Breaking! Előkerült Harangozó Bertalan

Farkas Bazsi 2021-07-01 09:56:37
A szombathelyi oltópontokat bojkottáló kormánymegbízott pont az egészségügyi dolgozókat ünneplő Semmelweis-napi ünnepen bukkant fel ismét.

Márciusban nem egyszer írtunk a szombathelyi oltópontok meg nem nyitásáról. Az történt ugyanis, hogy a város háziorvosai közösen írtak levelet a városvezetésnek azzal a kéréssel, hogy nyissanak városi oltópontokat, hogy ezzel tehermentesítsék az orvosi rendelőket.

A városvezetés amilyen gyorsan tudott, eleget is tett a kérésnek. Elsőként a Képtárban alakítottak ki városi oltópontot. Csakhogy az ezt korábban jó ötletnek tartó kormányhivatal vezetője Harangozó Bertalan eltűnt miután az oltópont felállt. Azok üzembe helyezéséhez ugyanis szükséges volt a Kormányhivatal engedélye, vagyis éppen a Védekezést segítő bizottság egy tagja, maga Harangozó gátolta azt, hogy az orvosok kívánságának eleget tudjon tenni az önkormányzat.

Nyílt levélben mondják el Szombathely háziorvosai azt, hogy teljesen megfelel a szándékaiknak az önkormányzat által felállított oltópont

Nyílt levelet írtak Szombathely Megyei Jogú város háziorvosai, amelyben kijelentik, hogy a megyeszékhelyen létrehozott oltópont teljesen megegyezik a szándékaikkal. A levelet a továbbiakban változtatás nélkül közöljük: Szombathely Megyei Jogú város háziorvosainak nyílt levele Melyben állítjuk és bizonyítjuk, hogy szándékainkkal teljes mértékben megegyezik az a törekvés, mely szerint a város közintézményeiben kialakítandó oltópontokon valósuljon meg minél több szombathelyi lakos Covid-19 elleni védőoltása.

Március óta nem is lehetett látni Harangozó Bertalant. 

Egészen mostanáig. A kormányhivatal vezetője kedden ugyanis az egészségügyi dolgozókat ünneplő Semmelweis-napi ünnepen tűnt fel.

Fotó: szombathely.hu/Bonyhádi Zoltán

Bízunk benne, hogy vastapsot kapott az ünnepeltektől. 

Szólj hozzá!

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.