LMP: 100 százalékos táppénz járjon a tanároknak és gyermekeiket ápoló szülőknek is!

Székely Zoárd 2021-02-19 11:03:00
Egyest adnak Kásler Miklósnak hozzáértésből és emberségből.

Az LMP harmadszor is benyújtotta határozati javaslatát, hogy az oktatási dolgozókat illesse meg a 100%-os táppénz és a rendszeres tesztelés, a szülőket pedig a 100 százalékos gyermekápolási táppénz.

Ennek kapcsán az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz Hohn Krisztina, az LMP országgyűlési képviselője és Ungár Péter, az LMP Vas megyei országgyűlési képviselője, amit változtatás nélkül közlünk:

A felelős minisztériumi dolgozók úgy látszik, jó ideje helyettesítés nélküli betegszabadságon vannak, pedig a köznevelésbeli járványkezelés gyermekbetegségei valós odafigyelést igényelnének. A kormány továbbra is tagadja, hogy az intézmények fertőzési gócpontok lennének, ezért semmilyen érdemi járványügyi intézkedést nem hoz rájuk vonatkozóan. Ha beismernék ezek létjogosultságát, elismernék azt is, hogy hatástalanok a gazdaságvédelmi intézkedések, és csak elszórjuk az EU-s milliárdokat. 

Kásler Miklósnak egyest adunk hozzáértésből és emberségből, hiszen már lassan fél éve megígérte, hogy mindenki megkapja a 100% táppénzt, aki a munkahelyén kapta el a fertőzést, de érdemben semmit sem tett ezért. A Pedagógusok Szakszervezetének országos felmérése szerint a dolgozók csupán 19%-a kapta meg az ígért összeget a koronavírus-járvány hazai megjelenése óta.

Az LMP azt is el akarja érni, hogy valóban minden család egyformán számítson, egyformán fontos legyen. Szerintünk ezért kulcsfontosságú, hogy a gyermekükkel fertőzés miatt otthon maradni kényszerülő szülők a táppénz teljes mértékével megegyező gyermekápolási táppénzt kapjanak, ha karanténköteles, vagy igazoltan fertőzött gyermekkel vannak otthon. A jelenlegi szabályok mellett sajnos a munkavállalók könnyen kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy sem bérre, sem egyéb ellátásra nem lesznek jogosultak, a járvány miatt pedig különösen nehéz helyzetben vannak azok a csoportok, amelyekre eddig is nagy gondoskodási teher hárult a családon belül. 

Ahogy arról korábban is beszámoltunk, nagy port kavart az oktatási intézmények dolgozóinak tesztelése: mivel semmiféle iránymutatást nem kaptak arról, hogy miként kell eljárni pozitív eredmények esetén, sok esetben egy pozitívra tesztelt tanárt csak hazaküldenek, majd mindenféle kontaktkutatás nélkül üzemel tovább az intézmény. A táppénzt csak két részletben tudja kifizetni az állam, a tanárokon kívül viszont rengeteg egyéb munkatárs is dolgozhat az iskolákban, ők egyszerűen el lettek felejtve.

PDSZ: A tanárok tesztelése csak politikai színjáték, időhúzás

Semmiféle iránymutatás nem érkezett az intézményekhez, fenntartókhoz, hogy miként kell eljárni pozitív eredmények esetén. Így sok esetben egy pozitívra tesztelt tanárt csak hazaküldik, majd mindenféle kontaktkutatás nélkül üzemel tovább az intézmény. A táppénzt csak két részletben tudja kifizetni az állam, a tanárokon kívül viszont rengeteg egyéb munkatárs is dolgozhat az iskolákban, ők egyszerűen el lettek felejtve.

Ennek ellenére a kormány úgy kommunikált, mintha minden rendben lenne, holott láthatóan elmaradtak a hatékony és gyors járványügyi intézkedések, ennek köszönhetően alig találunk olyan oktatási intézményt az országban, ahol nem ütötte fel a fejét a fertőzés. A PDSZ hiába könyörgött a kormánynak, hogy zárjon be minden létesítményt és csak az átfogó tesztelés után nyissanak újra, nem teljesült a kérésük.

Később a PDSZ kérvényezte, hogy kapjanak 100 százalékos táppénzt azok a tanárok, akik az iskolákban kapták el a koronavírus fertőzést, valamint egyszerűsítse a kormány a táppénz igénylésének folyamatát, hogy a dolgozók és családjaik ne egzisztenciális félelemként éljék meg a tesztelést.

PDSZ: Milliárdokat spórol az állam azzal, hogy a covidos tanárok nem kapják meg a teljes fizetésüket

Kapjanak 100%-os táppénzt azok a tanárok, akik az iskolákban kapták el a koronavírus fertőzést - többek között ezt követeli a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Legutóbb december negyedikén, nyílt levélben kérte a kormányt a szervezet arra, hogy azonnal egyszerűsítsék a 100%-os táppénz igénylésének - ahogy a PDSZ fogalmaz - borzalmasan bürokratikus folyamatát, hogy a dolgozók és családjaik ne egzisztenciális félelemként éljék meg a tesztelést.

 

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.