Szakik jelentek ma meg a szombathelyi Nagyszállónál

Farkas Bazsi 2021-04-19 14:08:00
Felmérték az épület állapotát.

Tavaly október 1-én nyújtott be igényét a Krosnow Property Kft. a Földhivatalnak, hogy az adásvétel lezárultát követően jegyezzék be, mint tulajdonos, a Nagyszálló tulajdoni lapjára. A Földhivatali nyilvántartásba ez be is került, így hivatalosan is a cég lett az épület tulajdonosa.

Nem volt túl egyszerű az út idáig. Ahogy arról korábban többször írtunk nem sokkal a 2019-es önkormányzati választások után új árverést írt ki a Nagyszálló épületének végrehajtója az ING Zrt. A pályázati felhívás szerint az épület nettó 420 millió forintot ért, az adásvételi minimálárat viszont csupán 355 millió forintban határozták meg. 

Fotó: Ugytudjuk.hu

Ekkor jött a Krosnow Property Kft., egy cég amelyik a szükségesnél drágábban szeretné megvenni az épületet, hiszen

bruttó 597 millió 408 ezer forintot ajánlott érte. 

A városnak elővásárlási joga volt, ám ezzel végül nem élt. Egyrészt a felvert ár miatt, másrészt pedig, ahogy akkor a városvezetés fogalmazott, nem ez volt Szombathely esetében a prioritás. 

A Krosnow Property Kft. vette hát meg az épületet és, ahogy azt azóta  már tudjuk, ki is fizette. 

Csakhogy azóta hiába próbáltuk nem értük el a cég ügyvezetőjét, Bencsik Pált. Írtunk neki e-mail, jártunk a cég bejegyzett telephelyén de magát a Kft-t ott nem találtuk. Úgy tudjuk, hogy az ügyvezetőt nem csak mi nem értük utol, hanem a szombathelyi önkormányzat sem.

Időközben az épület tetőszerkezete életveszélyessé vált. A Kormányhivatal kötelezési eljárást indított a tulajdonossal szemben, ami információink szerint jelenleg is folyamatban van.

Ma délelőtt váratlanul szakemberek jelent meg a szállónál és vagy egy órát töltöttek el az épületben. A helyszínen annyit sikerült megtudnunk, hogy felmérték a szakipari munkák sürgősségét és azok jellegét. Levéltári egyeztetések és a szükséges árajánlatok megadása után kerülhet sor a felújításra. 

Ez a legkedvezőbb esetben június-július környékén kezdődhet meg. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.