Tavaly jelent meg magyarul Mark Fisher rövid, de annál fontosabb esszéje, a Kapitalista realizmus, amelyet eredetileg blogposztjaiból állított össze a baloldali kritikus, filozófus. Ez a kötet azt a mondást boncolgatja, miszerint „könnyebb elképzelni a világ végét, mint a kapitalizmus végét”.
Mark Fisher – eredetileg 2009-ben megjelent művében – nagyon szépen felvázolja, hogyan falta fel a kapitalizmus a kapitalizmus elleni lázadás formáit is, de a vékonyka füzet nyilvánvalóan nem mászik bele mélyebben abba, hogy pontosan mi történt az elmúlt kétszáz évben: inkább csak egy pillanatnyi kórképet ad a kapitalista realizmus akkori állapotáról, ami mostanra csak rosszabb lett. Érdemes elolvasni.
Manapság közröhej tárgya bárki, aki rámutat arra, hogy a kapitalizmus és kapcsolódó felépítményei nem természetesek, magától értetődőek és örökek, elképzelhető ennél jobb rendszer, és hiába „tölti be a horizontot”, teljes mértékben lehetséges – és kell is – gyökeresen más megoldásokban gondolkodni.
Ugyanígy nevetgélnek általában értelmiségi, politikával foglalkozó emberek kórusban Tamás Gáspár Miklós napi politikai írásain: tartják azokat túlzottan bonyolultnak, vagy összességében 2021-ben érthetetlennek, hogy miért ilyen kitartóan marxista valaki. Eközben fontosabb, hosszabb, elméletibb írásait valószínűleg el sem olvassák, hiszen azok még bonyolultabbak, meg egyébként is: kit érdekelnek, nemde? Segít Orbán ellen? Első ránézésre nem. Segít az identitáspolitikai és kultúrharcokban? Első ránézésre nem kifejezetten. Akkor meg?
Ezt legjobban a frissen megjelent Antitézis című esszégyűjtemény bizonyítja.
Ajánlom Fishert előételnek – ha pedig elkezd érdekelni minket, hogyan alakult ki a kapitalista realizmus ma ismert formája, akkor rögtön bele is vethetjük magunkat TGM kötetébe, ami a marxizmussal foglalkozó, eredetileg angol nyelven megjelent írásait foglalja össze.
Amit nem tudtál a szocializmusról
Az Antitézis írásai ugyan mind-mind más résztémáról szólnak, de együtt – lévén egy jól válogatott esszékötetről beszélünk – felrajzolják a kapitalizmus elmúlt pár évszázadának térképét. Ez a térkép – ami fontos fogalmi tisztázások, a meggyökerezettől eltérő nézőpontok és lényegi, elfelejtett történelmi adalékok összessége – pedig a történelemmel és politikával foglalkozók számára még akkor is hasznos lehet a közbeszéd elkorcsosult és lebutított viszonyai közepette, ha történetesen egyáltalán nem értenek egyet a marxi hagyománnyal, vagy Tamás Gáspár Miklóssal.
Itt Kelet-Európában köznapi szinten – és kiváltképp a rendszerváltozás után született generáció számára, ahová én is tartozom –, a „kommunizmus” gyűjtőszó a legtöbb esetben szüleink és nagyszüleink különféle – vegyes előjelű – emlékanyagait, a politikai horizonton egy csúfosan elbukott, már-már abszurdnak tűnő projektet, történelmileg pedig leginkább tömeggyilkos rezsimeket jelöl.
Nem mondom, hogy mindig könnyű olvasni (mutass nekem egy embert az utcán, aki ért három egybefüggő mondatot manapság Hegelről), de a szövegek, ha nem is hozzák a fisheri lazaságot, egy kis odafigyeléssel és némi történelmi-filozófiai előismerettel teljesen követhetőek, és ebben sokat segítenek a szerkesztő-fordító Sipos Balázs alapos magyarázó jegyzetei.
Tamás Gáspár Miklós feltárja, hogy pontosan milyen világtörténelmi kihívást állított a marxi gondolat a kapitalizmus elé, pontosan hogyan lehet értelmezni az ancien régime, a marxi elméletből sarjadó baloldal és annak különböző megjelenési formái, illetve a polgári liberalizmus és a fasizmus viszonyrendszerét a politikai, filozófiai, gazdasági és társadalmi síkon.
