Megpróbálták ellopni a legnagyobb angol nyelvű magyar hírportál Facebook-oldalát - Ecuadorig érnek a szálak

Bazsó Bálint 2021-05-23 11:06:00
Egy jól felkészült és gátlástalan bűnözőkből álló csoport pillanatok alatt ellophat egy évek nehéz munkájával felépített nagyértékű Facebook-oldalt, miközben a jogos tulajdonos sokszor tehetetlen, amin nem segít a legnagyobb közösségi média nyújtotta bürokratikus káosz sem. Tanulságos történet következik.

Az egyik legnagyobb angol nyelvű magyar hírportál, a Daily News Hungary Facebook-oldalát pár óra alatt lopta el egy vélhetően ecuadori bűnözői csoport. A magyar tulajdonos végül egy hetes megfeszített munkával szerezte vissza a több mint hét év alatt felépített vállalkozásának tulajdonát, ám természetesen nem állt meg: feljelentést tett, sőt, már az Ecuadori Nagykövetség is megígérte, hogy ha megkapják a magyar rendőrségtől az ügy részleteit, akkor hazájukban is utánanéznek a bűnözői csoportnak.

Kató Alpár hét évvel ezelőtt vágott bele a magyar sajtóviszonyok között addig szinte ismeretlen angol nyelvű hírszolgáltatásba. A célcsoport a hazánkban élő és hazánk iránt érdeklődő külföldiek voltak, akik így első kézből informálódhattak a magyar belpolitika, kultúra vagy sport híreivel. Az oldal szépen fel is futott, olyannyira, hogy mára csaknem 80 ezres Facebook-oldala is van, miközben a legnagyobb kormányfüggetlen angol nyelvű hírportállá fejlődtek.

„A Daily News Hungary angol nyelvű oldalként számos megkeresést kap a világból, így egyáltalán nem volt meglepő a napi több tucat email között ez az üzleti partnerségi felajánlása”

– mondta lapunk érdeklődésére Kató Alpár, a portál tulajdonosa.

„Egy bizonyos Julie Ambrose azzal keresett meg, hogy működjenek együtt a Facebook fiókjaink egy nagyobb összegű reklámbevételért”

Mint mondta, ebben nem volt semmi gyanús, hiszen egy Facebook linket küldött át, és ígérete szerint amennyiben végig megy a kívánt lépéseken, akkor már bele is vághatnak az üzletbe. Kató május 11-én így is tett, külön figyelve arra, hogy az adminisztrátori jogot még véletlenül se adjon nekik, hiszen akkor ki tudták volna tenni a saját oldaláról.

„Végigmentem a lépéseken, és a biztonság kedvéért megnéztem az oldal szerepköreit, hogy ha esetleg mégis adott a Facebook adminjogot a Daily News Hungary FB oldalához, akkor kitegyem őket. Meglepetésemre nem adminjogot kaptak, hanem a tulajdonosi jog opció megjelent, és ott már egy általam ismeretlen Account V7.4.1 tűnt fel tulajdonosként. Ezt viszont adminisztrátori jogkörben már nem tudtam megváltoztatni. Ekkor írtam az "üzleti partnernek", hogy itt valami nem stimmel, mert üzleti együttműködést javasoltak, most viszont náluk van a hét és fél év alatt felépített 82 ezres követőtáborral rendelkező oldalam. A csalók ekkor már nem válaszoltak.”

Mint kiderült, egy hétig csend volt, ők „hivatalos” tulajdonosként voltak regisztrálva, Kató minden nap írt a Facebooknak a csalással kapcsolatban, de válasz akkor még nem érkezett.

A jogszerű tulajdonosnak egyetlen lehetősége volt: a Facebookhoz fordult a csalással kapcsolatban, ám választ ekkor még nem kapott.

Május 18-án a csalók is aktivizálták magukat, az oldalt átnevezték Tripesoft Daily News Hungary névre, lecserélték a logót és a felhasználónevet, illetve elkezdtek spanyol nyelvű tartalmakat feltölteni. Az oldal átláthatóságánál is az ecuadori Tripesoft jelent meg hivatalos felelősként.

