Gulyás: Focimeccsre csak védettségi igazolvánnyal mehetünk

Székely Zoárd 2021-04-08 11:26:00
Egy héten belül újabb lazításról dönthet a kormány.

„Az újraindítás következő lépéseiről akkor dönt a kormány, ha meglesz a 3 millió beoltott. Ez 5-6 napon belül lehetséges"

– jelentette ki Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón.

Elmondása szerint eddig 2 millió 608 ezer ember kapta meg legalább az első, és 1 millióan közülük már a második adag oltást.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette, a szerdai kormányülésen is megállapították, hogy a korlátozások nem állítják meg a vírust, éppen ezért várhatóan a jövő héten tudnak újabb döntéseket hozni. Emiatt is arra kér mindenkit, hogy regisztráljon az oltásra, majd hozzátette, hogy

áprilisban mindenki megkapja az oltást, aki sikeresen regisztrált, azaz elérjük a 4 millió beoltottat.

„Az AstraZeneca biztonságos, bevizsgált és védettséget ad"

– ismertette a miniszter az Európai Gyógyszerügynökség állásfoglalását a vakcinával kapcsolatban.

A fertőzöttségi adatok alapján valószínűleg túl vagyunk a harmadik hullám csúcsán, Gulyás szerint április végén ki lehet majd ülni a teraszokra, a konditermeknek még várniuk kell a nyitásra.

„A sportrendezvényeken majd csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni"

– mondta Gulyás, majd kiemelte, hogy várhatóan a nyáron már meg lehet rendezni az ilyen eseményeket. 

Elmondása szerint május végéig több mint 7 millió oltás fog az ország rendelkezésére állni és júniusra remélhetőleg túlleszünk a járványon.

„Ez a nyár szabad lesz”

– tette hozzá a miniszter, majd kiemelte, hogy szerinte nagyon sikeres, rekordbevételű turista szezon áll előttünk.

Kiderült, hogy az oltási sorrendnél már nem fontos a regisztráció időpontja, már csak a veszélyeztetettség mértéke számít.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő mondta el, hogy hamarosan 25 milliárd forintos pályázati keretre lehet pályázni. 10 főnél kisebb vállalkozások pályázhatnak 2-10 millió forintos összegre. A cél a falusi munkahelyek és vállalkozások megőrzése.

„Nem kockázatos az iskolanyitás"

– mondta Gulyás az április 19-ei nyitással kapcsolatban.

Májusban valószínűleg írásbeli érettségik lesznek, júniusig várhatóan mindenkit be lehet oltani, még a fiatalokat is. A hatóság hamarosan dönt majd arról, hogy lehet-e 18 év alatt oltani.

A miniszter megszólalt Petry Zsolt kirúgásával kapcsolatban is: egyrészt kiállt a focista véleménye mellett, másrészt aggodalmát fejezte ki, hogy Németországban korlátozzák a véleményszabadságot.

„Jogállamban nem járhat büntetés normális, visszafogott gondolatokért"

– tette hozzá.

Gulyás szerint vicces felvetés, hogy a nyitásnak és a foci EB-nek köze lehet egymáshoz. A felvetés azért merült fel, mert ugyanazon a napon enyhített a kormány, mint amikor az UEFA-nak jelenteni kellett, hogy lehet majd az EB idején nézők előtt játszani.

„Nem kell a kórházakban kamerával ugrálni”

– kommentálta a szerkesztőségek nyílt levelét a miniszter, ám hozzátette, hogy a kormány jó együttműködésre törekszik a Magyar Orvosi Kamarával.

Kérdésre elárulta, hogy 1827 fertőzöttet kezelnek intenzív osztályon és jelenleg 276 fertőzött egészségügyi dolgozóról van tudomásuk.

Elmondása alapján 2021 végéig egészen biztosan kivezetik a védelmi intézkedések többségét, ám azt nem tartja kizártnak, hogy néhány higiéniai és védekezési szabály - mint például a maszkviselés - hosszabb távon is velünk marad.

A kormányinfó végén Gulyás Gergely elmondta, az ingyenes parkolás azért előnyös, mert a tömegközlekedés kikerülésével csökkenteni lehet a fertőzésszámot.

Szólj hozzá!

Hogyan válassz tökéletes munkavédelmi cipőt?

A munkavédelmi lábbeli vásárlása sokszor gondos mérlegelést igényel.

A legszárazabb és a második legmelegebb volt az idei nyár

A legmelegebb nyár továbbra is a 2024-es, amikor 23,58 fok volt az évszak középhőmérséklete.

Durva, de igaz: négy éve nem volt ilyen drága a dízel Magyarországon

A gázolaj átlagára már 700 forint közelében jár, miközben a nemzetközi piacon sokkal gyorsabban drágul a dízel, mint maga a nyersolaj. Mit lép a kormány? 

Csütörtökön ismét összeül a szombathelyi közgyűlés

A rendkívüli ülésnek egyetlen napirendi pontja lesz: az azbesztmentesítés.

Három hétig megváltozik a forgalmi rend a Kardán út és az Audi Hungária út körforgalmánál Győrben

Burkolatsüllyedés javítása miatt lezárják a körforgalom egy részét, a műszakváltások idején jelentősebb torlódásokra is számítani kell.

Nagy fogás: közel 61 ezer doboz zárjegy nélküli cigarettát tárolt egy győrszemerei ingatlanban egy férfi - hiba volt

A csaknem 150 millió forint értékű dohányáru miatt különösen nagy értékre elkövetett pénzmosással vádolja az ügyészség.

Jövő hétvégén jön az UNI Győr Rally: mutatjuk, hol lesznek a versenyek és milyen lezárásokra kell készülni

Negyedik alkalommal rendezik meg a győri versenyt: pénteken a belvárosban, szombaton a Rábaringen és a Ravazd–Tényő szakaszon dübörögnek majd a versenyautók. 

Most a teknősöké az elsőbbség: félpályás útlezárás lesz miattuk Gyirmótnál

Szeptember közepétől néhány hétig lassabban lehet majd közlekedni a Horgászfalu közelében, ahol két kiszáradó holtág helyreállításával a mocsári teknősök élőhelyét mentik.

Bár a nyári időjárás még kitart, a programok már az őszt idézik Győrben

Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás. 

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.