Elkezdődött a sárvári Csónakázó-tó melletti építkezés második üteme

Fehér Buda 2021-06-24 15:46:00
A sétálóutak építésével folytatódik a munka.

Még tavaly nyáron kezdődött el az a munkasorozat, melynek során a sárvári Csónakázó-tó szinte teljes partszakasza megújul. A víz közelében felhúztak egy vendéglátó egységet, amelyhez Sárvár városa 150 négyzetméternyi területet ad bérbe. Emellett közel 45 millió forintot különített el a sárvári önkormányzat arra, hogy futópályákat alakítsanak ki a szakemberek a tó körül. A teljes projekt ennek azonban a duplájába, közel 90 millióba fog kerülni, amihez az állam is hozzájárul az Országos Futópálya-építési Program keretében. De az építkezési projekt keretében teljes kivilágítást is kap majd a tó környéke, így akár sötétben is kilátogathatnak a futók, nem kell attól félniük, hogy orra buknak valamiben.

Ezek tetejébe megújult a tó melletti kézilabda pálya is, erre a projektre 38 millió forintot nyert a város, és szintén pályázati forrásból megújult a Csónakázó-tó játszótere is, a modern játékeszközökre 500 millió forintos pályázatot nyert el a város. De kerülnek a tó köré térfigyelő kamerák, új padok, és új hulladékgyűjtőket kap a csótó környéke. 

Kondora István (Fidesz), a város polgármestere most a Facebook-oldalán bejelentette, hogy a munka a második ütembe lépett. Ennek keretein belül a szakemberek megkezdték a sétálóutak kialakítását a víz körül.

Kondora a posztjában azt is leírja, hogy újabb kormányzati támogatást nyert a sárvári önkormányzat a Csónakázó-tó körüli terület további fejlesztésére a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.-vel konzorciumban, ebből épülnek majd meg a járdák. Jelenleg a gyalogos sétányok térkövezése zajlik, majd a garázssor és a tó közötti parkoló, valamint a KRESZ-park aszfaltozása következik, a régi felmart burkolat felhasználásával, a városban már több helyütt alkalmazott, úgynevezett terramixes technológiával. Emellett készülnek az újabb kültéri sportpályák is. 

A polgármester hozzáteszi, hogy az újabb fejlesztések mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az aktív kikapcsolódásra, illetve pihenésre vágyó sárváriaknak és a turistáknak igazi élményt adjon a Csónakázó-tó és környéke, amely reményei szerint ezzel Sárvár zöld szívévé válhat.

Szólj hozzá!

Zárva lesz a Dunakapu mélygarázs Győrben

A járműveikkel bent parkoló autósokat az üzemeltető arra kéri, hogy a létesítményt legkésőbb július 20-ig hagyják el!

Egy jó győri fröccsöt?

Jönnek a Rotary Fröccsnapok!

A haszonállatok szőrnyírásának szerepe a modern állattartásban

A gazdasági haszonállatok ápolása kiemelkedő fontosságú, hiszen ez közvetlenül befolyásolja az állatok egészségét, a termelési eredményeket és a gazdaság fenntarthatóságát is.

Kihirdette a férfi kosárlabda-válogatott 15 fős keretét Gasper Okorn

Szolnokon, és Székesfehérváron játssza hazai meccseit a csapat.

Családtagjaira, majd ismeretlenekre támadt késsel egy 19 éves lány Mosonmagyaróváron

Az elkövető súlyosan traumatizált gyermekkorától kezdődően kábítószerekkel élt.

Hullik a márvány a homlokzatról, körbe kell kordonozni a győri színházat

Pintér Bence polgármester szerint mostohagyerek volt eddig az épület.

Saját autó nélkül fejezte be politikai karrierjét Hende Csaba

Viszont szombathelyi, budapesti, és balatoni ingatlannal is büszkélkedhet.

Felülvizsgálják a szombathelyi Bartók Béla körúti hidat

Ráfér az átvizsgálás az 1969-ben épült hídra.