Fekete Dávid egy ismert drogdílert is csúnyán lehúzhatott

Fehér Buda 2021-06-02 09:16:05
A jelenleg is börtönben ülő férfit 120 millió forinttal károsíthatta meg a volt megasztáros.

Még május elején robbant a hír, miszerint letartóztatták Fekete Dávidot. A Blikk most arról ír, hogy az információik szerint az előzetes letartóztatásban lévő énekes elképesztő összeggel, 120 millió forinttal lehúzott egy ismert, jelenleg is börtönben ülő drogdílert. A lapnak egy neve elhallgatását kérő informátor azt nyilatkozta, hogy Fekete még 2018-ban töltötte fel a telepehelyét egyik pillanatról a másikra. Az énekesnél hirtelen annyi kocsi lett, hogy egy gombostűt sem lehetett leejteni, a járműveket abból a 120 millióból szerezte, amit a Felvidéken és egy határközeli magyar városban is ismert drogterjesztőtől kapott kölcsön.

A Blikk viszont azt írja, a kölcsön kölcsön maradt, a lap szerint Fekete a tűzzel játszott. Az énekes károsultjai közül többen is felvetették, hogy Fekete bűnözőkkel is üzletelt, többen pedig arról is meséltek, hogy az énekes a tartozásai miatt kemény fenyegetéseket is kapott. Sőt, egy szemtanú arról is beszámolt, hogy Dávidot egyszer fényes nappal kapták el, zsákot húztak a fejére, majd egy erdőbe vitték, hogy ráijesszenek.

Fotó: Papp László Tamás

Az informátor szerint Fekete a börtönben sem érezheti biztonságban magát. Ugyan nem egy helyre került a dílerrel, elképzelhető, hogy az énekes hitelezőjének messze elér a keze. Az informátor azt is elmondta, hogy az énekes több tucat embernek tartozott, de volt néhány olyan ember, akinek nem mert az adósa maradni. "Tudta, hogy kitől kell a legjobban tartania. Ketten ezek közül győriek, az egyik autókereskedő, de egy budapesti és egy kaposvári személytől is úgy félt, mint a tűztől, őket mindig kifizette " - mondta a Blikknek a névtelen informátor.

Fekete Dávidot május 6-án harminc napra helyezték előzetes letartóztatásba, a győri ügyészség 100 milliós csalással és sikkasztással gyanúsítja a Megasztár egykori sztárját. A 30 nap hamarosan lejár, a győri bíróságon hamarosan, tárgyalás nélkül fognak dönteni a letartóztatás meghosszabbításáról.

Szólj hozzá!

Pődör Zoltán, az SZKKA ügyvezető elnöke szerint az egyetemnek mindig előre fizették a terembérletet, bár most tartozásuk van

Az ELTE és a kézilabda klub viszonya annyira megromlott, hogy a kézisek sportterem, és iroda használatát is felmondta az egyetem.

Ha nem tudod, hogy mit csinálj a hétvégén - mutatjuk az összes győri programot

Ünnepi könyvhét, Mozgás Éjszakája, gólyagyűrűzés, hadijáték, kiváló koncertek, miegymás. 

Elítélték a volt győri rendőrkapitány fiát – a letartóztatott Váczi Attila még a börtönben is lebukott

Hamis fegyverátírás miatt született jogerős ítélet, miközben a korrupciós perben milliárdos megrendelések, luxusautó és bizalmas rendőrségi iratok is előkerültek.

Pár hónap alatt közel 50 millió forinttal nőtt Ágh Péter vagyona

Ingatlanja, autója azonban továbbra sincs a parlamenti képviselőnek.

Kitette az egyetem az SZKKA-t a sportcsarnokból

A kézilabda csapat szerződése június 16-án lejár, új szerződést pedig nem kíván az egyetem kötni. Már a " D" épületben bérelt irodákban sem maradhatnak sokáig.

Bezárt a Győr-Szol ügyfélszolgálata az ETO Parkban

Az ügyintézés ezentúl kizárólag az Orgona utcai és a Jókai utcai irodákban érhető el.

Gólyák, állatbemutatók és családi programok várják a látogatókat Győrszentivánon és Szanyban

Június 12-én és 13-án testközelből ismerkedhetnek meg az érdeklődők a fehér gólyákkal, miközben egész napos programokkal készülnek a szervezők.

Hódot fogtak a szombathelyi Tófürdőn

Áttelepítik a szokatlan strandolót.

Az energiabiztonságra, a migrációra és a klímaváltozásra is hatással lehet az iráni válság

A háború következményei Európáig érhetnek, nemcsak a Közel-Keletet érinti a konfliktus.

Ingyenes lisztérzékenység-szűrés indul a győri gyerekek számára

Megérkeztek a cöliákia-tesztek, a szűrést a hatéves státuszvizsgálatokhoz kapcsolják.

Emelkedhet az Öreg-Duna vízszintje a következő napokban

Fokozott óvatosságra figyelmeztetik a vízparton tartózkodókat és a vízi sportok kedvelőit.

Több mint 50 új parkoló épül a Kígyó utcában Győrben

Egy hónapon belül elkészülhet a fejlesztés, amely a környék parkolási gondjain enyhíthet.

Felszólította a Változást a Városért Egyesület Tóth Juditot, hogy adja vissza listás mandátumát

A körmendi önkormányzati képviselő korábban úgy nyilatkozott, hogy visszaadja képviselői jogosultságait, majd nem történt semmi.

3 év börtönt kapott a férfi, aki megverte Horváth Ákos, szombathelyi színészt

Az elkövető társának 240 óra közérdekű munkát kell teljesítenie.

Jön a 97. Ünnepi Könyvhét és 25. Gyermekkönyvnapok: három napra Győr lesz az olvasás fővárosa 

A könyvbemutatók mellett családi programok és ingyenes vásár is várja az érdeklődőket.

Megöléssel fenyegettek közterület-felügyelőket Szombathelyen

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt kell bíróság elé állniuk.

Sztrókot kapott Simon Ádám, a szombathelyi H+ Média egyesület elnöke

A szervezet közleménye szerint a vezető állapota jelenleg stabil.