Ezer ember tüntetett a lehallgatási botrány miatt Budapesten, főleg fiatalok

ugytudjuk.hu 2021-07-26 20:48:00
A demonstrálók szerint nincs jól, hogy a kormány bárkinek a telefonját megfigyelheti.

Egy héttel a Pegasus-botrány kitörése után tüntetést szervezett a Momentum hétfő este hat órára a Terror háza elé a fővárosban - számol be a megmozdulásról a Telex. Talán nem is olyan meglepő, de a kora esti eseményről cikkünk megjelenéséig nem számolt be a közpénzből fenntartott MTI (Magyar Távirati Iroda)*.

A beszámoló szerint a vonulók a klasszikus, 1990-es Tovarisi konyec (Elvtársak, vége) feliratú MDF-plakátra utaló molinót tartottak maguk elé, egy másik táblán a „Nemet mondunk a megfigyelésre” szöveg állt. A tömeg nem sokkal 7 óra előtt ért oda a Fidesz-székház elé emelt pódiumhoz, „ÁVH, ÁVH”-t, és „Diktátor, diktátor”-t skandálva.

Fotó: LMP Facebook-oldala

Az első felszólaló Gyenes Szilárd volt, akinek a telefonszáma rajta volt a célpontok listáján. (Gyenes Gémesi György gödöllői polgármester egyik legközelebbi szövetségese és Gémesi pártjának, az Új Kezdetnek az alelnöke.) Szerinte a történelem megmutatta az országnak, ezek a dolgok hova fajulnak, és közölte, hogy nem szeretné a gyerekeit félelemre és gyűlöletre nevelni, ha ugyanis ezt megtették egy emberrel, meg fogják tenni sokakkal.

Gyenes után Donáth Anna, momentumos politikus lépett a dobogóra, hogy elmondja: a lehallgatási botrány egy ügy, az most az a dolguk, hogy elmagyarázzák miért. Újságírókat, üzletembereket, politikusat figyelt meg kémszoftverekkel a kormány, mert rendszerkritikusan gondolkodtak. Csak pár név lett ismert, de ez bárkivel megtörténhet.

Arató Gergely, a DK parlamenti frakcióvezető-helyettese azzal kezdte a beszédét, hogy 35 éve egy olyan országot képzeltek el, ahol az emberek ellenőrzik a kormányt és nem fordítva van, ahol szabad a vélemény, a gondolat, az élet. Volt néhány jó év, de most visszaveszik a szabadságot, újra megfigyelnek, előírják, miben hiszünk, ki a hazafi, milyen családunk legyen, sőt most már ellenőrzik is, el akarják venni az életünket, jelentette ki. 

Következőnek Tetlák Örs, az LMP elnökségi tagja kapta meg a mikrofont. Mint kijelentette, egy olyan pillanathoz érkeztünk, hogy nem tudjuk, melyikőnk telefonján matatnak épp most ismeretlenek. Ne hallgassanak le, hagyják meg a magánéletünk, takarodjanak a családunktól – foglalta össze követeléseit.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik politikusa arra utalva, hogy 2018-ban hogyan zaklatták a kormány részéről, közölte: a bolsevik stílusú hazugsággyár utolér mindenkit. Nem hiheti senki, hogyha csendben marad, akkor majd megússza. Ha hagyják, ez a hatalom mindig egy lépéssel közelebb, a végén be az otthonunkba, és mindent elvesz, tette hozzá. 

Bárándy Gergely, szocialista országgyűlési képviselő szerint egy cseppet sem meglepő, hogy ilyen lehallgatási botránynak vagyunk tanúi: a civiltörvény, a CEU elleni hadjárat, a bíróságok kivérzetetése után ez egy újabb állomás azon az úton, amin a rezsim 2010 óta halad. 

A párbeszédes Dorosz Dávid szerint Szijjártó Péter külügyminiszter szánalmas handabandázással portyázta körbe a napokban a nemzetközi sajtót, egyetlen értelmes magyarázatot nem adott a lehallgatási botrányra. Úgy fogalmazott, hogy elküldik Orbánnak ezt az üzenetet: „Viktor, nektek lefőtt a kávé, 22-ben ennek ára lesz”. 

A demonstráció után a szervezők arra kérték a résztvevőket, hogy szeptemberben, és jövő áprilisban se feldjék el a lehallgatási botrányt.

*Frissítés: az MTI fotó nélküli híre 20:54-kor jelent meg.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.