Kétszer-háromszor annyi gyerek került kórházba koronavírus miatt, mint korábban

Székely Zoárd 2021-04-07 09:49:00
Szerencsére nagyon ritka a felnőttekéhez hasonló súlyos állapot.

„Azt látjuk országszerte, hogy a harmadik hullámban a vírusnak alapvetően az a sajátsága, hogy gyorsabban terjed, sokkal több a gyerek, az olyan is, aki kórházi kezelést igényel"

– nyilatkozta az ATV Híradójának Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója. 

Amikor elindult a járvány, azt látták, hogy a gyerekekre kevésbé veszélyes a vírus. Velkey leszögezte, hogy az a súlyosság, ami a felnőtteknél jelentkezik, az a gyerekeknél nagyon ritka, de most már nem lehet gyerekkorban sem banálisnak tekinteni a járványt.

Elmondása szerint ugyanis a harmadik hullámban kétszer-háromszor annyi gyerek került kórházba, mint a járvány korábbi szakaszaiban.

Előfordult olyan eset, hogy nem invazív lélegeztetést kellett alkalmazni, leginkább elhízott gyerekeknél, kamaszoknál, hiszen náluk is rizikófaktor a magasabb súly. Illetve gyerekeknél létezik egy másik betegség is: a sokszervi gyulladásos betegség, ami egy hónappal az akkut fertőzés után jelentkezik.

„Ezek a gyerekek is nem ritkán intenzív osztályos kezelést igényelnek, és egy-egy esetben gépi lélegzetezést is átmenetileg, de ezeket a gyerekeket még néhány nap küzdelem után mind sikerült megmentenünk"

– hangsúlyozta az igazgató.

Velkey elmondta, hogy a gyerekeknél változó a tünettan, de aggodalomra adhat okot a heveny vírusfertőzés, láz, ízlelés elvesztése, légzési nehézségek társulhatnak ehhez, plusz ezek szövődményei, a már említett immunreakció, mint a sokszervi gyulladásos betegség magas láz, nyaki nyirokcsomó megnagyobbodás, bőrkiütés, nyálkahártya, kötőhártya gyulladás, valamint keringési, légzési elégtelenség.

A gyerek esetében a hosszú covid-betegség is jelentkezhet, akár hetekig, hónapokig eltarthat.

A várandós édesanyák betegsége is előfordul, ez nem ritkán koraszüléshez vezet, sőt, olyan eset is van, amikor az újszülött is koronavírus fertőzött lesz. Elmondta, hogy a koraszülütt osztályok is kezelnek covidos babákat. Az esetek legtöbbjében gyógyulnak, de komoly erőpróbát jelent.

A főigazgató szerint nincs semmilyen elméleti alapja annak, hogy a koronavírus elleni védőoltást ne kaphassák meg a gyerekek.

„A láncot meg kell szakítani. Van már ahol 12, és van ahol 6 éves kor felett lehet adni oltóanyagot. Néhány hónap múlva ott leszünk, hogy a gyerekek is olthatóak lesznek"

– tette hozzá Velkey.

Az iskolák és óvodák április 19-i nyitásával kapcsolatban Velkey azt mondta, hogy szerinte arra már lefelé fog tartani a járvány és nem lesz ennyire intenzív. Ugyanakkor a gyerekeknek is be kell tartaniuk a szabályokat, hordani kell a maszkot, tartani a távolságot és szellőztetni, kezet mosni.

 

Címlapfotónk illusztráció, forrás: Shutterstock

Szólj hozzá!

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.