Egyelőre nem tudják kiváltani a Sopron délkeleti részén áthaladó vasútvonalat

Bazsó Bálint 2021-06-23 08:17:00
A jelentős teherforgalom egyre nagyobb terhet ró a városra, ezért folyamatosan fejleszti a várost érintő vasútvonalakat a GYSEV.

Néhány nappal ezelőtt írtuk meg, hogy a GYSEV ismét nekifog a Sopron-Győr vasútvonal részbeni kétvágányúsításának. A zöld-sárga vasúttársaság a vonal tervezéséről szóló közbeszerzésésből kiderült, hogy bár egyelőre nincs szó a vonal teljes kétvágányúsításáról (most a Sopron-Harta, valamint a Győr-Csorna közötti részek tervezését kezdik meg), ez mégis jelentős kapacitásnövelést, vagyis végeredményképpen a forgalom gyorsabb és zavartatásmentesebb haladását eredményezheti, amennyiben bele tud kezdeni a munkába a vasúttársaság.

Az Európai Unió hivatalos lapjában megjelent, két részre bontott közbeszerzés során a nyertes ajánlattevők feladata a műszaki tervek elkészítése, a kivitelezéshez szükséges engedélyek megszerzése, továbbá a támogatási konstrukció keretében elvárt dokumentumok elkészítése.

A Sopron-Harka vonalszakasz esetében ez körülbelül 3,8 kilométer hosszú szakaszt érint, Harka állomásának átépítésével. A Győr és Csorna közötti 31 kilométeres vonalszakasz esetében három állomás (Csorna, Ikrény, Enese) és két megállóhely (Rábapatona, Kóny) átépítésével és P+R és B+R parkolóhelyek kiépítésével számolnak.

A nyertes ajánlattevők feladata emellett teljes körű állapotfelmérés, forgalmi prognózisok, forgalmi üzemi vizsgálat elkészítése a jelenlegi és a jövőbeni tervezett állapotra, valamint részletes megvalósíthatósági tanulmány elkészítése, kitekintőleg a teljes Győr-Sopron vonalra és önállóan a Harka-Sopron, valamint a Győr-Csorna szakaszra egyaránt.

Újra nekifut a GYSEV a Győr-Sopron vasútvonal kétvágányúsításának

Hazánk egyik legnagyobb teherforgalmával rendelkező egyvágányos vasútvonala nemcsak szűk keresztmetszetet jelent, de a nagy forgalom jelentős terhet is jelent a városnak. A GYSEV 2015-re elkészítette a 8-as számú (Győr-Sopron) és a 15-ös számú (Sopron-Szombathely) vasútvonalak átalakításának terveit, eszerint utóbbi vonal esetében a Sopron-Harka közötti szakasz kétvágányúsításával a személy- és teherforgalom kapacitását is növelni lehetne.

Nagy teher a teher

Hazánk egyik legnagyobb teherforgalmával rendelkező egyvágányos vasútvonala nemcsak szűk keresztmetszetet jelent a környezetbarát vasúti teherszállítás számára, de a jelentős forgalom komoly terhet is jelent a városnak.

A GYSEV ezért még 2015-re elkészítette a 8-as számú (Győr-Sopron) és a 15-ös számú (Sopron-Szombathely) vasútvonalak átalakításának terveit, eszerint utóbbi vonal esetében a Sopron-Harka közötti szakasz kétvágányúsításával a személy- és teherforgalom kapacitását is növelni lehetne. Az akkori tervek szerint a 8-as számú vasútvonalat Fertőboz és Kópháza között közvetlenül összekötnék a szombathelyi vonallal, így kiváltva a vasútvonal városon átvezető szakaszát, amit fel is számolnának.

A hat évvel ezelőtti tervekben szereplő összekötő vágány a mostani kiírásban nem szerepel, ezért megkérdeztük a GYSEV Zrt., tervezik-e még a városon áthaladó szakasz kiváltását és a Fertőboz-Kópháza közötti szakasz összekötés megvalósítását. 

Csorna vasútállomás

Válaszukban közölték: "Vasúttársaságunknak továbbra is kiemelten fontos fejlesztés a Győr-Sopron vonal kétvágányúsítása, azonban a magas forrásigény miatt a megvalósítás több szakaszban, ütemben történhet".

Hozzátették: menetrendi és forgalomtechnikai okok miatt a teljes szakaszból a GYSEV Zrt. számára prioritás a Győr és Csorna, valamint a Sopron-Harka között található szakaszok kétvágányúsítása. Ezen vonalszakaszok kiviteli terveinek elkészítésre sikerült pályázati forrásokat nyernie a vasúttársaságnak.

Ugyanakkor válaszukból az is kiderült, a "Fertőboztól-Sopronig tartó szakasz esetében egyelőre még a kiviteli tervek megvalósítására sem látnak finanszírozási megoldást", vagyis egyelőre megmarad a vasútvonal jelenlegi, városon áthaladó vonalvezetése.

Szólj hozzá!

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot.