John Krasinski rendező egészen jó mozit csinált az ötletéből, ő írta a forgatókönyvet is. Lehetett izgulni a hangtalanságon, nem is sejtve, hogy röpke egy év múlva kísértetiesen üresek és így hangtalanok lesznek az utcák, a terek Szombathelytől Dallas-alsóig, a valóságban is...
Szóval a zombik már akkor támadnak, ha csak egy ág is reccsen. A főszereplő család, amely ráadásul kis jövevénnyel is gyarapodott, napi szinten küzd a létéért, minden értelemben. Az első rész nagy erénye volt, hogy nem hagyta el a jellemábrázolást, volt elég puskapor a fordulatokhoz és legfőképpen: nem is láttuk igazán az ellenséget a maga valójában.
Márpedig amit nem látunk, az a legnyomasztóbb. Ezt megtanulhattuk és tapasztalhattuk az elmúlt 2 évben. Ezért is vártuk érdeklődve az idén leforgatott (!) Hang nélkül 2. mozit. Arra gondolva, hogy a valóság alaposan feltölthette az alkotók szellemi tölténytáskáját.
De nem. Igaz, a légkör talán nyomasztóbb, mint korábban, a zombik mindent uralnak és nagyon úgy tűnik, konszolidálták gyilkos hatalmukat. Ám amikor meglátjuk a lényeket, egy harmadosztályú pince-horror feelingje ugrik be, már-már kezdetleges animációval.
A zombik lényegében elkoptatott gyíkok, busafejjel, amely csupa fület hordoz. Így aztán oda a rettegés, kitör a nézőtéri hahota.
A filmszerkezeti hibákat a főhős anya, akit Emily Blunt jelenít meg, sem tudja helyre billenteni. Pedig most is elviszi a showt. Rémülten is szép az arca, csapzott szőke hajkoronája jó kontraszt a színtelen környezetben. Az egymást követő bakik miatt azonban még akkor sem tér vissza az egészséges rettegés a virtuális zsöllyében, amikor hang nélkül cipeli síró csecsemőjét.
A valódi főhős a különleges arcú Millicent Simmonds, aki a forgatás során lett 18 éves, azaz nagykorú. Ő a történet fonákja, a hallássérült „gyereklány", akinek a fogyatékosság ezúttal kapóra jön. Amint az első rész végén, úgy most is térdre kényszeríti a zombikat a hangfalakkal összegerjedő hallókészülékével.
A kétségkívül jó kezdés után – egy kis Világok harca hangulat– a közepére egyszerűen elfogy a szufla. A gyíkok igyekeznek, de mit gondoljunk róluk akkor, amikor kiderül, hogy úszni sem tudnak? I Pedig mindenhatók, hiszen átszelték a világűrt. Lám, mégis a víz az úr...
Meg a hallókészülék. Amit a végén úgy mutat fel a lány, mint Clooney a keresztet a vámpírok ellen az Alkonyattól pirkadatig című, falrengető filmjében. Ekkor kicsit már szánakozunk, de legalább jó, hogy nem nyújtják tovább a gyíkos-tésztát.
Krasinskinak ezúttal nem volt továbbfejleszthető ötlete, a bevált paneleket ismételgeti és a filmidő múlásával arányosan növekszik a bakik száma. Érződik az egész filmen egyfajta lekentség, kapkodás.
Amiben egészen biztosan nem csalódunk, az, paradox módon, a hanghatás (Zene: Marco Beltrami). Az amerikai fantasy nyári limonádénak elmegy, többet ne is várjunk tőle.
Azt meg csak remélhetjük, hogy a csupafül zombik karrierje ezzel le van tudva.
