3 óránként 60 ezer forintot fizetett volna egy kisfiúval hancúrozásért egy férfi, a győri ETO Park parkolóját nézte ki az aktushoz (18+)

Nagy Donát 2021-06-22 17:00:09
9 évre ítélték el.

Kilenc év börtönre ítélte a Győri Járásbíróság gyermekprostitúció kihasználásának bűntette és gyermekpornográfia miatt azt a férfit, aki a Snapchaten keresztül akart gyereket bérelni, hogy fajtalankodjon vele - írja a 24.hu.

A lap szerint férfi még március 30-án a "Boylove Boylove” és a „bboylove8” felhasználó neveket használva vette fel a kapcsolatot egy számára ismeretlen személlyel, akiről korábban megtudta, hogy kiskorúakat közvetít szexuális cselekmények elvégzése céljából.

A férfi egy 10-11 éves fiút keresett orális aktus és közösülés érdekében.

Minden megkezdett 3 óráért 60 ezer forintot fizetett volna a kiskorú gyermek szolgáltatásaiért.

A kisfiúval való közösüléshez a győri ETO Park bevásárlóközpont parkolóját választotta, ahová már be volt készítve számára egy lakókocsi.

A pedofil a megbeszélt időpontban meg is jelent, és kifizette a szolgáltatási díj felét, azaz 30 ezer forintot a jármű mellett várakozó közvetítőnek, aki a pénz átvételét követően átadta neki a lakókocsi kulcsát, amelyben a korábbi egyeztetések szerint egy tízéves fiúgyermeknek kellett lennie.

Ezután csaptak le a rendőrök a férfire, az elfogásáról mi is beszámoltunk még áprilisban. A 24.hu megkeresésére most Máté Kinga, a Győri Törvényszék szóvivője azt közölte, hogy a bűnösségét beismerő férfit végleg eltiltották minden olyan foglalkozástól és tevékenységtől, amely során 18 év alatti gyerek felügyeletével, gondozásával foglalkozhatna.

Pedofilt értek tetten Győrben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói

Gyermekprostitúció kihasználása miatt folyik büntetőeljárás.

A férfit 9 évre ítélték.

A lap szerint a bíróság csak csekély súllyal vette figyelembe a büntetés kiszabása során a férfi beismerő vallomását, mert a megbánás a részéről csupán csak a lebukástól való félelmet tükrözte. Lényeges súlyosító körülmény volt ugyanakkor, hogy a férfit korábban felfüggesztettre ítélték ugyanilyen bűncselekményért, s a próbaidő leteltét követően nem sokkal már újabb ilyen cselekményt követett el.

Az ítélettel szemben a férfi és a védője enyhítésért jelentett be fellebbezést, míg az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn a nyilatkozata megtételére.

Címlapképünk illusztráció. Fotó: Pixabay

Szólj hozzá!

Természet ihlette árnyalatok uralják a burkolatok piacát

A külső tér kialakításakor a választott színek központi szerepet töltenek be.

Vámos Zoltán főispán szerint politikai támadás a kormányhivatali kamu foglalkoztatások ügye

Eljárásról sem nekem, sem a Hivatalnak nincs tudomása - írja a hivatal vezetője.

Kósa Lajos sem ül be a Parlamentbe

A Fidesz tisztújító kongresszusán sem indul egyetlen tisztségért sem.

Nem ment át a közgyűlésen a Móricz Zsigmond rakpartra tervezett monstrum épület terve

A győri látképet romboló társasház egyöntetű elutasítást kapott. 

Lannert Judit vezeti az oktatást – újabb minisztert nevezett meg Magyar Péter

A TISZA Párt elnöke szerint a gyermek- és oktatásügy élére egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember kerül.

A közgyűlés elfogadta a Győr+ és az önkormányzat vagyonkezelői szezrződésének módosítását

Változnak a plakát kihelyezési szabályok, és hamarosan kiderülhet az is, hogy pontosan mekkora bajban van a médiacég. 

Komoly összegben fogadnánk, hogy elhoztuk az összes győri programot a hétvégére

Autós nyílt nap, anyák napi készülődés, hangfürdő, egy csomó koncert és még rengeteg minden más. 

Kósa Roland: “Én azt gondolom hogy önök az igazuk bizonyítása érdekében megtévesztették a győrieket!”

Az alpolgármester szerint a Győr-Szol Zrt. trükközött az adatokkal az ominózus "Nokiás-dobozos" közgyűlésen. 

Vitézy Dávid és Kátai-Németh Vilmos is miniszter lett a TISZA-kormányban

A közlekedési és a szociális tárca vezetőit jelentette be Magyar Péter - délután az oktatásügy miniszterének személyére is fény derül. 

Nem oszlatta fel magát, tovább dolgozik a győri közgyűlés

Fekete Dávid a frakciójával szemben szavazott, Szeles Szabolcs inkább tartózkodott. 

A Győr+ nem tájékoztatta a tulajdonos Győr-Szol Zrt-t, hogy ma már nem jelenik meg az ingyenes újság

Sárkány Pétert kérdeztük a kialakult helyzetről. Tóth Rebeka vezérigazgatót is kerestük, de őt sem mi, sem a Győr-Szol nem érte utol. 

Hatékony védelem az automatizált biztonsági rendszerek segítségével

A modern internetes világban, ahol a fenyegetések száma és összetettsége folyamatosan növekszik, a vállalatok számára létfontosságú a megfelelő kiberbiztonsági stratégiák alkalmazása.

Hogyan óvhatjuk meg a szemkörnyéki bőrt?

A szem körüli bőr rendkívül vékony, épp ezért különösen érzékeny a külső hatásokra.

Az ügyészségi nyomozás még véget sem ért, de a Vas Népe már megírta, hogy nem igaz, hogy valakit munka nélkül fizettek a Sárvári Gyógyfürdőben

A megyei napilap korábban egy sort sem írt arról a mutyiról, ami az országos média figyelmét is felkeltette.

A hőfok szerepe a hidraulika rendszerek hatékonyságában

Gondolta volna, hogy mennyire fontos szerepet játszik a hőszabályozás a hidraulikus rendszerek működésében? Az ilyen rendszerek, különösen teherautókban és munkagépekben, jelentős mennyiségű hőt termelnek működés közben.

Két győri fa kapott faértéktáblát a Föld napján

Egy 150 éves platán és egy különleges tölgy lett a városi zöldfelületek jelképe.

Időközi választás jön Sárváron

Augusztus végére tűzik ki a szavazás időpontját.