Kató az oldalon már csak szerkesztői szerepkörben volt, vagyis elvették tőle a „tulajdonosok” az adminjogot.

„Az egész történetben itt volt a fordulat: a Daily News Hungary híroldalon címlapra tettük a csalással kapcsolatos rövid felhívást, és ezt még meg is tudtuk osztani a követőinkkel és barátainkkal az ellopott oldalon”

– folytatta a lap tulajdonosa, aki szerint ekkor vált mindenki számára világossá, hogy mi történt. Nagyon sokan jelentették az oldalt, szerintem több ezren tehették meg egy nap alatt, illetve több Facebook-specialista is elkezdett kommunikálni a Facebookkal, hogy tegyenek valamit a csalás ellen – mondta Kató Alpár.

„Abszolút! Ezek a csalók az internetet kihasználva igyekeznek megkárosítani gyanútlan embereket”– válaszolta kérdésünkre, miszerint bűnözői csoportról van tehát szó.

„A furcsa az, hogy az oldalunknál személyes adatokhoz nem tudtak hozzáférni, és gondolom anyagi előnyük sem származhatott ebből. A követői oldalt sem tudták rendesen átnevezni, mert a Facebook szerencsére bevezette az oldalak feketekereskedelmét kizáró rendelkezést, amely nem engedi a teljes név lecserélését. Ezért lett Tripesoft Daily News Hungary. A spanyol nyelvű tartalmak sem mozgatták meg a Magyarország iránt érdeklődő külföldi követőinket, ilyenkor csak leépül az oldal, nem fejlődik” – mondta.

Keményen harcoltak a bűnözők az oldalért

Végül Katóéknak sikerült visszaszerezniük az oldalt, ám ekkor még nem dőlhettek hátra.

„Amikor visszakaptuk a követői oldalunkat, egyből érkezett egy riasztás, hogy valaki betört a személyes fiókomba, és ezért átmenetileg zárolta a Facebook a profilom. Tehát a csalók nem álltak meg ott, hogy elvesztették az ellopott zsákmányt, még egyszer rám támadtak, szerencsére a Facebook biztonsági rendszere kizárta őket. Majd ezek után a szerkesztői joggal rendelkező kollégáim fiókjait is fel akarták törni.”

A laptulajdonos nem csak a Facebook ügyfélszolgálatával, de a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztállyal is beszélt, illetve feljelentést is tett ismeretlen tettes ellen.

Megkereste a budapesti ecuadori nagykövetséget is, akik ígéretük szerint – amennyiben a magyar rendőrség továbbítja az ügy ecuadori szálát – akkor igyekeznek az ottani hatóságokkal a csalók nyomára bukkanni.

 „Ez egy nehéz téma, a csalás után segélykérő üzeneteket írtam nekik, hiszen ennek az oldalnak hatalmas eszmei értéke van, és komoly anyagi kár is ért volna, ha nem kapom vissza”

– mondta Kató arra a kérdésünkre, hogy a Facebook milyen gyorsan reagált a csalásra. Mint kiderült, hét napig nem érkezett válasz a részükről:

„El lehet képzelni, hány évet öregedtem ezalatt az idő alatt, és mivel telefonos ügyfélszolgálata nincs a Facebooknak, tehetetlenül írogattam az üzeneteket. Amikor a tolvajok akciózni kezdtek, újra írtam a Facebooknak, és ekkor már válaszoltak, és 24 órán belül visszakerült az irányításom alá a Daily News Hungary követői oldala. Nagyon hálás vagyok az elbírálás miatt, de a felhasználókkal való személyes kapcsolattartásban fejlődnie kell a cégnek. Bízom benne, hogy hallgatnak a kritikákra, és javítanak az ügyfélszolgálatukon”

– mondta az immáron egyedüli és jogos laptulajdonos.

A tanulság?

A közösségi médiában még akkor is könnyedén el lehet lopni nagyértékű oldalakat, ha minden tekintetben odafigyelsz rá. 

