Jobbik: Igazságot és azonnali segítséget a magyar vendéglátóknak!

Pintér Bence 2021-01-23 13:10:00
A Jobbik szerint a szigorú korlátozásokat szinte csak az Orbán-család érdekeltségei fogják nyereségesen átvészelni.

A Jobbik közleményét változtatás nélkül közöljük:

A magyar vendéglátóhelyek jelentős része önhibáján kívül, rajta kívül álló okok miatt került bajba. Elkeseredett, csőd szélén álló magyar vállalkozók kétségbeesésükben nem tudják, hogy mit tegyenek a túlélés érdekében?

Pénteken az egyik ilyen budapesti étterem is kinyitott, és - szerintük a járványügyi szabályokat betartva - elviteles akciót hirdetett a vásárlóinak. Ha hihetünk a híradásoknak, akkor az üzlethelyiségbe egyszerre csak négy vásárlót engedtek be, ügyeltek a távolságtartásra és a maszkhasználatra, illetve az egyéb védelmi szabályokra is külön táblán hívták fel a vásárlóik figyelmét. Mindezek ellenére - a helyszíni beszámolók és a tudósítások szerint - az étteremhez egy teherautónyi rendőr érkezett, elzavarták a vásárlókat, 60 napra bezáratták az éttermet, de, hogy pontosan mit vétettek, azt nem közölték az étterem tulajdonosaival. A Jobbik értetlenül áll a történtek előtt.

A néppárti Jobbik azonnali és hathatós segítséget követel a magyar vállalkozóknak és munkavállalóknak! A magyar vendéglátás gyakorlatilag romokban hever, eladó és kiadó táblák tömkelege mutatja az egyre jobban begyűrűző ágazati válságot. Ugyanez a kilátástalanság igaz a fitnesztermekre, a rendezvényszervezési üzletágra és még számos szektorra.

A szigorú korlátozásokat szinte csak az Orbán-család érdekeltségei fogják nyereségesen átvészelni a nekik juttatott közpénzmilliárdok miatt. Azok pedig, akikhez egy ilyen forráshiányos válságidőszakban is dőlnek a milliárdok, mint például az Orbán-stróman Mészáros Lőrinc vagy Tiborcz István, vagy éppen a százmilliókkal megküldött Rogán-Gaál Cecília, nos, azok most hatalmasat kaszálnak, hiszen olcsón bevásárolják magukat ötletes, „békeidőben" jól jövedelmező vállalkozásokba. Jó helyen lévő ingatlanokat, éttermeket, bisztrókat, kocsmákat vehetnek meg bagóért, kihasználva a bajba jutott emberek kilátástalanságát.

Képünk illusztráció.

Szólj hozzá!

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében.