Nyilatkozata után kirúgta Petry Zsoltot a Hertha BSC

Bazsó Bálint 2021-04-06 14:21:00
Mivel a klub elkötelezett a sokszínűség jegyében és kiáll a tolerancia mellett.

A Herthy kedden tudatta, hogy megválik kapusedzőjétől, aki nemcsak Dárdai Pál idején állt a Hertha alkalmazásában, hanem más edzők alatt is, és eddig elégedettek voltak a munkájával - írja a Telex.hu.

A Hertha BSC úgy indokolta a menesztést, hogy aláírta a sokszínűség chartáját, és aktívan elkötelezett a sokszínűség valamint a tolerancia mellett, mert ezek az értékek fontosak számukra. Ez nem található meg Petry Zsolt nyilatkozataiban, amelyeket munkatársukként – velük nem egyeztetve – nyilvánosan tett.

„Petry Zsolt munkáját mindig nagyra értékeltük. Mindig nyitott, toleráns és segítőkész volt. Soha nem viselkedett homofób módon vagy nem volt rá jellemző az idegengyűlölet”

– magyarázta az elnök Carsten Schmidt.

Hozzátette még a Hertha vezetője, hogy megismerték a fordítás finomságait, elhiszik, hogy nem mindenben pontosan úgy fogalmazott, de a kijelentések nem állnak összhangban a klub alapértékeivel.

Petry a kormányközeli Magyar Nemzetnek adott interjúban többek között arról beszélt, hogy "Gulácsi Péternek a szivárványcsaládokról alkotott liberális véleményével a magyar társadalom többsége nem ért egyet. Ezért sokan elkezdték őt kritizálni, pedig a véleménynyilvánítás morálisan nem támadható. Péter ugyanis nem tett mást, mint kiállt az elvei mellett. Elvi alapon nem lehet és nem is szabad őt elítélni csak azért, mert elmondta a véleményét. Más kérdés, hogy egyetértenek-e az emberek az ő álláspontjával vagy sem. Én sportolóként az ő helyében a futballra koncentrálnék, és nem fogalmaznék meg semmilyen álláspontot közéleti, társadalompolitikai kérdésekben."

Hozzátette azt is, hog nem tudja, hogy "hogy mégis mi késztethette Pétert arra, hogy kiálljon a homoszexuális, transzvesztita és egyéb nemi identitású emberek mellett".

"Én biztos, hogy nem kavartam volna fel az indulatokat az ő helyében."

Mint ismert, idehaza Hrutka Jánostól vált meg a Spíler TV, miután az egykori válogatott futballista kiállt Gulácsi Péter mellett. Ezt követően Lukács Viktor sportriportert is kirúgták az állami tévétől, sajtóértesülések szerint azért, mert lájkolta Gulácsi posztját.

Hrutka János kiállt a szivárványcsaládok és Gulácsi mellett, ki is rúgták a Spíler TV-ből

„Boldog voltam, mert az elmúlt három és fél évben egy olyan folyamat részese, aktív szereplője lehettem, mely értéket teremtett. A Spíler TV folyamatosan fejlődve egy olyan csapattá vált, mely a legkritikusabb hangok által is a legjobb teljesítményt, szolgáltatást nyújtotta, nyújtja" - írja legutóbbi Facebook-bejegyzésében Hrutka János.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.