Meztelen nőn tálalták a tortáját egy hevesi polgármesternek, nagyon megy a szekér

ugytudjuk.hu 2021-03-16 08:28:00
A férfi azt mondja, lottón nyeri a pénzeket, és nem a közbeszerzések vannak megmókolva.

Egy sportöltöző miatt áll a bál az ország egyik legmegosztottabb falvában, ahol a polgármestert hosszú évek óta bírálják feltűnően jó anyagi helyzete miatt - írja a Blikk

A cikk szerint a kompolti öltözőfelújításra 38 millió forint közpénzt utaltak át, a helyiek közül sokan azt gyanítják azonban, hogy nem költöttek rá ennyit, mivel nagyon rossz minőségű anyagokat használtak fel. Az ügyben ismeretlen tettes ellen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága is nyomoz.

Nem értem, hogy egy kisebb épület hogyan kerülhet 38 millió forintba, pláne ha rendelkezik alappal. Az is érdekes, hogy valamiért mindig ugyanazok kapják meg itt ezeket a megbízásokat

- fakadt ki a lapnak egy helyi, nyugdíjas polgárőr.

A Heves megyei falu polgármestere egy ideje drága autókkal kezdett járni, és a falubeliek szerint az életvitelét is kirívóan éli. Máig kering az interneten az a fotó, amelyen az látszik, amikor egy meztelen nőn tálalják fel a születésnapi tortáját a település első embere számára.

A kép bal oldalán látható kislány is vendége volt a polgármester bulijának.

Fotó: Facebook

Balázs Zoltán (független) polgármestert ugyanakkor nehezen lehet elérni a falu és a térség problémáival kapcsolatban. A Blikknek ugyanakkor sikerült megszólaltatnia.

Balázs leszögezte, soha egyetlen fillért nem vett ki a közösből, a támadások mögött pedig egy „minden fejlesztést támadó szűk kör” áll.

A skandináv lottón háromszor volt hatosom, az ötös lottón kétszer négyesem, és sikerült már a Joker-telitalálat is. Tavaly több tíz millió forintot nyertem

- mesélte a polgármester, aki elmondása szerint „megérzés alapján” játszik. Szerinte soha nem lopott közpénzt, az új BMW-jét egy korábbi házeladásból fizette ki.

2014-ben mindössze egyetlen szavazattal győzte le kihívóját Balázs. Később vádat emeltek a polgármester ellen, mert azt gyanították, szavazatvásárlással próbálkozott. Végül a hét vádpontból három miatt megrovásban részesítették, további négy vádpontban pedig bizonyítottság hiányában felmentették.

Szólj hozzá!

Innovatív vízellátási megoldások: a szivattyúrendszerek evolúciója

Az épületek vízellátása az évek során nagy változáson esett át. A legújabb technológiáknak köszönhetően a modern szivattyúk lenyűgöző teljesítménnyel bírnak, miközben a környezet megóvására is fókuszálnak.

Esővízgyűjtőket osztanak Győrben

A Zöld lépések program keretében megkezdődött a tartályok kiosztása, a cél a fenntarthatóbb városi működés erősítése.

Toronyba is ellátogat Magyar Péter a héten

Celldömölköt és Szentgotthárdot is útba ejti.

A győri kerékpárosok segítségét kéri a városvezetés

Most bárki elmondhatja javaslatát, hogy mire költsék a bringás infrastruktúra fejlesztésére szánt 50 millió forintot.

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Hollósy Tamás, szombathelyi ügyvéd

Állami kitüntetésben részesült Sági József, és Szinetárné Márkus Teréz, a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium tanára.

Tegnap Szalay-Bobrovniczky Kristóf járt titokban Szombathelyen

Vagyis előre egyeztetett, szűk körben mondta el, hogy aki a Fideszre szavaz az a békére szavaz.

Budapesti BL döntő - hetven eurótól indulnak a jegyárak

A Puskás Arénában rendezik a labdarúgó finálét május végén, a belépőket sorsolással osztják ki a drukkerek között.

Állami kitüntetéseket kaptak győri szakemberek a nemzeti ünnep alkalmából

Tudósokat, pedagógusokat, művészeket és közszolgálatban dolgozó szakembereket is elismertek a nemzeti ünnephez kapcsolódóan.

Egy friss felmérés szerint minden ötödik magyar diák funkcionális analfabéta 

Az Oktatási Hivatal mérése alapján a tanulók jelentős része még az alapvető szövegértési feladatokkal is nehezen boldogul. 

Tíz perc alatt elfogták a rablót Győrben

A 48 éves szlovák elkövető rekord gyorsasággal került rendőrkézre.

Czeglédy Csaba szinte összes választási plakátjára börtönrácsot rajzoltak Felsőcsatáron

Igencsak billeg ilyenkor, hogy ez rongálásnak vagy véleménynyilvánításnak minősül.

Magyarország melegszik - a 10 valaha volt legmelegebb év az elmúlt másfél évtizedből kerül ki

A klímaváltozás már most is átalakítja hazánk időjárását, vízkészleteit és mezőgazdaságát.

Tárlatvezetések, előadások és kiállításmegnyitó - sűrű hetet kínál a Rómer Múzeum Győrben

Kurátori tárlatvezetés, művészeti előadás, festménybemutató és fotókiállítás is várja az érdeklődőket a győri intézmény következő napokban induló programsorozatában.

Akikre büszke a város - díszközgyűlésen adták át Győr rangos kitüntetéseit

Három díszpolgári címet és három Pro Urbe Győr díjat adtak át a március 15-i ünnepségen a Városháza dísztermében.

Nemény András: "Mindig voltak, mindig lesznek ellentétek, talán mert mindenki a saját hite, meggyőződése szerint akar jobbat Magyarországnak."

1848 hősei, Horváth Boldizsár és a szombathelyi 16 pont mellett, egy csipetnyi aktuálpolitika is belefért a polgármester beszédébe.