Németh Zsolt: Sárvár az olcsó munkaerő fogalmával vált egyenlővé

Fehér Buda 2021-03-14 17:52:00
Az ellenzéki képviselő szerint hihetetlen különbségek rajzolódnak ki a város gazdagabb és szegényebb rétegei között.

Közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz Németh Zsolt, a sárvári Híd a Jövőnkért Egyesület képviselője, amelyben arra a hírre reagál, hogy a városban egy 250 fős munkásszálló építését tervezik. A közleményt a továbbiakban változtatás nélkül közöljük:

Amikor az önkormányzati választások zajlottak, akkor többek között én, mint az ellenzék közös polgármester jelöltje, azt képviseltem, hogy védelmet kell biztosítani a gyengéknek, segítséget a rászorulóknak, lehetőséget a tehetségeseknek és a munkalehetőség vonatkozásában a stabilitáson túl egyfajta szerkezetváltásra, változtatásra is szükség van. Nos, ehhez képest továbbra is sajnos jelentős eltéréssel ott tart a városunk, hogy kétpólusúvá vált a gazdaság. Ez már régóta igaz, az elmúlt időszakban pedig még inkább erősödött.

 

Forrnak az indulatok Sárváron, 250 fős munkásszállót terveznek a Kertvárosba

250 fős munkásszálló építését tervezik a sárvári Kertváros területén, erről Klimits István, a város kettes számú választókerületének képviselője számolt be egy Facebook-videóban. Klimits kiemelte, hogy nemrég a Sárvári Hírlapban megjelent egy olyan cikk, amelyben Szabó Zoltán társadalmi megbizatású alpolgármester és dr. Máhr Tivadar, Sárvár másik alpolgármestere arról nyilatkozik, hogy számukra is fontos a kertvárosiak nyugalma.

 

A külföldi tőkeerős cégek és bizonyos oligarchák vállalatai és vállalatbirodalmai itt, Sárváron is folyamatosan erősödnek, miközben a kkv-k a működőképességük határára kerültek. A vállaltbirodalmak és a vállalatok erődösével alapvetően semmi negatív észrevételt nem szabadna tenni, ha az a várost nem az olcsó munkaerő fogalmával tette volna egyenlővé. Azt látjuk, hogy ami külföldön a korábbi gondolatok alapján az összeszerelő üzem fogalmát jelentette az országra vetítve, addig sajnos Sárvár beágyazódása az elszegényedett dolgozók fogalmával kezdene összemosódni. Azt látjuk, hogy jelentősen differenciálódik a város társadalma, hihetetlen különbségek rajzolódnak ki a gazdagság, a szegénység és a mélyszegénység között. Ami a külföldi munkaerő kérdését illeti, már régóta szükségszerű lett volna egy városi koncepció pontosan annak kapcsán, amit annak idején a Fidesz-kormány óriásplakátokon is hirdetett: Magyarországon nem veheted el a magyarok munkáját! Az a sajnálatos, hogy Sárváron is fideszes városvezetés van, és valami oknál fogva pontosan ellentétesen viselkedik a városvezetés azzal szemben, mint ami a kívánatos lenne, és ami az általuk hirdetett.

A városban sajnos ma is egyre többen veszítik el a munkájukat, vagy éppen alig keresnek pénzt a munkájukból. De mégis egyre több külföldi hanggal és külföldi munkavállalóval találkozunk. A Rákóczi utcán, a pándémiától függetlenül, folyamatosan találkozni lehet az utcán álló csoportokkal, akiket vélhetőleg éppen felvesznek valamilyen cégekhez. Döbbenet, hogy ahol ezek a csoportok megjelennek, sem a toalett, sem a szemételhelyezés, és egyéb higiénés, higiéniás körülmények betartására nincsenek kialakítva lehetőségek, de ez valamiért mégis engedélyezett. Ezzel együtt, és ezen túl ezeknek az embereknek egészen más a kultúrájuk, és látjuk, hogy a beilleszkedés kapcsán is vannak problémák. Azt egyértelműen meg kell fogalmazni, hogy Sárvár biztonsága sem politikai termék, sem üzleti kérdés nem lehet. Az lenne a kívánatos, hogy a város optimális működése és működtetése megfelelő bérezés mellett alakulhatna. Ebben persze az önkormányzatnak is lenne feladata, azzal lehetne példát mutatni, hogy lehetőség szerint a mindenkori minimálbérnél többet adjanak az önkormányzati cégek is. Látszik, hogy itt is vannak még feladatok.

 

Még az alpolgármester sem szeretné, ha megépülne a 250 fős munkásszálló a sárvári Kertvárosban

Nemrég írtunk arról, hogy egy 64 lakásos, 250 ember befogadására képes munkásszállót terveznek felhúzni a sárvári Ungvár utcában. A kertvárosiak körében hatalmas felháborodást váltottak ki a tervek, erről Klimits István, független képviselő számolt be a Facebook-oldalán.

 

Szabó Zoltán alpolgármester, amikor megszólalt az ügy kapcsán, akkor a nemtetszését fejezte ki a személyeskedő, gyalázkodó hazug üzenetekkel szemben, melyekben maximálisan igaza van. Kulturált, normális ember nem is folyamodik effajta megnyilvánulásokhoz. De tisztelettel javaslom, és egyben kérem is alpolgármester úrtól, hogy nézzen körül a saját háza táján és tekintse át azokat a kommenteket, amelyek fényképek nélkül gyalázzák az ellenzéki képviselőket, és egyáltalán a magyar embereket! Ez azért is fontos, mert számomra a kereszténydemokrácia azt jelenti, hogy szeretjük felebarátainkat, és megdicsérjük embertársainkat. Személy szerint is elutasítom a gyűlöltet, de meg kell védenünk magunkat, ugyanakkor fontos, hogy a másik embert ne alázzuk meg. Ezért is lenne jó, ha az alpolgármester úr a tekintetben is felemelné a hangját, hogy a közpénzből működtetett sárvári média nyilvános fórumot biztosítson akár a munkalehetőségek, akár a külföldi munkavállalók, akár a bérlakásépítés, akár a nyugdíjasház, akár a szociálpolitika, akár az oktatás, akár a gazdaság bármely területét érintő viták számára. Nyilvánosan, hitelesen és élő adásban bármikor állok és állunk rendelkezésre.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.