Összehangolt akcióval csaptak le a dílereken a rendőrök Szombathelyen

Bazsó Bálint 2021-05-22 16:26:03
Szombaton kora reggel négy helyszínen csaptak le a rendőrség munkatársai a drogterjesztőkre.

 A 112press.hu tudósítása szerint jellemzően lakótelepi épületek környezetében lövedékálló mellényes rendőrök ügyeltek arra, hogy ne szökhessenek el a drogdílerek.

A lap információi szerint a Nemzeti Nyomozóiroda egy kiterjedt kábítószer-terjesztő hálózatot számolt fel.

Olvasónk jelzése és fotója szerint a Rohonci úton, a 112press értesülései szerint pedig a Szent Flórián körúton, a Váci Mihály és a Bem József utcába is kivonultak az egyenruhások.

Fotó: Olvasónk

A helyszínen tartózkodók elmondása alapján a Szent Flórián körútról három embert vittek el bilincsben. Egy parkoló autóból pedig feltehetőleg kábítószer került elő.

A lap egyik olvasója szerint a Bem József utcából egy fiatalembert vittek el bilincsben, miközben egy másik férfit rendőrautóból szállítottak ki és vezetőszáron kísért az épülethez egy lövedékálló mellényes rendőr. Az elfogott drogterjesztőket a Készenléti Rendőrség autói szállították el.

Szombaton reggel érdeklődtünk a rendőrségnél az akció kapcsán, válaszaikat természetesen közöljük majd.

 

Szólj hozzá!

Szlovákia ideiglenesen visszaállítja az ellenőrzéseket a magyar határon

Az intézkedés egyelőre október 14-ig lesz hatályos.

Egy komplett tantermet újított fel a TDK a szombathelyi Gépipariban

Ablakcserére, új vakolatra, festésre, padfelújításra és digitális táblára is futott a felajánlott 10 millió forintból.

Ezután csak állami jóváhagyással fogadhatnak el magánadományokat az iskolák!

Jól gondolja meg monden szülő, ha mondjuk egy terem kifestésére gondolna!

Jövő héten lezárják a szombathelyi Károly Róbert utcát

A KISZ lakótelep egyik fő közlekedési ütőerét két hétig biztosan nem használhatják az autósok.

Nem indul együtt az EP-választáson az LMP és a Párbeszéd

Bár Ungár Péter szerint korábban volt szó róla, hogy együtt induljanak, de „elhunytak a tárgyalások a Párbeszéddel a közös EP-listáról”.

Krausz Ferenc, Pierre Agostini és Anne L'Huillier kapja idén a fizikai Nobel-díjat

A díjat az elektronok atomon belüli mozgásának vizsgálatát szolgáló attoszekundumos fényimpulzusokat előállító kísérleti módszereikért kapták.

Átment a másik sávba, elcsapott egy biciklist

Celldömölk és Mersevát között történt az eset.

Marad még a meleg kedden

A déli szél többfelé megélénkül, a Dunántúlon néhol meg is erősödik.

A múlt héten két Fő téri szombathelyi kávézónál is balhé volt

Egyszer az Art Caféhoz, egyszer pedig a Balmorához vonultak a rendőrök.

Karikó Katalin és Drew Weissman kapja az orvosi-élettani Nobel-díjat

Az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért kapják a kitüntetést.

Az LMP Pintér Bencét támogatja Győrben

Az LMP - Magyarország Zöld Pártja a 2024-es önkormányzati választáson a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület jelöltjét, Pintér Bence polgármester-jelöltségét támogatja.