Belehalt a motoros az ütközésbe Szombathelyen, elítélték a vétkes sofőrt

Papp László Tamás 2021-02-03 14:20:47
A Szombathelyi Járásbíróság halált okozó közúti baleset okozásának vétsége miatt a vádlottat 1 év és 3 hónap -2 évre felfüggesztett- szabadságvesztésre és 2 év közúti járművek vezetésétől eltiltásra ítélte.

A vádlott 2020. június 17-én reggel, nappali világosságban közlekedett személygépkocsival Szombathelyen, a Zrínyi Ilona utca nedves aszfaltúttestén, a Mátyás Király út felől az Aréna utca irányába. A Zrínyi Ilona utca és a Rákóczi utca kereszteződésében lévő körforgalomhoz érve lassított, majd megállás nélkül, mintegy 28-32 km/óra sebességgel úgy hajtott be a körforgalomba, hogy figyelmen kívül hagyta az ott elhelyezett „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla utasítását, és így nem biztosított elsőbbséget a neki bal kéz felől, ekkor már a körforgalomban – mintegy 20-22 km/óra sebességgel – segédmotoros kerékpárján közlekedő, bukósisakot nem viselő sértettnek, aki a Légszeszgyár utca irányába szándékozott kihajtani a körforgalomból – írja közleményében a Szombathelyi Törvényszék.

A vádlott fékezett, azonban mintegy 25-29 km/óra sebességgel személygépkocsija elejének bal oldalával nekiütközött a sértett segédmotoros kerékpárja hátsó kerekének, amely következtében a sértett az úttestre esett és 7 nap múlva a kórházban elhalálozott. A baleset során elszenvedett sérülések és a sértett halála között egyenes és közvetlen ok-okozati összefüggés állapítható meg. Amennyiben a sértett szabályosan becsatolt bukósisakot visel a balesetkor, úgy a halálát eredményező sérüléseket a legnagyobb valószínűséggel nem szenvedte volna el.

Az ítélet jogerős.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.