rendezvény közül válogathatnak az érdeklődők.

Illés Károly: “Senkit nem állt szándékomban megbántani.”

A szombathelyi Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője azt mondja, hogy nem emlékszik már, hogy milyen környezet kommentelte azt emberekre, hogy korcsok.