Hende Csaba megint csúcsra járatta a politikai pedofíliát

Farkas Bazsi 2021-06-16 16:39:00
Most éppen a felsőcsatári általános iskolások előtt kampányolt egy ízeset.

A nevelési-oktatási intézmény helyiségeiben, területén párt, politikai célú mozgalom vagy párthoz kötődő szervezet nem működhet, továbbá az alatt az idő alatt, amíg az óvoda, iskola, kollégium ellátja a gyermekek, tanulók felügyeletét, párt vagy párthoz kötődő szervezettel kapcsolatba hozható politikai célú tevékenység nem folytatható" (a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, 24. § (3) bekezdés) - mondja ki egyértelműen a köznevelési törvény. 

Ez azt jelenti, hogy az olyan választott, közhatalmi pozíciót betöltő személy, mint a polgármester, is csak szorosan vett hivatali kötelezettségei teljesítése körében élvezhet mentességet e szabály alól. 

Fotó: Hende Csaba Facebook

Ehhez képest Hende Csaba a térség fideszes parlamenti képviselője csak tiszteletét tette a Felsőcsatári Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola tanévzáróján, ahol a résztvevő diákok előtt a megyei napilap beszámolója szerint a következőket mondta el:

a közelmúltban jelentős beruházások valósultak meg a településen kormányzati forrásokból. Utakat, óvodát, iskolát újítottak és bővítettek, új játszóteret avattak.

Mi sem érdekelhette jobban a felsőcsatári diákokat, minthogy a drága jó kormány éppen milyen beruházásokat valósított meg. 

Hende egyébként a szokásos politikusi jófejséget sem hagyta ki és a kisdiákokkal feszítette ki a nemzeti színű szalagot, amit persze a jókedvű politikus egy nyisszantással vágott át. 

Fotó: Hende Csaba Facebook

Egyébként a gyerekekről csakis úgy lehet fotót készíteni és azt közzétenni, ha ahhoz a szüleik előzetes engedélyét a fotó felhasználója elkérte. Hogy szerkesztőségünk elkerülje az esetleges jogsértést, a Hende Csaba Facebook-oldalán közzétett képeken kimaszkoltuk a gyerekek arcát. Ezt ugyanis Hende önmaga nem tette meg.

A helyi fidesztől nem áll messze, hogy bevigyék a politikát az iskolában. Tavaly ilyenkor a párt helyi elnöke és alelnöke a szombathelyi Reményik Általános iskolába ment be, ahol a ballagó diákok fotózása közben kampányoltak egy jóízűt. 

A szombathelyi Fidesz már megint nem bírt magával, bevitte az iskolába a politizálást, amit a törvény egyértelműen tilt

Családias hangulatú pedagógusnapot tartottak a Szombathelyi Fidesz képviselői a Reményik Iskolában. Az eseményről a párt házi blogja adott egy rövid, szirupos tudósítást, amit így kezdtek: "Még a tanárok sem tudták pontosan, milyen eseményre invitálták őket a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola földszinti közösségi terébe."

Szólj hozzá!

A legnagyobb hőségben is helyt áll a GYHG - a kánikulában is zavartalan a hulladékszállítás

A győri hulladékgazdálkodási társaság a rendkívüli meleg ellenére is biztosítja a folyamatos szolgáltatást, miközben dolgozói védelmére is kiemelt figyelmet fordít. 

100 lakást építenének az egykori kőszegi SOS gyermekfalu területén

A helyi önkormányzat támogatja a beruházást, ugyanakkor vannak még megoldásra váró feladatok.

Megverte anyját egy férfi a szombathelyi vasútállomás előtt

Apja próbálta csitítani az agresszív férfit.

Az elektromos járművek idén nyáron is hódítanak!

A nyári szezon beköszöntével a városi utcák és a vidéki kerékpárutak képe alapvetően megváltozik.

Szakács András szerint minimum ellentmondásos a győri Fidesz–KDNP álláspontja a szolidaritási adóval kapcsolatban

Azt megszavazta ugyan a helyi Fidesz, hogy a szabályozás a jelenlegi formájában nem jó, de azt a határozatot mégsem vonták vissza amiben tavaly még azt állították, hogy az elvonás Győr stratégiai érdeke. 

Állásfoglalást készített az abdai képviselő-testület a Juhász Balázst érintő NKA-ügyben 

A testület a település jó hírnevének védelmére hivatkozva fogalmazott meg határozati javaslatot, amely a képviselő megbízatásának mérlegelését is felveti.

Válogatós a kutyusod vagy igényes?

Sok gazdi ismeri azt a helyzetet, amikor izgatottan kitölti a kutya táljába a vacsorát, a négylábú kedvenc azonban csak megszagolja az ételt, majd érdektelenül elsétál.

Medián: a többség nem tiltaná a Pride-ot

A teljes népesség 58%-a szerint az iskolai tananyagnak a homoszexualitás és a nemi sokszínűség témájára is ki kell térnie.

Nem mindegy, mennyit fizetsz vissza – mutatjuk, miért

Egy hitel felvételekor sokan elsősorban azt nézik, mekkora összeget tudnak havonta kényelmesen törleszteni.

Vasivíz: Az Oladi Plató szennyvízelvezető rendszere jelen állapotában nem alkalmas arra, hogy közműként a társaságunk üzemeltetésre átvegye

A víziközmű szolgáltató nem is lát arra esélyt, hogy a közeljövőben az átvétel megtörténhessen. Amennyiben a társulás megszűnik, úgy az átvétel szinte ellehetetlenülne.

Több mint 3 milliárd forintos uniós program segíti az álláskeresőket Győr-Moson-Sopron megyében

Többféle támogatás is elérhető: bértámogatás, a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatások, valamint képzéshez kapcsolódó, az álláskeresést ösztönző juttatás.

Új igazgatóságról döntött a közgyűlés - nehéz örökséget vesz át a Győr-Szol új vezetése

Milliárdos hiányok, rendőrségi nyomozások, vitatott beruházások és vezetőváltások után kaphat új irányítást a város talán legfontosabb önkormányzati cége.

Rendkívüli intézkedéseket vezet be a kormány a történelmi hőhullám miatt

Home office az államigazgatásban, felfüggesztett kamionstop, fokozott tájékoztatás és országos készültség – a hétvégén akár 40 Celsius-fok is lehet.