Nyolcéves autóbusz szerződés kiírására készül Győr

Dömötör Gábor 2026-04-29 08:19:08
Hosszabb távra tervezne a tömegközlekedéssel a város, de átmeneti időszak szinte biztosan lesz.

Győr megkezdte egy új, hosszabb időtávra szóló autóbuszos közszolgáltatási pályázat előkészítését: a város egy nyolcéves szerződésben gondolkodik, amely alapjaiban térne el az eddigi, jellemzően egy–két éves konstrukcióktól - írta meg a Magyarbuszinfo. Az erről szóló előzetes tájékoztató már meg is jelent, ezzel hivatalosan is elindult a folyamat a helyi buszközlekedés jövőjének újraszabására.

Az elmúlt évek rövid ciklusai nem igazán vonzották a piaci szereplőket, a pályázatokra gyakorlatilag csak a Volánbusz jelentkezett. A jelenlegi szerződés – amelyet már a jogutód, a MÁV Személyszállítási Zrt. teljesít – 2026. december 31-ig szól, és mivel az új rendszer nem indul el azonnal, a városnak nagy valószínűséggel ismét átmeneti hosszabbítással kell fenntartania a szolgáltatást.

A tervek szerint az új szerződés 2028. január 1-jén lépne életbe, és 2035. december 31-ig határozná meg a győri buszközlekedés működését. Ez a nyolcéves időtáv már olyan stabilitást jelenthet, amely kiszámíthatóbb környezetet teremt a szolgáltatóknak – különösen a járműbeszerzés, az üzemeltetés és a fejlesztések tervezése szempontjából.

A feladat nagyságrendje sem kicsi, mintegy 90 autóbusz, körülbelül 200 sofőr, közel 60 viszonylat és évente nagyjából 400 ezer járat tartozik bele. A város ezt versenytárgyalási eljárás keretében adná ki, abban bízva, hogy a hosszabb időszak végre valódi versenyt hozhat a piacon.

Fontos azonban, hogy a most közzétett dokumentum még nem maga a pályázat, csak egy előzetes tájékoztató. A konkrét feltételek – például a járműpark korszerűsítése, az alternatív hajtások alkalmazása vagy az üzemeltetés részletei – csak a későbbi kiírásban derülnek ki. Ezek döntik majd el, hogy hány szereplő lát fantáziát a győri buszközlekedésben, és hogy valóban kialakul-e érdemi verseny a következő évek egyik legfontosabb városi közszolgáltatásáért.

Neked 1%, nekünk nagy segítség!

Támogasd adód 1%-val a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Most a legkisebb is számít.

Adószám: 19294571-1-18

Szólj hozzá!

Vádat emelt a győri ügyészség a Szent István úti gázoló ellen

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége a vád. 

A kárpit megfelelő tisztítása

Az otthoni rend fenntartása sokak számára a porszívózásban, portörlésben és időnkénti felmosásban merül ki, ám vannak felületek, amelyek ennél jóval összetettebb figyelmet igényelnek.

Kitakarították és kifestették a győri vasúti aluljárót

Kósa Roland szerint apró lépés, de elindult a vasútállomás környezetének rendbetétele.

Pintér Bence megerősítette, hogy délelőtt civil ruhás rendőrnyomozók jelentek meg a Győr Projekt Kft.-nél - új szintre lépett a győri ügyek feltárása

A polgármester szerint már nem csak gyanú, hanem konkrét nyomozati lépések is történnek a Győr-Szol és más önkormányzati cégek ügyében.

A kommentek csak úgy jönnek-mennek Fekete Dávid közösségi oldalán 

A valóság ritka vendég a politikus online felületein. 

Almásfüzitő lesz a nagykölkedi gumik egyik végső állomása

Lépéscsillapító burkolatként, és zajcsökkentő falként születnek újjá. De lesz olyan, ami egészben, egy telepen nézi végig az idők végeztét.

Tarr Zoltán és Tanács Zoltán miniszterek, Bódis Kriszta kormánybiztos lesz a TISZA-kormányban

Tarr Zoltán miniszterként felel majd a színház-, a tánc- és a zeneművészet, valamint a magyar film politikai befolyás alóli felszabadításáért és fejlesztéséért.

Sör, zene és közösség: jön a III. Sör & Művészet Győr Fesztivál

A szervezők idén is négynapos, ingyenes belvárosi programokkall készülnek.

Magyar Péter: a TISZA Párt nem kér Szijjártó Péterből

Az alakuló kormány új jelöltet vár a Fidesz–KDNP-től az Országgyűlés alelnöki posztjára.

Egy évvel a spanyol giga áramszünet után: nem a megújuló energiák buktak meg, hanem a rendszer

Egy részletes nemzetközi vizsgálat szerint összetett hálózati hibák vezettek az Ibériai-félszigetet megbénító áramkimaradáshoz.

Honvédelmi Minisztérium: Indul a jelentkezés a táborokba 

Nyugalom! Továbbra sincs háború, ezek csak nyári programok fiataloknak, ahol közel hatvanféle tematika közül lehet választani.

Vádat emelt a győri ügyészség: nem volt bekötve a biztonsági öv, halálos baleset lett a vége az M85-ösön

Egy fáradtság miatt bekövetkezett vezetői hiba és egy elmulasztott biztonságiöv-használat együtt vezetett tragédiához.

Lépj be az életmentők közé: a plazmaadás hálás feladata

Sokan tisztában vannak azzal, hogy a véradás nélkülözhetetlen a modern orvoslásban, viszont a plazmaadás jelentőségét kevesen ismerik.

Magyar Péter levelet kapott Mészáros Lőrinctől – vagy Várkonyi Andreától – miszerint a TV2 nem eladó

A leendő miniszterelnök szerint dehogynem, csak a milliárdosnak elfelejtettek szólni. Aki  ezzel a levéllel végre beismerte, hogy a csatorna az övé.

Nem áll le a szemétszállítás május 1-jén Győrben

Az ünnepnap a gyűjtést nem érinti, de a hulladékudvarok és az ügyfélszolgálat zárva tartanak.

A Fidesz-frakció tagja lesz a TISZA számára láthatatlan képviselő

Nagyon úgy néz ki, hogy Ágh Péter felveszi a mandátumát.

Pintér Bence visszaszerezte az adatbetekintés jogát Győrben – „Átvilágítjuk az önkormányzati cégeket”

Másfél év után újra ráláthat a városi cégek működésére a polgármester, de a kulcsjogkörök továbbra is a Fidesz kezében maradtak.

Országos sikertörténet Győrben - a szakképzés legtehetségesebb diákjai mutatták meg tudásukat, tehetségüket

A döntő ismét megmutatta, hogy ezekben a diákokban hatalmas potenciál rejlik.