Bemutatták az oltási tervet az osztrák Burgenland tartományban

Nagy Donát 2021-01-20 15:13:00
Előre megtervezetten folyik az oltásprogram, titkolózás és tabuk nélkül.

Négy fázisban oltják be a burgenlandiakat a koronavírus ellen a következő hónapokban - írja az ORF. Ez áll a tartományi oltási tervben, amit szerda délelőtt mutattak be Kismartonban.

A lap azt írja, hogy bár a beoltási sorrend már világos, a pontos időbeosztás attól is függ majd, mikor áll rendelkezésre elegendő oltóanyag.

Az osztrák tartomány oltókampányának első fázisa jelenleg is tart: kommunikációval ösztönzik az ápoló- és idősotthonok lakóit, az egészségügyi dolgozókat, valamint a járvány által különösen veszélyeztetett krónikus betegeket és a 80 év felettieket a védőoltás beadására. 

A második szakaszban a 70 éven felüliek, a közoktatásban és a szociális szférában dolgozók, az ország kritikus infrastruktúrájához tartozó cégek munkatásai, bizonyos egészségügyi szolgáltatók - például a gyógymasszőrök -, valamint a várandós kismamák hozzátartozói számára válik elérhetővé a koronavírus elleni vakcina.

A harmadik fázis során a 60 év felettiek, az üzletek, éttermek, szállodák alkalmazottai illetve a felsőoktatás, az idegenforgalom, és a sport területén dolgozók juthatnak hozzá a vakcinához.

A negyedik fázisban pedig mindenki más kaphat oltást Burgenlandban.

A cikk szerint Burgenlandban eddig mintegy 4.000-en részesültek koronavírus elleni védoltásban az elmúlt két hétben. Az országba beérkező szállítmányokat állami szinten osztják szét.

A lap arról is közölt információkat, hogyan hat a vakcina az emberi testre:

Egy oltásnak úgy kell felkészítenie az immunrendszert a koronavírusra, hogy ne okozzon megbetegedést. Az első engedélyezett oltóanyagok egy olyan felszíni fehérjét céloznak meg, amellyel a vírus a sejtjeinkbe kíván jutni. A fehérjének van egy tervrajza, az úgynevezett hírvivő RNS (messenger-RNA). Ez a tervrajz általában gyorsan lebomlik a testben, ezért védelme érdekében apró zsírgolyócskákba csomagolják. Az első engedélyezett oltóanyaghoz Ausztriában gyártják ezt a védőburkot. Az egész az oltással kerül be a testbe. Ekkor a test sejtjei e tervrajz segítségével reprodukálják a felszíni fehérjét, ezt követően pedig maga a tervrajz lebomlik.Az immunrendszer reakcióba lép, és előállítja az antitesteket és a védősejteket. Ha a koronavírus ezt követően jut be a testbe, a test felismeri az árulkodó fehérjét, megtámadja a vírust, és megakadályozza a betegséget.

- írják.

Szólj hozzá!

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.