Közös ellenzék: július végén kezdődhetnek az előválasztási viták

Bazsó Bálint 2021-05-22 09:21:00
A hat párt közös döntése értelmében októberig le is kell bonyolítani azokat.

A Jobbik, az LMP, az MSZP, a Párbeszéd, a Momentum valamint a DK közös közleményt adott ki az előválasztási viták megrendezése kapcsán. Ezt most változtatás nélkül közöljük:

"A 2022-es országgyűlési választáson közösen induló hat ellenzéki párt meggyőződése szerint az eltérő politikai vélemények nyílt, átlátható ütköztetése a Magyar Köztársaság demokratikus működésének egyik legfontosabb garanciája.

Éppen ezért az ellenzéki szövetség pártjai támogatják minden választókerületben az induló jelöltek között a méltányos keretek között megtartott politikai vitákat. Az ilyen alkalmak betekintést nyújtanak a polgárok számára, láthatóvá teszik az eltérő álláspontokat és esélyt kínálnak a legjobb kompromisszum megtalálására.

Az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB) szorgalmazza és a jövőben segíteni is fogja az ilyen viták megrendezését. A hat párt közösen vitaszabályzatot fog alkotni, és ennek mentén hivatalos vitákat fog szervezni az előválasztást megelőzően, hogy ezzel is segítse a jelöltek különböző álláspontjainak a legszélesebb körű közvéleménnyel való megismertetését.

A szövetséget kötött hat ellenzéki párt kiemelten fontosnak tartja az esélyegyenlőséget. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy azt szeretnék, hogy az előválasztás olyan tisztességes legyen, mint amilyennek 2022-től az országot látni szeretnék, mindenki egyforma esélyekkel induljon. Annak érdekében, hogy minden választókerület összes jelöltje ugyanolyan feltételekkel vehessen részt a vitákban, az OEVB úgy döntött, hogy előválasztási vitákat 2021. július 26-át követően fognak rendezni. Ezen a napon nyílik ugyanis az előválasztási jelölt-bejelentkezés, ettől kezdve már olyan személyek vehetnek részt a vitákon, akik ténylegesen jelöltetik magukat a 2021 őszén megrendezésre kerülő ellenzéki előválasztáson. 

Az OEVB arra kéri továbbá az előválasztáson indulni kívánó összes jelöltet és az őket támogató szervezeteket, hogy ők is tartsák tiszteletben az igazságos, egyenlő esélyeket megteremteni kívánó szabályokat. A hatpárti szövetség minden olyan alkalomnak örül, ahol - az elmúlt tíz évvel ellentétben - kulturáltan, demokratikus módon lehet ütköztetni a különböző véleményeket. Az ellenzéki szövetség is erre épül: egymás véleményének meghallgatására és a kompromisszumok keresésére.  Ezért is döntött úgy az OEVB, hogy a tiszta és demokratikus körülmények érdekében az előválasztási jelölti vitákat 2021. július 26. és 2021. október 10. között lehet megrendezni."

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.