Hende Csaba továbbra sem árulja el, mennyi közpénz ment el a panamai útjára, de rágalomhadjáratnak tartja az utazása körül kialakult botrányt, és perrel fenyeget

Nagy Donát Farkas Bazsi 2021-07-09 13:46:00
És még azt is elfelejtette, hogy mostani felesége korábban a titkárnője volt.

Országos botránnyá duzzadt Hende Csaba (Fidesz-KDNP), Szombathely és térségének jelenlegi országgyűlési képviselőjének panamai utazása, amelyről már szinte minden nagyobb hírportál is beszámolt a napokban. Mint arról korábban írtunk, Hende június végén a Parlamentary Intelligence-Security Forum ülésén vett részt, ami bár csak két napos volt, és a hivatalos program szerint előző este kellett elfoglalni a szállást, a képviselő már napokkal korábban kiutazott. A fórum résztvevői egyébként itt szálltak meg:

 

Mivel az utat az Országgyűlés Hivatala állta, azaz közpénzen utazott el Hende Közép-Amerikába, kíváncsiak voltunk, mennyibe került a tanácskozás a magyar adófizetőknek. 

Országgyűlés Sajtóirodája azt írta, hogy

Hende Csaba, az Országgyűlés alelnöke a Robert Pittenger volt USA kongresszusi képviselő által 2014-ben életre hívott Parlamenti Hírszerzési-Biztonsági Fórum ülésére utazott ki, amelynek Irányító Bizottságába 2018 decemberében választották be. A tanácskozáson 30 országból 183 képviselő vesz részt. A delegáció június 26-án este érkezett meg, s bár a konferencia valóban június 29-30-án van, de 27-én már egy szűkkörű egyeztetésen vett részt Pittenger úr meghívására, a konferencia előadóival, szakértőkkel és képviselőkkel. Június 28-án este pedig Bill Cassidy szenátorral, német parlamenti képviselővel és számos előadóval találkozott. A delegáció július 1-jén részt vesz az Irányító Bizottság reggeli ülésén, és még aznap visszautazik Budapestre. Hende alelnök urat útjára elkísérte a Külügyi Igazgatóság igazgatóhelyettese és egy tolmács. A delegáció a szervezők által megadott szállodában (JW Marriott) szállt meg, amely a kísérő rendezvényeknek is helyszíne.

Ez mind szép és jó, de hogy konkrétan miről szólt a "tanácskozás", miért volt ennyire fontos személyesen is odautazni - hiszen számos résztvevő csak online csatlakozott be -, az sajnos nem derül ki. Az elérhető felvételeken ugyanis mindössze egy másfél perces beszédben látható a képviselő, a színfalak mögötti személyes tanácskozásokról pedig semmit sem tudni, arról az amúgy Facebook-on aktív politikus maga sem számolt be.

Hende Csaba Panamában

Közel egy hetet töltött Panamában Hende Csaba. Az utazás költségeit a magyar adófizetők állták. Az egy heti kint tartózkodásnak mindössze ez a másfél perces ...

Ahogy azt is titkolja Hende Csaba, hogy mindez mennyi pénzbe került a magyar adófizetőknek.

Emiatt közérdekű adatigényléssel fordultunk az Országgyűlés Hivatalához, hogy megtudjuk, pontosan mire és mennyit költött el a Parlament Hende külföldi útja során. Ha erre választ kapunk, természetesen közzétesszük.

Közpénzköltése felőli kíváncsiságunk ugyanakkor Hende Csaba szerint "rágalomhadjárat". Egy frissen megjelent Facebook-posztja szerint 

Politikai ellenfeleim folytatják rágalomhadjáratukat.
Habár az Országgyűlés Hivatala már tételesen cáfolta nemzetközi utammal kapcsolatosan a rágalmakat és az engem, valamint nem közszereplő feleségemet is érintő, lejárató tartamú sejtetéseket, magam is leszögezem az alábbi tényeket:
1. A Parliamentary Intelligence-Security Forum irányító testülete tagjaként, a következő budapesti tanácskozást előkészítendő, washingtoni nagykövetünk javaslatára, Házelnök Úr kérésére* [később a szó módosult kiküldetésére" - a szerk.] vettem részt a több napos, és több tartalmi elemből is álló panamavárosi tanácskozáson.
2. A konferencia természetesen nem másfél percből állt, a megbeszélések és egyeztetések jelentősen hosszabb időt vettek igénybe, továbbá több szakember előzetes, több hónapnyi előkészítő munkáját.
3. Feleségem sosem volt a titkárnőm - lévén két diplomás jogász -, és sosem járt Panamában.
Természetesen sajtó-helyreigazítást kérünk, amelynek elmaradása esetén pert indítunk a rágalmazó sajtófelületekkel szemben.

Azaz bár a politikus továbbra is titkolja, mennyibe került az adófizetőknek a panamai útja, lapunkat perrel fenyegette meg.

Fotó: Youtube

Pedig Hende a közpénzből finanszírozott utazása körüli botrányát nagyon egyszerűen elsimíthatná azzal, ha végre tételesen elszámolna a költségekkel, és beszámolna arról, miről szóltak a tanácskozásai, megbeszélései, amik bár "több szakember előzetes, több hónapnyi előkészítő munkáját" követelték meg, mégsem tudni róluk semmit. Ahogy azt sem tette eddig világossá, miért volt fontos ehhez személyesen is a bolygó másik oldalára utaznia, közpénzen.

Hende egyébként azt is írja: Feleségem sosem volt a titkárnőm...

Segítünk Hende Csabának a Magyar Közlöny egy korábbi számának részletével:

Az alábbi videóban pedig Hende maga mondja el, hogy Szajlai Mónika a beosztottja volt:

Hát ennyire lehet komolyan venni Hende állításait. 

Korábban egy másik fideszes politikus, Illés Károly önkormányzati képviselő, egykori alpolgármester fenyegette meg lapunkat azzal, hogy perelni fog. Akkor az Ugytudjuk Illés lakásvásárlási anomáliáit tárta a nyilvánosság elé. Illés aztán nem tett jogi lépéseket, a bíróságon ugyanis csakis igazat szabad mondani.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.