Ausztriában és Romániában is azonosították a brazil vírusmutánst

Nagy Donát 2021-03-08 20:18:58
A brazil és dél-afrikai vírusvariánsok nehezebben kezelhetők, hiszen ellenállóbbak.

Ausztriában, Salzburg városban hétfőn azonosították az első brazil vírusmutánst - értesült a Der Standard című osztrák napilap az MTI szerint.

A gyanú már a férfi két héttel ezelőtti pozitív koronavírustesztjénél felmerült, ezért tovább vizsgálták a levett mintát, és hétfőn beigazolódott, hogy ő az első osztrák, aki a brazil vírusváltozattal fertőződött meg. Hogy hol kaphatta el a betegséget, nem derült ki, a férfi nem járt külföldön, és nem találkozott olyanokkal sem, akik szabadságról visszatérve esetleg átadhatták volna neki ezt a mutánst.

A fertőzött férfi elkülönítését meghosszabbították, és mindenkinek, akivel találkozott, házi karantént rendeltek el. További esetekről nem tudnak a hatóságok.

A brazil mutánssal fertőzöttek esetén fennáll a lehetősége az újbóli fertőzésnek, és még az sem egyértelmű, mennyire hatékonyak a különböző oltóanyagok a koronavírus ezen variánsával szemben.

- nyilatkozott az esettel összefüggésben Hans Georg Mustafa, a salzburgi Medilab laboratórium vezetője.

Klenovicsné Gelencsér Ilona (b) ápolónő Pfizer-BioNtech vakcinából készült koronavírus elleni védőoltást ad be egy egészségügyi dolgozónak a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházban 2021. január 10-én.

Fotó: MTI / Varga György

Salzburg városa bejelentette továbbá, hogy a korábbi 10 napról 14-re emeli a hatóságilag elrendelt kötelező karantén idejét. "Ugyan a brazil mutánssal fertőzött személyt sikerült maradéktalanul izolálnunk, a brit mutáns meghatározó jelenléte, mely már az összes fertőzés több mint 80 százalékát teszi ki, aggodalomra ad okot" - indokolta a döntést Petra Juhász, a tartományi közegészségügyi hatóság igazgatója.

Eközben Tirolban tovább csökkent a dél-afrikai vírusmutáns aránya az aktív fertőzöttek körében. Míg két héttel ezelőtt több mint 200 ilyen esetet tartottak számon, hétfőn már csak 64-et regisztráltak az összesen 1382 koronavírusos megbetegedés közül.

Ausztriában az elmúlt 24 órában 1910 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 476 980 pozitív esetet regisztráltak. A koronavírusos betegséggel kórházban ápoltak száma 1522, az intenzív kezelésre szorulók 331-en vannak. A fertőzés okozta betegség szövődményeibe az elmúlt napon 19-en haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 8732-re emelkedett. A betegségből felgyógyultak száma 445 032.

Romániában is megjelent a koronavírus brazil mutációja - jelentette be hétfőn a közegészségügyi intézet (INSP), néhány nappal azután, hogy egy egészségügyi szolgáltató kimutatta a dél-afrikai vírusvariánst is két romániai páciensnél.

Az INSP-t a fővárosi Matei Bals járványtani kórház értesítette arról, hogy két, koronavírusos tüneteket produkáló, más betegségekben is szenvedő bukaresti páciensnél mutatta ki a SarsCov2 vírus P.1.-es brazil mutációját. Egyikük egy 38 éves férfi, aki nem járt külföldön, és akiről nem tudni, hol fertőződött meg, a másik egy 57 éves férfi, akinek másik két kollégája is fertőzött volt, így feltételezhető, hogy tőlük kapta el a betegséget. A járványügyi vizsgálat még folyamatban van.

Romániában az új, a korábbinál fertőzőbb vírusmutációk közösségi terjedésének tulajdonítják, hogy az utóbbi hetekben ismét erőre kapott a járvány. A szakemberek egybehangzóan azt valószínűsítik, hogy a brit vírusvariáns már az egész országban közösségi szinten terjed, és meghatározóvá vált Románia nagyvárosaiban. Erről azonban nem rendelkeznek pontos adatokkal, mert csak néhány laboratóriumban, szúrópróbaszerűen végeznek úgynevezett szekvenciális tesztelést, amely alkalmas az új változatok kimutatására.

A B.1.1.7-es brit vírusvariánst eddig 272 páciensnél azonosították Romániában. Legutóbb 72 esetben mutatta ki 93 véletlenszerűen kiválasztott koronavírus-teszt alaposabb elemzése után a MedLife magánklinika-hálózat, ami több mint 77 százalékos találati arányt jelent.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.