Két rendőr megsérült a manchesteri rendbontásban, ami miatt elmaradt a Manchester United-Liverpool rangadó is

Vágvölgyi Bálint 2021-05-03 20:11:06
A szurkolók a MU klubtulajdonos Glazer család ellen tiltakoztak.

Két rendőr is megsérült, az egyikük súlyosan vasárnap a manchesteri rendbontásban, az eset kapcsán megindult a nyomozás. Az incidens miatt a Manchester United-Liverpool mérkőzést el kellett halasztani az angol labdarúgó-bajnokságban.

A manchesteri kapitányság hétfőn közölte: a kórházban sürgősségi kezelésre szorult rendőrt egy palack találta el, ennek következtében súlyos, töréses arcsérülést szenvedett. Hozzátette: a történtek után megindult a hivatalos vizsgálat.

Russ Jackson főkapitány-helyettes kiemelte: az eset sokak számára egyértelműsíti, hogy a Manchester United tulajdonosa ellen tüntetők szándéka nem kifejezetten békés volt. Hangsúlyozta: a rendőröket azért vezényelték ki, hogy elejét vegyék a még súlyosabb atrocitásoknak, de a drukkerek néhány helyen megtámadták őket, palackokat és a kordonul szolgáló vaskerítés darabjait dobálták a rendfenntartók felé.

A Manchester United-Liverpool bajnoki mérkőzés előtt a hazai együttes hívei már délben gyülekezni kezdtek az Old Trafford környékén, és transzparenseket kihúzva, illetve görögtüzeket gyújtva tiltakoztak a klubtulajdonos Glazer család ellen, amely 2005 óta irányítja az egyesületet. A drukkerek régóta elégedetlenek az amerikai tulajdonosokkal, és a nemrég hamvába holt Európai Szuperliga - amelyhez az MU is csatlakozott - csak olaj volt számukra a tűzre.

A tervezett 17.30 órás kezdés előtt egy órával több száz szurkoló egy alagúton át - néhány fémkordont félredobva - bejutott a pályára, és fáklyákat gyújtott. A biztonsági személyzet tehetetlennek bizonyult a rohammal szemben, de mintegy húsz perccel később néhány drukker önszántából távozott a stadionból. Több szurkoló a hazai csapatnak a meccs előtt otthont adó Lowry Hotelnél tüntetett.

A házigazdák eleinte azt közölték, hogy csúszik a kezdés, majd az MU nem sokkal 19 óra előtt bejelentette, hogy biztonsági okokból elmarad a találkozó. A rendőrség közlése szerint a stadionban több mint ezer, a Lowry Hotelnél körülbelül kétszáz szurkoló vett részt a tüntetésben.

Russ Jackson elítélte a drukkerek "vakmerő és veszélyes" viselkedését, miként az MU is. Utóbbi közleményében kiemelte: teljes mértékben elismerik az emberek szabad véleménynyilvánításhoz való jogát és a békés tüntetést, ugyanakkor sajnálatukat fejezték ki, hogy emiatt több drukker, rendező és rendőr is veszélybe került.

Az angol Premier League kifejtette, hogy megérti a feldühödt rajongók érzéseit, viszont ezzel kapcsolatosan elítélt minden erőszakos cselekményt, illetve jogsértést. Különös tekintettel a járványhelyzetben meghozott, és még jelenleg is érvényben lévő korlátozások megsértésére.

Az MU szurkolói ugyanakkor azt is közölték, hogy cselekedetükkel nemcsak a Glazer család ellen tüntettek, hanem a brit kormányra is szeretnének nyomást gyakorolni. Azt akarják elérni, hogy a jövőben egyetlen befektető se szerezhessen többségi tulajdont profi futballklubban.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.