Vajon kinek az utasítására kapcsolta ki a telefonját a szombathelyi kormányhivatal vezetője?

Bazsó Bálint 2021-03-22 14:24:46
Nem csitul a szombathelyi oltópontok körüli botrány. A város és a helyi kormányhivatal kezdetben példásan együttműködve jelölte ki - a háziorvosok kérésének megfelelően - az oltópontokat, majd egyszer csak valami megtört: A kormányhivatal helyi vezetője kámforrá változott, telefonját kikapcsolta, ám a városi öltópontok ügyét már nem lehetett elhallgattatni.

Így - ahogyan az várható volt - a téma az Országgyűlést is elérte. Ungár Péter, a Vas megyei LMP politikusa a hétfői plenáris ülésén a kormányt kérdezve azt mondta:

"A kormányhivatal és a fideszes apparátus a megyében kezdetben támogatta is, részt is vettek a bejáráson, majd ezt követően, valószínűleg Hende Csaba politikai döntésének következtében azt a hihetetlenül érett és államférfiúi cselekményt alkalmazta a kormányhivatal vezetője, Harangozó Bertalan, hogy kikapcsolta a mobilját."

Emlékeztetett arra is, hogy Müller Cecília országos tiszti főorvos felszólította a háziorvosokat, hogy kérjenek segítséget az önkormányzatoktól az oltópontok kialakításához. A politikus példaként a fideszes vezetésű Szekszárdot és az V. kerületet hozta fel, amely nyithatott ilyen oltópontokat. 

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Ungár szerint a szombathelyi Fidesznek nem sikerült nyilatkoznia az ügyben, így nem ismert a párt helyi szervezetének álláspontja, ezért feltette a kérdést:

"Ki utasította Harangozó Bertalant arra, hogy kikapcsolja a telefonját és ezzel akadályozza a védekezést"

Fotó: Vágvölgyi Bálint

Megelőzve a kormány állandóan elismételt paneljét az "ellenzéki oltásellenességről", emlékeztetett: 

"Egyedül én csatlakoztam a szombathelyi Fidesz azon nyílt leveléhez, hogy minden oltás jobb, mint a betegség"

Ezzel természetesen nem zavarta össze a válaszadásra emelkedő Orbán Balázs parlamenti és stratégiai államtitkárt, aki a válaszát gyakorlatilag azzal kezdte, hogy az LMP és Ungár Péter "jelenlegi politikai szövetségesei és annak vetetője is oltásellenes", ezért felszólította az ellenzéki képviselőt az elhatárolódásra is.

Hende Csaba munkatársa szerint a kulturális dolgozók csak kávéfőzésre jók

Közleményt jutatott el szerkesztőségünkhöz Ungár Péter, a Vas megyei LMP országgyűlési képviselője. A közleményt alább, változtatás nélkül közöljük: Csizmadia Tamás, a Fidesz tulajdonában álló Frisss.hu című médiatermékben a következőt írta azzal kapcsolatban, hogy Hende Csaba utasítására a kormányhivatal ellehetetlenítette, hogy a városvezetés oltópontokat nyisson: „bár gyanítom, a múzeumban egy jó levéltáros, netán könyvtár szakos diplomás egészen fergeteges tempóban tudott volna kávét vinni a dokiknak".

Orbán Balázs szerint Szombathely és Vas megye esetében is ütemezetten történik az oltások beadása, oltópontokból pedig hatezer van az országban. Hozzátette: Jelen pillanatban Szombathelyen 40 oltópont van, majd megismételte a kormányzati érvelést:

"Nem oltópontból van hiány, hanem vakcinából."

Értékelése szerint adminisztratív segítségre van szüksége a háziorvosoknak, ezért írt a kormányhivatal vezetője - például Szombathely polgármesterének is - hogy ezt az adminisztratív segítséget biztosítsa.

"Ő ezt nem tette meg, hanem megpróbált politikai hasznot vitát generálni, szerintünk ez nem egy jó hozzáállás"

- mondta Orbán Balázs a politikai haszonról, majd hozzátette: "Önök nem értik meg, hogy a segítség arról szólna, hogy a háziorvosok munkáját támogatni kell."

Nemény András polgármester korábbi közleményében ezt az állítást már tételesen cáfolta, erről itt olvashat bővebben:

Nemény: Nem fogok belenyugodni, hogy a szombathelyiek egészségét bárki bármilyen okból veszélyeztesse

Ma Szombathelyen egészen biztosan a nap híre volt, hogy az önkormányzat által felállított oltópontot nem hajlandó megtekinteni és ezzel működési engedélyt adni a Kormányhivatal hivatalnoka. Amíg korábban a hivatal vezetője jó ötletnek tartotta az oltópont megszervezését, addigra most már a telefont sem veszi fel Nemény Andrásnak.

Végül Orbán Balázs nem válaszolt a kérdésre, így továbbra sem tudni, hogy a szombathelyi kormányhivatal vezetője kinek az utasítására kapcsolta ki a telefonját.

Ungár Péter résztulajdonos az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Szólj hozzá!

Az EU-abroncscímke megfejtése: mit árulnak el a betűk és a piktogramok?

Minden új gumiabroncson ott van egy színes címke, amely a hűtőszekrények energiacímkéjére emlékeztet — és a legtöbb vásárló át is siklik rajta.

Ruszin-Szendi Romulusz: két katona vesztette életét a napokban szolgálatteljesítés közben

Egy 20 éves katona önkezével vetett véget életének, egy 41 éves honvéd pedig kiképzés közben lett rosszul. Mindkét haláleset körülményeit vizsgálják.

Magánaudiencián fogadta Magyar Pétert XIV. Leó pápa a Vatikánban

A miniszterelnök vatikáni látogatása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában kezdődött, majd az Apostoli Palotában találkozott a katolikus egyházfővel.

Pályázat: új vezérigazgatót keresnek a GYŐR-SZOL Zrt. élére

Október közepéig várják a pályázatokat, a megbízás öt évre szól.

Már nem Zsebe Ferenc a körmendi kosárlabdacsapat ügyvezetője

A tulajdonosi alapítvány kuratóriuma hívta vissza tisztségéből. 

A fedőmatracok valódi szerepe

Az alvás kérdéskörében gyakran merül fel a kérdés, hogy valóban szükség van-e fedőmatracra.

Ursula von der Leyen: 4 milliárd 200 millió eurónyi uniós forrást szabadíthat fel Magyarországnak az Európai Bizottság 

A brüsszeli testület szerint Magyarország megfelelően kezelte a korábban kifogásolt jogállamisági problémákat. És egyelőre az ukrán frontra sem kellett katonát küldenünk cserébe.

Win–win: kilenc, a csődbe ment Győr+ számára korábban fenntartott parkolóhelyet adtak vissza a helyieknek

A megszűnt városi médiacég szellem–székháza előtt és mögött is felszabadították a kizárólagos használatú helyeket.

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.

Pintér Bence: Győr a munkások oldalán áll – a polgármester az Audi Hungária Független Szakszervezet 30. évfordulóján beszélt a munkavállalói jogok megerősítéséről

Szerinte a túlóratörvény módosítására, a munkásszegénység elleni fellépésre és valódi országos érdekegyeztetésre is szükség van.

Elhunyt Konkoly Tamás, a Győri Útkezelő mérnöke, egykori NB I-es kézilabdázó

Ötvenedik életévében, hosszan tartó, súlyos betegség után ment el végleg. Konkoly Tamás két évtizeden át dolgozott a győri Útkezelő Szervezetnél, sportolóként pedig a Győri ETO KC irányítója és a 2001-ben egyetemi világbajnoki címet szerző magyar válogatott tagja is volt.

Több mint 2 és fél éve nyomozza a rendőrség a csepregi önkormányzatnál felmerült sikkasztási ügyet

A gyanú szerint önkormányzati épületekből kibontott nyílászárókat építettek be magántulajdonba, valamint olyannak is szállítottak tűzifát, aki erre nem volt jogosult.

Vázolta a celldömölki kórház további sorsát a TISZA-kormány

A cél, hogy minden magyar állampolgár bárhol az országban megfelelő, biztonságos és magas színvonalú ellátáshoz jusson.

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.

Végre: alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás több szabálya – Győr 13 milliárd 100 millió forint miatt fordult az Alkotmánybírósághoz

Pintér Bence a kezdetektől azt mondja, hogy a városra kirótt összeg és annak beszedési módja elfogadhatatlan, júliusban pedig a győri közgyűlés egyhangú támogatásával alkotmányjogi panaszt is benyújtottak.

Kokóst csíptek el a rendőrök Szentgotthárdon

A férfi Ausztriában vette a drogot.

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.