Szólj hozzá!

Pintér Bence: Újra indulok a polgármesteri székért!

Az is kiderült, hogy a TSZV-nek van 15 egyéni jelöltje.

Pintér Bence: Fekete Dávid és a Győr-Szol hülyének néz mindenkit

A polgármester szerint a cég cáfolata csak trükk a számokkal, és továbbra sem tudni, hogy hol a pénz!

Kávé, festmények és múzeumi szakmai nap - februári programok a Rómer Múzeumban

Tárlatvezetés a Café Kultúrban, szakmai nap múzeumi dolgozóknak, és még több izgalmas időszaki kiállítás várja az érdeklődőket februárban Győrben.

A Győr-Szol-t azonnal megvédte saját médiacége az eltűnt(?) milliárdok ügyében

Ráadásul ők már azt is tudják, hogy Pintér Bence lepaktált a TISZA Párttal. 

A járdán akarta elütni haragosát egy nő Győrben

Meglátta a zebránál, dühbe gurult, majd megfenyegette, hogy megöli - három évet is kaphat.

A Győr-Szol szerint nem tűnt el 1 milliárd 700 millió forint

Közleményben reagált a cég Pintér Bence kijelentéseire.

Kiskorú gyermekével lopatott egy nő Szombathelyen

Egy doboz gyógynövényt tartalmazó étrend-kiegészítő kapszulát csent el.

30 és 100 négyzetméteres lakások is lesznek a szombathelyi volt SZTK-épületében kialakítva

Üzleteknek és egészségügyi szolgáltatóknak is alakítanak ki helyiségeket.

Tanúként hallgatja ki a Rendőrség Pintér Bencét a fideszes miniszteri biztos, országgyűlési képviselőjelölt által felügyelt önkormányzati cég furcsa szerződései ügyében

A polgármester szerint a cég többször kijátszotta azt, hogy ne kelljen közbeszerzést kiírniuk, így az általuk kiválasztott vállalkozásoknak szignóztak ki munkákat.

Szijjártó Péter: hatszáz munkahely vált betonbiztossá a MAM-Hungáriánál a kormány támogatásával Vaskeresztesen

4 milliárd 500 millió forintnyi fejlesztést jelentett be a miniszter. A kormány 870 millió forintnyi támogatást csap hozzá a költségekhez.

Házasság hete 2026 Győrben - a hűség szabadsága

Előadások, séták, gyertyafényes randevúk és közös élmények várják a párokat február 1. és 19. között.

Gyorsabban melegszik a Föld, mint ahogy a modellek követni tudnák – a légszennyezés eddig elfedte a helyzet valódi súlyosságát

Az 1,5 °C-os melegedési küszöb felett olyan világba lépünk, ahol már nemcsak fokozatos, hanem láncreakciószerű és visszafordíthatatlan éghajlati változások indulhatnak be.

Megjelent az M86-M87-es utak kivitelezésének közbeszerzése

Az üzemeltetési, fenntartási és finanszírozási feladatok is a pályázóé lesznek.

84 százalékos profit, nulla közbeszerzés - Pintér Bence szerint így működik a győri üzleti csoda

Furcsa szerződések, szétbontott megbízások és extraprofit egy olyan cégnél, amelynek papíron nincs is fizikai dolgozója.

2026-ban június 12-13-án és 16-án rendezik meg Szombathely kortárs művészeti fesztiválját, a Bloomsdayt

Idén ünneplik az ír-magyar diplomáciai kapcsolatok 50 éves évfordulóját, így a város a fesztivál eseményei során kiemelten együttműködik Írország Magyarországi Nagykövetségével.

Rendőrségi szállásról lopott a vagyonőr Győrben

300 eurórért nem biztos, hogy megérte.

4 évvel ezelőtti bejelentéssel flexel újra Fekete Dávid

Már 2022-ben bejelentették az Audi új gyáregységét, amihez a magyar állam 8 milliárd 500 millió forinttal járult hozzá.