Budapestig mentek a Fertő tóért tüntetők, de csak süket füleket találtak

Nagy Donát 2021-06-19 09:52:45
Kétszáz ember vonult Orbán Viktor irodájához.

A Karmelitához voultak azok a civilek, akik a pénteket arra szánták, hogy Győr-Moson-Sopron megyéből egészen Budapestig menjenek tiltakozni a Mészáros-féle gigehotel építése ellen. Az eseményekről a 444 számolt be, a Mérce pedig élőben közvetítette a demonstrációt.

A 444 tudósítója szerint a beszédekben az érzelem és az átélés hiányát nem lehetett számonkérni. Egy fertőrákosi nő, Molnár Judit például a pólójára nyomtatta a tó térképét, azon mutogatta el, mit tart fontosnak a Fertővel kapcsolatban.

Lánctalpas nehézgépekkel rombolják le a Fertő-tó védett partszakaszát, a cölöpházaknak is menniük kell

Ahogy arról többször is írtunk már, a Balaton után a Fertő-tó is a NER játszótere lesz, ugyanis négycsillagos szálloda, apartmanok, két óriási kikötő, sportlétesítmények és még sok minden más épül az eddig békés tó partjára.

Ez egy olyan víz, hogy bemész fehéren és feketén jössz ki

- mondta a projektért felelős Miniszterelnökség előtt, utalva arra, hogy nem érti, mit fognak szeretni az iszapos Fertő tóban azok, akik plázshoz és kristálytiszta vízhez vannak szokva.

Most hunyjuk le egy pillanatra a szemünket és képzeljük el azt, amit az a fecske érzett, aki több mint tízezer kilométert tett meg, örül, hogy hazatért végre és nincs ott a háza, mert lerombolták

- folytatja, hiszen Udvaros Dorottya épp a héten tépett le aktivistákkal együtt fecskehálókat, amelyeket azért tettek ki az építkezést végző cég munkatársai, hogy ne tudjanak odafészkelni a madarak.

A természetvédelmi besorolások ellenére sima ügy a Fertő-tavi szállodaberuházás

Lánctalpas nehézgépekkel rombolják le a Fertő-tó védett partszakaszát, a cölöpházaknak is menniük kell - írtuk néhány napja, Mészáros Lőrinc szállodaépítéséről pedig videós összeállítást is késztettünk.

A cikk szerint habár a Miniszterelnökség azt szajkózza, hogy a projekt az összes hazai és nemzetközi jogszabály által előírt engedéllyel rendelkezik, így a fejlesztés felfüggesztése nem indokolt, az UNESCO szerint ez a beruházás veszélyezteti a környezetét és konkrét ajánlásokat is tettek, de erre a magyar féltől nem érkezett semmilyen reakció.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.