Az EU Pfizer 2.0 vakcinákat vesz, 1,8 milliárd adagot

Nagy Donát 2021-04-23 16:58:07
A legújabb fejlesztésű oltóanyagból vásárol be az európai közösség.

Az Európai Bizottság hamarosan újabb szerződést köt a Pfizer és a BioNTech vállalatokkal 1,8 milliárd adag, a koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyag beszerzéséről - közölte Ursula von der Leyen, a bizottság elnöke az amerikai Pfizer gyógyszergyár belgiumi üzemében tett látogatása után pénteken az MTI szerint.

Ursula von der Leyen a belgiumi Puurs városában található Pfizer-üzemet kereste fel. A látogatás után elmondta:

az elkövetkező napokban aláírni tervezett új szerződés immár a harmadik lesz a Pfizer és a BioNTech vállalatokkal között szerződések sorában, azonban az első, amely második generációs, az újabb vírusvariánsok ellen is védelmet nyújtó vakcina szállítását teszi majd lehetővé 2022-ben és 2023-ban.

Kiemelte: a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni oltóanyagai az EU vakcinastratégiájának gerincét képezik. Vakcináik lehetővé teszik az Európai Unió célkitűzésének megvalósítását, hogy az európai felnőtt lakosság legalább 70 százalékát július végéig beoltsák. Az új megállapodás a fiatalok beoltását is biztosíthatja majd - tette hozzá.

Pongrácz Péter gyermekorvos beolt egy pácienst a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyaggal, a Comirnaty-vakcinával a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórházban Kecskeméten 2021. április 23-án.

Fotó: MTI / Ujvári Sándor

Von der Leyen elmondta, átlépte a 150 milliót az uniós tagországokba szállított oltóanyagdózisok száma, ami ez idáig 123 millió ember beoltását tette lehetővé. Kiemelte, hogy az oltóanyag-ellátás nehézségei ellenére az EU a beoltottság tekintetében a világ harmadik régiójává vált az Egyesült Államok és Kína után. A Pfizer és a BioNTech vállalatok megbízhatósága hozzájárul ahhoz is, hogy az Európai Unió vezető szerepet töltsön be a koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében világszerte kifejtett erőfeszítések támogatásában - mondta.

Tájékoztatása szerint a Pfizer belgiumi gyára ez idáig mintegy egymilliárd adag oltóanyagot gyártott, az Európai Gyógyszerügynökség azonban pénteken ajánlást adott arra vonatkozóan, hogy vállalat 20 százalékkal növelhesse gyártókapacitását. Az ajánlás által a Pfizer Európa egyik legnagyobb koronavírus elleni oltóanyaggyárává válhat - közölte az uniós bizottság elnöke.

Alexander de Croo belga miniszterelnök beszédében kiemelte, hogy a két vállalat együttműködése milliók számára nyújt reményt, a kormányok számára pedig eszközt biztosít a koronavírus-járvány leküzdésére.

Hangoztatta: a Pfizer/BioNTech vállalatok oltóanyagának biztonsága és hatékonysága, valamint az, hogy a vállalatok betartják az Európai Unióval és tagállamaival kötött szerződésekben foglaltakat, kiszámíthatóságot biztosít az oltási folyamat tekintetében. Hozzátette, Belgium a továbbiakban is együtt kíván működni a Pfizerrel hazai, európai és a világ piacaira készülő gyógyszereinek gyártásában.

Az Európai Bizottság november végén kötött szerződést 300 millió adag Pfizer/BioNTech-oltóanyag beszerzéséről, és december 21-én engedélyezte a vakcina alkalmazását az EU-ban. Az oltások beadása karácsonykor kezdődött meg a tagországokban. Az uniós bizottság január 8-án további 300 millió adag beszerzéséről egyezett meg a vállalatokkal. Az érvényes szerződések jelenleg 600 millió ampulla oltóanyagot tesznek érhetővé az Európai Unió országai számára 2021 végéig.

Az Európai Bizottság emellett április közepén megállapodást kötött a két vállalattal a szállítások gyorsításáról. A szóban forgó 50 millió adag vakcinát a vállalatok eredetileg 2021 negyedik negyedévében tervezték leszállítani a szerződésben szereplő 200 millió adag mellett, az oltóanyag azonban már a második negyedévben a tagállamok rendelkezésére áll majd.

Szólj hozzá!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Gombás Endre

Szombathely egykori önkormányzati képviselője 73 éves volt.

47 ezer ember hal meg évente elkerülhető halálokok miatt - a TISZA ajkai jelöltje szerint ez az igaz veszély 

Balatincz Péter súlyos orvos- és eszközhiányról beszélt: osztályok működése, műtétek és alapvető ellátások is veszélybe kerülhetnek a szakemberhiány miatt.

Olcsó benzin, drágább jövő? - az árstop a klímacélok ellen dolgozik

A mesterségesen lenyomott üzemanyagárak rövid távon könnyebbséget hozhatnak, de hosszú távon tovább mélyítik Magyarország fosszilis függőségét.

Letartóztatásba kerülhet a férfi, aki tegnap megölte a feleségét Győrben

Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják. 

Egyelőre nem nagyon értjük, hol fog majd elférni a tömeg a szombathelyi Savaria téren Orbán Viktor beszéde alatt

A tér végében a Fő térrel szemben állítják fel a színpadon. Megannyi kis sátort zsúfoltak be a területre.

12 oldalas érvelési kisokost juttat el a Fidesz a szavazóinak, hogy egy közéleti vitában teljes mellszélességgel tudják képviselni a kormány álláspontját

Egészségügy, oktatás, infláció, mélyszegénység, korrupció, jogállamiság, energiapolitika, utak állapota, kegyelmi ügy. Mindenre van magyarázat.

Meglepetés! Jah, nem. A Fidesz-frakció nem megy el a mai győri rendkívüli közgyűlésre

Boncsarovszky Péter fideszes frakcióvezető-helyettes egy csomó olyan dolgot vizsgáltatna meg a testülettel, ami nem a testület hatásköre.

Gyűlölködöm, tehát vagyok?

Egy győri plakát őszintébben beszél a magyar közéletről, mint az összes politikai kampány együttvéve.

NMHH: újra törvényt sértett a "Balázsék" egyik adása

A hatóság szerint ezúttal az idősebb nők emberi méltóságát sértették meg.

Malac arcúra retusált emberek képével kampányol Deutsch Tamás

Nem ez az első fiaskó az idei Fidesz-kampányban, de ezt még mi sem láttuk jönni. 

A közgyűlés határoztára van szükség ahhoz, hogy a polgármester a kérdéseit hivatalos formában is feltehesse a győri rendőrség vezetésének

Ezért hívott össze rendkívüli ülést Pintér Bence - az Orbán-beszéd közben történt atrocitások tisztázása a cél. 

Dunaújvárosban is visszalépett a DK országgyűlési képviselőjelöltje

Szabó Zsolt a város alpolgármestereként ismert politikus a kerületben, mégis visszalépett.

Rendőrség: A választási gyűlések rendjének fenntartása a szervező felelőssége

Közleményt adott ki a testület az elmúlt napok eseményei után.

Magyar Péter: aki nem a lakcímén voksolna, annak április 2-án 16 óráig lépnie kell!

Fontos határidőre figyelmeztet a TISZA Párt: csütörtök délutánig lehet átjelentkezni a szavazáshoz.

Idén nyáron végre felújítják a Hecsei úti felüljárót Győrben

A város egyik legfontosabb közlekedési útvonalán júniustól indulnak a munkák, időszakos lezárásokra is készülni kell.