Ittas vezetés miatt kapcsolták le a rendőrök Demcsák Zsuzsát

Fehér Buda 2019-07-29 06:32:00
Ugrott is a jogosítványa.

Három évre bevonták Demcsák Zsuzsa jogosítványát, mert június elején ittasan, jogosítvány nélkül vezetett a Szentendrei úton a buszsávban - írja a HVG a Blikkre hivatkozva. A lap szerint a II.-III. Kerületi Ügyészség vádemelése alapján gyorsított eljárásban született ítélet, ugyanis a műsorvezető nem kért bizonyítási eljárást. A Blikk már azt írja, július közepén jogerőssé is vált a Demcsák elleni ítélet, amely szerint három évre bevonták a vezetői engedélyét, és 700 ezer forintos bírságot is ki kell fizetnie.

A HVG emlékeztet, a műsorvezetőnek három éve már volt egy hasonló ügye, akkor is egy közúti ellenőrzés során derült ki, hogy alkoholfogyasztás után ült a volán mögé. Akkor két évre vonták be a jogosítványát, és első fokon egymillió forint bírságot szabtak ki rá, amit jogerősen a felére csökkentettek, méltányolva, hogy két gyermekét egyedül nevelő anya.

Szólj hozzá!

Magyar Péter: Orbán háromszor buktatta le magát Hont András propagandistánál. Mennie kell. Menni fog.

A TISZA szerint nyilvánvalóvá vált, hogy milyen közpénzpazarlás folyik.

Győr lesz a házigazdája az 53. Országos Elsősegélynyújtó Versenynek

Elsősegély élesben a városban, szeptember 20-án. 

Hogyan lehet még energiatakarékosabb az otthonunk?

Napjainkban a fenntarthatóság a legfontosabb szempontok közé tartozik.

A Pelikán Hotel éttermébe költözne a Pannónia 

De a Pannónia Ház sem maradna üresen. Az egyelőre tervek szintjén létező elképzelésről az üzemeltető egyelőre nem nyilatkozott.

5 ezer 550 forintra nőhet az egynapos autópálya matrica 2026-ban

A 10 napos országos matrica 7 ezer forintra dárgulhat.

A DK kedvezményes tojás-és tésztavásárt indít országszerte

20 darab tojás 780 forintba fog kerülni náluk.

Hogyan találhatsz párra online társkeresés során?

Sokan tapasztalták már, milyen különleges érzés, amikor az interneten találják meg a másik felüket.

De vajon kit fenyegetett meg Orbán Viktor Kötcsén?

Mi lesz feljegyezve, és ki rendezi el azt, amit a kormányfő nem felejt?

A DK (is) országjárásra indul

Mind a 106 választókerületben ott lesznek. Előbb vagy utóbb.

Perl Zoltán az év kosárlabdázója, Forray Gábor az év edzője

A Falco játékosa, és a Körmend korábbi edzője szakmai elismerésben részesült.