A kanyarban sincs az a pénz, amit Hende Csaba egy hónapja jelentett be

Farkas Bazsi 2021-08-06 15:26:51
Akár holnap beindulhatnak ezek a beruházások - mondta július 7-én a fideszes politikus.

1 milliárd 205 millió forint, a gazdaság újraindítását célzó csomagot kapott Szombathely - ezt július 7-én egy Facebook-videóban jelentette be Hende Csaba. 

Ez a pénz címkézve érkezik, vagyis csakis arra lehet elkölteni, amire a kormány odatélte. A Magyar Közlönyben kihirdetett határozat alapján pedig belterületi utakra, Gyöngyös-patak hídra, piac parkolókra, zanati kerékpárútra és a víztorony környezetének rendbetétele lehet elkölteni ezt a pénzt.  

Hende egyébként egy hónapja azt mondta, hogy

amint megjelenik a közlönyben a határozat, az összeg rendelkezésre áll és akár holnap beindulhatnak ezek a beruházások.

A Közlönyben még aznap, vagyis július 7-én meg is jelent a határozat, a pénz azonban egyelőre még mindig nem érkezett meg, ugyanis - mint azt a szombathelyi önkormányzattól megtudtuk - úgynevezett egyedi kormányhatározatra van szükség, ami pontosan határozza meg, hogy a pénz mire is lesz elköltve. 

Győr 2 és fél milliárdot, Kecskemét 2 milliárd 800 milliót kapott abban a pakkban, amiben Szombathely 1 milliárd 200 millió forintot

Ahogy arról már korábban beszámoltunk Hende Csaba, a szombathelyi választókerület fideszes képviselőjének bejelentése után megjelent a Magyar Közlönyben is a Szombathelynek címkézve osztott kormányzati támogatás. De nemcsak Szombathely kapott pénzt a központi költségvetés terhére, amit egyébként gazdaság újraindítás címén osztottak ki.

Ez többek között például azt a kérdést is tisztázná, hogy pontosan melyik Gyöngyös-hídra is költhetne a város. Hende szerint ugyanis a Markusovszky utcai hidat kellene felújítani, míg a városvezetés szerint a Szent István király utcai hídet kellene sürgőssen átépíteni.

De hasonló kérdés az utak felújítása is. Belterületi utakra 435 millió forintot költhet el Szombathely, de az nincsen nevesítve, hogy pontosan melyik utcákat is aszfaltozhatják újra. A városvezetés egy nemrég tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a Magyar László utcát szeretnék felújítani, ugyanis annak állapota jelenleg a legrosszabb a városi főbb útvonalak közül. 

A város a fejlesztési projekt részleteit bemutató tájékoztatást haladéktalanul megküldte. A Belügyminisztérium azonban egyelőre még nem küldte meg a támogatási szerződést, így a pénz nem érkezett meg a szombathelyi önkormányzat bankszámlájára. A támogatás felhasználásának kezdete alapesetben majd ezen egyedi kormány határozat kihirdetésének napja lesz.

Vagyis hiába mondta azt Hende, hogy a pénz azonnal lehívható, a bürokrácia ennél azért egy kicsit összetettebb. 

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.