Két petíciót is indít az ellenzék Győrben a Fidesz és Borkai ellen

Pintér Bence 2019-10-17 18:15:00
A győri Momentum a közgyűlés feloszlatásáért, a helyi DK pedig Borkai lemondásáért indít aláírásgyűjtést. A Momentum emellett megígérte: ha Borkai nyilvánosan megjelenik, ők ott lesznek.

Sajtótájékoztatón jelentette be a győri Momentum képviseletében Hegedűs Ákos helyi elnök, hogy

a Momentum aláírásgyűjtést kezdeményez Győrben azért, hogy a közgyűlés oszlassa fel magát és legyen új választás,

mindemellett pedig megígérték: tájékoztató kampányt indítanak Borkai ügyeiről illetve a helyi Jobbik árulásáról; illetve ott lesznek Borkai nyilvános szereplésein, hogy számonkérjék.

Mint ismeretes, Borkai Zsolt a kampányban előkerült szexbotránya és korrupciós ügyei ellenére megnyerte a győri választást, majd bejelentette, hogy kilép a Fideszből, de a polgármesterségről nem mond le.

Hegedűs szerint Borkai tönkretette Győr hírnevét, ezen nevet az ország és most már egyre többen külföldön is. „A város ami eddig arról volt híres, hogy a világ legnagyobb motorgyárának ad helyet, most pedig arról, milyen szégyentelen a polgármestere” – mondta. Hozzátette: elképesztő, hogy a Fidesz továbbra is támogatja ezt az embert csak azért, hogy hatalmat tudjon gyakorolni Győrben.

A győri Momentum petícióját online és az utcákon is ki lehet majd tölteni, a párt aktivistái standolni fognak a városban.

Apropó: van egy másik aláírásgyűjtés is

Mindeközben elindult egy másik aláírásgyűjtés is:

a helyi DK a polgármesterségről hatszáz szavazattal lecsúszó Glázer Tímea vezetésével azért kéri a győriek aláírását, hogy Borkai Zsolt mondjon le.

„Vagyis Borkai lemosná a szégyent, amit a Fidesznek okozott, de nem mossa le a szégyent, amit a városunknak okozott. Borkainak fontosabb a Fidesz, mint Győr, fontosabb neki Orbán Viktor, mint a győri polgárok. Borkainak távoznia kell Győr éléről!” – írta Facebook-oldalán a korábbi polgármesterjelölt, aki arra kérte a város polgárait, hogy segítsenek terjeszteni a petíciót.

A győri MSZP pedig szerencsére nem egy harmadik aláírásgyűjtést kezdett szervezni, hanem tüntetést: a szombati tüntetés, amibe a többi ellenzéki párt is becsatlakozik, a városháza előtt lesz, itt írtunk róla részletesen.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.