Müller Cecília megdöbbent a kérdéstől, hogy tényleg kiöntik-e a fel nem használt vakcinákat

Székely Zoárd 2021-01-20 13:40:00
Elvégre aranyat ér manapság.

„Kedvező járványügyi adatokról tudok beszámolni”

– kezdte az operatív törzs szerdai tájékoztatóján Müller Cecília. Az országos tisztifőorvos szerint az újabb vírusvariánsok nagy számú közösségi terjedését egyelőre nem mutatták ki, az aktív fertőzöttek és a kórházban ápoltak száma is folyamatosan csökken.

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Tájékoztatása szerint január 20-án egy újabb vakcinaszállítmány érkezett az országba a Pfizertől, összesen 36 ezer adag. Hozzátette, hogy néhány napon belül elfogy ez a szállítmány is, emiatt „minden területet felkutatnak, keresik és vizsgálják az orosz és kínai vakcinákat”.

„Eddig mintegy 130 ezer emberre való vakcinát kaptunk és ez gyakorlatilag eloltásra került”

– mondta Müller, majd kijelentette, hogy a 130 ezer beoltottból 120 ezer egészségügyi dolgozó, akik „továbbra is előnyt élveznek”, de még mindig nem szánta rá magát mindenki közülük az oltásra. Közel háromezren viszont megkapták már a második oltást is.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az idősotthonok lakóinak és dolgozóinak eddig mindössze 10 százalékát sikerült beoltani, utánuk majd az otthonukban élő 89 év felettiek következnek.

Nincs oltási terv, sorra landolnak a kukában a vakcinák

A szervezetlenség miatt a kiolvasztott oltóanyagok egy része a kukában végzi - mondta az Átlátszónak egy budapesti kórházban dolgozó orvos. „Oltási terv láthatóan nincs, aki ügyesebben informálódik az jut oltáshoz. A mi osztályunk például úgy értesült az oltások megkezdéséről, hogy meghallottuk, hogy a mellettünk lévő épületben már oltanak.

Arra az újságírói kérdésre, hogy valóban előfordul-e, hogy kiöntik a fel nem használt vakcinát, a következőt válaszolta:

„Már a kérdéstől is megdöbbenek, hiszen tudjuk, hogy a vakcina manapság aranyat ér. Ilyen biztosan nem fordulhat elő. Az oltópontok és az ott szolgálatot teljesítő orvosok és mindeki, aki teszi a dolgát, pontosan jól tudja, hogy mi a feladata. Mindenki, aki előjegyzést kap, időre érkezik, pontosan azért, hogy kiszámítható legyen a vakcinamennyiség, amit arra a napra a mélyhűtőből elővesznek, és ami még 2-8 fokon tárolva 5 napig oltható. Az összes vakcinát el kell oltani, amit arra a napra szánnak, ezt nagyon ügyesen megszervezik az oltópontok.”

 

Fotó: MTI

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.