Annyira nem kell oltópont, hogy Szombathelyen éjszakába nyúlóan alakítja ki a következőt az állam

Farkas Bazsi 2021-03-22 20:21:00
Pár száz méterre van a már meglévő, meg nem nyitható önkormányzatitól.

Festékes vödrök és létra, égő villany - ezeket láttam ma este nagyjából este háromnegyed hétkor Szombathelyen a volt tüdőszűrő épületénél. A tüdőszűrés évek óta költözött ki innen a vérellátó épületébe, azóta üresen áll. Most úgy néz ki, már nem sokáig.

Fotók: Farkas Bazsi

 
Állami oltópontot nyitnak itt, információnk szerint a munka azért is ilyen szorgos, mivel már a héten meg kell nyitni azt az oltakozók előtt.

Miközben a kormányzati “szlogen” az, hogy nem oltópontok kellenek, hanem vakcina. Legalábbis legutóbb maga Orbán Viktor (Fidesz-KDNP) miniszterelnök mondta ezt, amikor a szombathelyi, önkormányzati oltópontok kerültek szóba a Parlamentben.

Szombathely ugyanis az országban elsőként létesített oltópontokat. Ezt a helyi háziorvosok javaslatára és kérésére tette meg az önkormányzat, és amíg korábban maga a kormányhivatal és annak vezetője is támogatta az ötletet, később úgy gáncsolta ezt el, hogy egyszerűen nem vette fel a telefont Nemény András (Éljen Szombathely!), szombathelyi polgármesternek.

Fotók: Farkas Bazsi

A szombathelyi városvezetés három helyen állította fel az oltópontokat: a Képtárban, az Éva-Malomban és a Savaria Moziban. Ez utóbbi alig pár száz méterre van a most kialakítás alatt álló tüdőszűrőtől. Amíg azonban a közelmúltban egy újabb állami oltópontot alakítottak ki a MÁV rendelőben, és jelen pillanatban is dolgoznak egy újabb felállításán, addig az önkormányzati pontok engedély hiányában üresen állnak. 

A kormánymédia egyébként folyton azt harsogta, hogy az önkormányzati oltópontok azért lettek rosszul kialakítva, mert azok csakis a belvárosban találhatóak meg. Így az oltakozóknak utazniuk kell, pedig a lakosság nagy része a külvárosban: Oladon, Szentkirályon vagy Kámonban él. 

Szólj hozzá!

Indul a szezon, startol a Radó Matiné  – zene, kézilabda és chill hangulat a szigeten

Május elején bulival, meccsnézéssel és street fooddal rajtol Győr egyik leglazább programsorozata.

A Kaposvár csap össze a Falcóval az elődöntőben

Szombaton az Arena Savariában játszák a csapatok az első meccset.

Előkerült Vámos Zoltán!

Úgy néz ki, hogy két és fél héttel a választási veresége csupán búcsúzni jött a főispán.

Jövő héten fut Szombathely!

Szombaton rendezik meg a mára már hagyományosság vált futóversenyt.

Nyolcéves autóbusz szerződés kiírására készül Győr

Hosszabb távra tervezne a tömegközlekedéssel a város, de átmeneti időszak szinte biztosan lesz.

A kárpit megfelelő tisztítása

Az otthoni rend fenntartása sokak számára a porszívózásban, portörlésben és időnkénti felmosásban merül ki, ám vannak felületek, amelyek ennél jóval összetettebb figyelmet igényelnek.

Kitakarították és kifestették a győri vasúti aluljárót

Kósa Roland szerint apró lépés, de elindult a vasútállomás környezetének rendbetétele.

Pintér Bence megerősítette, hogy délelőtt civil ruhás rendőrnyomozók jelentek meg a Győr Projekt Kft.-nél - új szintre lépett a győri ügyek feltárása

A polgármester szerint már nem csak gyanú, hanem konkrét nyomozati lépések is történnek a Győr-Szol és más önkormányzati cégek ügyében.

A kommentek csak úgy jönnek-mennek Fekete Dávid közösségi oldalán 

A valóság ritka vendég a politikus online felületein. 

Almásfüzitő lesz a nagykölkedi gumik egyik végső állomása

Lépéscsillapító burkolatként, és zajcsökkentő falként születnek újjá. De lesz olyan, ami egészben, egy telepen nézi végig az idők végeztét.

Tarr Zoltán és Tanács Zoltán miniszterek, Bódis Kriszta kormánybiztos lesz a TISZA-kormányban

Tarr Zoltán miniszterként felel majd a színház-, a tánc- és a zeneművészet, valamint a magyar film politikai befolyás alóli felszabadításáért és fejlesztéséért.

Sör, zene és közösség: jön a III. Sör & Művészet Győr Fesztivál

A szervezők idén is négynapos, ingyenes belvárosi programokkall készülnek.

Magyar Péter: a TISZA Párt nem kér Szijjártó Péterből

Az alakuló kormány új jelöltet vár a Fidesz–KDNP-től az Országgyűlés alelnöki posztjára.

Egy évvel a spanyol giga áramszünet után: nem a megújuló energiák buktak meg, hanem a rendszer

Egy részletes nemzetközi vizsgálat szerint összetett hálózati hibák vezettek az Ibériai-félszigetet megbénító áramkimaradáshoz.

Honvédelmi Minisztérium: Indul a jelentkezés a táborokba 

Nyugalom! Továbbra sincs háború, ezek csak nyári programok fiataloknak, ahol közel hatvanféle tematika közül lehet választani.