Megtalálták Londonban az eltűnt magyar nő holttestét

Székely Zoárd 2021-06-16 11:12:51
Már tájékoztatták a 20 éves lány családját.

Májusban már beszámoltunk róla, hogy Londonban letartóztattak egy 63 éves férfit, akit a 20 éves Akom Ágnes fogvatartásával és meggyilkolásával gyanúsítottak. Az akkori információk szerint a nő május 9-én hagyta el cricklewoodi otthonát, és 11-én jelentették az eltűnését.

Egy 63 éves londoni férfit gyanúsítanak egy 20 éves magyar nő meggyilkolásával

A 20 éves Akom Ágnes fogvatartásával és meggyilkolásával gyanúsítanak egy a 63 éves férfit, akit május 18-án tartóztatott le a londoni rendőrség - szúrta ki a Telex a MET közleményét. A rendőrség szerint Akom ismerte a férfit. Ettől függetlenül továbbra is keresik a 20 éves magyar nőt, aki öt éve él Londonban.

A Sky News cikke alapján a rendőrök hétfőn emberi maradványokat találtak a londoni Neasden Parknál. Ugyan a hivatalos, törvényszéki azonosítás még nem történt meg, már tájékoztatták a 20 éves lány családját a történtekről.

Akom Ágnes, aki a Dóra nevet is használta, három éve élt Londonban. A Metropolitan Police május 18-án késő este letartóztatta a 63 éves Neculai Paizant, majd 23-án pedig vádat is emeltek ellene gyilkosság miatt.

„Mindenki számára nyugtalanító és felkavaró lehet, hogy a kollégáim emberi maradványokat találtak a környék átvizsgálása során, különösképpen Ágnes családjának, akiket szakértő kollégáink támogatnak ebben a nehéz időszakban”

– nyilatkozta a nyomozás vezetője, Neil John.

A főfelügyelő tájékoztatása szerint a csapata a törvényszéki szakértőkkel együtt még néhány napig a helyszínen lesz, hogy befejezzék a vizsgálatokat, egyúttal pedig köszönetet mondtak a helyieknek a türelmükért. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.