24.hu: Három hét múlva tetőzhet nálunk a harmadik hullám

Nagy Donát 2021-03-01 16:55:00
Egy amerikai járványmodell szerint még messze nincs vége, sőt.

A 24.hu korábban többször is írt a Washingtoni Egyetemen működő Egészségmérési és -értékelési Intézet (IHME) rendszeresen frissülő prognózisáról, amely azt ismerteti, hogy egyes országokban várhatóan hogyan alakulnak majd a koronavírus-járvány legfontosabb mutatói.

A kutatóintézet a járvány eddigi alakulását viszonylag helyesen jelezte előre, most pedig úgy tűnik a modell szerint, hogy az áldozatok napi számának folyamatos emelkedése mellett március 19 és 29 között lesz a legrosszabb a helyzet.

Átány, 2021. március 1. Szabó János háziorvos beadja a kínai Sinopharm koronavírus elleni oltóanyagát egy páciensnek átányi rendelőjében 2021. március 1-jén

Fotó: MTI / Komka Péter

Azt írják, hogy ebben az időszakban naponta 180-184-en halnak majd bele a betegségbe, majd a görbe ezután ereszkedni kezd, de csak április 24-én csökken újra száz alá a halottak száma.

Az előrejelzés szerint május 21-én már 25 ezer áldozata lesz a járványnak Magyarországon.

Sőt, az új megfertőződések száma már ezen a héten tetőzhet, kb. 14400 napi új esettel.

A lap szerint az előrejelzés azt állapítja meg, hogy a lélegeztetőgépre kötöttek száma nem fog lényegesen emelkedni, a kórházi ágyak iránti szükséglet viszont nyilvánvalóan megnő majd.

Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a kalkulátor előrejelzéseit csak a jelenlegi adatok kontextusában érdemes értelmezni, így ha például a vakcinaellátás fellendül, és sokkal több vakcina érkezik majd hazánkba is, akkor alacsonyabban maradhat a halálozás.

Szólj hozzá!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Gombás Endre

Szombathely egykori önkormányzati képviselője 73 éves volt.

47 ezer ember hal meg évente elkerülhető halálokok miatt - a TISZA ajkai jelöltje szerint ez az igaz veszély 

Balatincz Péter súlyos orvos- és eszközhiányról beszélt: osztályok működése, műtétek és alapvető ellátások is veszélybe kerülhetnek a szakemberhiány miatt.

Olcsó benzin, drágább jövő? - az árstop a klímacélok ellen dolgozik

A mesterségesen lenyomott üzemanyagárak rövid távon könnyebbséget hozhatnak, de hosszú távon tovább mélyítik Magyarország fosszilis függőségét.

Letartóztatásba kerülhet a férfi, aki tegnap megölte a feleségét Győrben

Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják. 

Egyelőre nem nagyon értjük, hol fog majd elférni a tömeg a szombathelyi Savaria téren Orbán Viktor beszéde alatt

A tér végében a Fő térrel szemben állítják fel a színpadon. Megannyi kis sátort zsúfoltak be a területre.

12 oldalas érvelési kisokost juttat el a Fidesz a szavazóinak, hogy egy közéleti vitában teljes mellszélességgel tudják képviselni a kormány álláspontját

Egészségügy, oktatás, infláció, mélyszegénység, korrupció, jogállamiság, energiapolitika, utak állapota, kegyelmi ügy. Mindenre van magyarázat.

Meglepetés! Jah, nem. A Fidesz-frakció nem megy el a mai győri rendkívüli közgyűlésre

Boncsarovszky Péter fideszes frakcióvezető-helyettes egy csomó olyan dolgot vizsgáltatna meg a testülettel, ami nem a testület hatásköre.

Gyűlölködöm, tehát vagyok?

Egy győri plakát őszintébben beszél a magyar közéletről, mint az összes politikai kampány együttvéve.

NMHH: újra törvényt sértett a "Balázsék" egyik adása

A hatóság szerint ezúttal az idősebb nők emberi méltóságát sértették meg.

Malac arcúra retusált emberek képével kampányol Deutsch Tamás

Nem ez az első fiaskó az idei Fidesz-kampányban, de ezt még mi sem láttuk jönni. 

A közgyűlés határoztára van szükség ahhoz, hogy a polgármester a kérdéseit hivatalos formában is feltehesse a győri rendőrség vezetésének

Ezért hívott össze rendkívüli ülést Pintér Bence - az Orbán-beszéd közben történt atrocitások tisztázása a cél. 

Dunaújvárosban is visszalépett a DK országgyűlési képviselőjelöltje

Szabó Zsolt a város alpolgármestereként ismert politikus a kerületben, mégis visszalépett.

Rendőrség: A választási gyűlések rendjének fenntartása a szervező felelőssége

Közleményt adott ki a testület az elmúlt napok eseményei után.

Magyar Péter: aki nem a lakcímén voksolna, annak április 2-án 16 óráig lépnie kell!

Fontos határidőre figyelmeztet a TISZA Párt: csütörtök délutánig lehet átjelentkezni a szavazáshoz.

Idén nyáron végre felújítják a Hecsei úti felüljárót Győrben

A város egyik legfontosabb közlekedési útvonalán júniustól indulnak a munkák, időszakos lezárásokra is készülni kell.